A DAB utolsó hazai alapszakaszmeccse

   

Az életéért, vagyis a rájátszásba jutásért küzdő Brassó elleni meccsnél jobbat nem is kívánhatna magának a szurkoló. Az eddigi dunaújvárosi találkozók alkalmával nem termett sok babér a brassóiaknak, háromból három DAB-siker született, 18-8-as összesített gólaránnal. Viszont mikor máskor nyerjen a Brassó, ha nem akkor, amikor a legfontosabb. Pénteken ugyanez sikerült a Ferencvárosnak, miért ne sikerülhetne ezúttal Greg Lindqvist tanítványainak?

A két csapat közül kétségkívül a Brassó számára fontosabb a találkozó. Január 31-én úgy nyilatkoztak, már nem csak a saját kezükben van a sorsuk, de ami tőlük telik, megteszik, és igyekeznek mindig a következő meccsre koncentrálva mind a nyolc, akkor még hátralévő mérkőzésüket megnyerni. Azóta kétszer verték a pénteken már szintén a rájátszásba jutott Miskolcot, és egyszer az UTE-t. Ugyanekkor Olti Zoltán, a brassóiak szakosztályvezetője azt is megjósolta, hogy a négy közé kerülésért folyó küzdelemben nem az ősi rivális HSC, hanem az Érsekújvár lesz a legnagyobb ellenfelük.

Nos a pénteki forduló után a HSC a harmadik 77 ponttal, az Érsekújvár a negyedik 73 ponttal, a Brassó pedig az ötödik 72-vel. Ráadásul a Brassó egy meccsel kevesebbet játszott. Mivel a két csapat már nem játszik egymással, így mindkettejüknek arra kell koncentrálniuk, hogy a lehető legtöbb pontot gyűjtsék, miközben ellenfelük lehetőleg minél többször hibázzon.

A nyolc mérkőzés mindegyike nehéz, de közülük is kiemelkedik a vasárnapi. Egyrészt a magyarországi túra, és főleg a pénteken Miskolcon játszott meccs vehet ki sokat az erdélyi csapatból, másrészt bár a Dunaújváros teljesítménye az alapszakasz megnyerése óta kiszámíthatatlan, ebben nem csak mélységek, de magasságok is akadtak. Nagy kérdés, hogy vasárnap melyik arcát mutatja a DAB. A vendégek helyzetét nehezíti, hogy a vasárnapi lesz az Acélbikák utolsó hazai mérkőzése az alapszakaszban, és nyilván pozitív értelemben szeretnék azt emlékezetessé tenni a szurkolók számára. Minden adott tehát egy jó mérkőzéshez, mely vasárnap este hatkor kezdődik a dunaújvárosi jégcsarnokban.

Stephan Lundh (Dab.Docler): Egy pillanatnyilag nagyon jó formában lévő csapattal találkozunk vasárnap, aki az életéért küzd minden mérkőzésen. Ebből következik, hogy kifejezetten nehéz meccsre számítok a sárga-kékek ellen. A rájátszás előtt kiváló felkészülés lesz ez nekünk. Fel kell nőnünk a feladathoz, javítanunk kell a helyzetkihasználásunkon, s az emberelőnyökre is sokkal jobban kell koncentrálnunk, ha három pontot szeretnénk szerezni. A kapuban Sevela kezd, a végső keret pedig csak a vasárnap délelőtti edzés után dől el.

Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

Dab.Docler–Brassó 4-3

   

Feledtette az elmúlt meccsek gyenge teljesítményét a címvédő. A DAB kiváló mérkőzésen hosszabbításban győzte le az utóbbi időben félelmetes formában játszó Brassót.
A hazaiak kezdték jobban a találkozót, Kiss Dániel helyezett remekül egy Galanisz által visszatett korongot emberelőnyben a 6. percben. A dunaújvárosiak vezető találatára kettővel válaszolt a Brassó. Előbb Wehrs volt eredményes egy késleltetett kiállítást követően a 12. percben, majd Antal Zsombor a 16. percben maradt egyedül a kapu előtt 3 másodperccel egy másik kiállítás leteltét követően. Ezzel az első 20 perc végén 2-1-re vezetett a Brassó. A második harmad 28. percében Gröschl Tamás egyenlített a DAB-nak, de Bonar a 35. percben visszavette a vezetést a vendégeknek. Hiába, mert Kiss Dániel saját maga második, csapata harmadik gólját szerezve ismét egyenlített, az asszisztos ezúttal is Galanisz volt.

A harmadik játékrészben felváltva kerültek előnybe a csapatok, a DAB egy percig kettős előnyben is játszott, de újabb gólt már nem sikerült szerezni, így jöhetett a hosszabbítás. Amelynek 5. percében Mihalik értékesítette Peterdi passzát, ezzel 4-3-ra nyert a hazai csapat.

Négy nyert meccs után kapott ki a Brassó, de szurkolóinak komoly aggodalomra semmi okuk nincs. Egyrészt az alapszakasz győztesének otthonában kalkulálható volt egy vereség, másrészt egy ponttal így is gazdagabbak lettek. Vesztett pontok tekintetében jelenleg azonos pontszámmal állnak, mint az Érsekújvár, az egymás elleni eredményben azonban az Érsekújvár a jobb.

Stephan Lundh (Dab.Docler): Jó meccset játszottunk, megvolt a kellő korcsolyázó mennyiség, helyzetet is elegendő számban dolgoztunk ki, így a végén a győzelmet is megszereztük és ma ez volt a legfontosabb. Továbbra is elsősorban a rájátszásra készülünk, mert az igazán lényeges kérdések ott dőlnek el.

Greg Lindqvist (Brassó): A hosszú nemzetközi szünet utáni második mérkőzésen is sikerült jó ritmusban jégkorongoznunk. A hosszabbításban pár aprónak tűnő, de a végeredmény szempontjából végzetes hibát követtünk el, amelyet könyörtelenül kihasznált a DAB. Ha kicsit pontosabban játszunk, akkor akár a győzelmet is megszerezhettük volna.

Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 750 néző. Játékvezetők: Varjú, Németh, Abonyi, Gangel.
Sevela: 91,4% (Kiss T.)
K
Polc: 92,0% (Fülöp)
Lindgren, Kiss D., Pavuk, Galanisz, Szappanos
1
Wehrs, Hietamaki, Bonar, Zsók, Petres
Hüffner, Nagy R., Somogyi, Kiss Á., Gröschl
2
Piszarenko, Rawlyk, Nagy Cs., Antal, Virág Cs.
Chvatal, Tőkési, Mihálik, Peterdi, Vaszjunyin
3
János, Mastaleriu, Fodor, Imecs, Bálint
Szabados, Strenk, Virág T., Papp V.
4
Borsos, Péter Zs., Basilidesz
Stephan Lundh, Szilassy Zoltán
E
Greg Lindqvist
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 05:55 DAB PP Kiss D. Galanisz Lindgren
1-1 11:19 BRA Wehrs Bonar Petres
1-2 15:37 BRA Antal Petres Rawlyk
2-2 27:46 DAB Gröschl Lindgren
2-3 34:13 BRA Bonar Wehrs Zsók
3-3 36:16 DAB PP Kiss D. Galanisz Pavuk
4-3 64:22 DAB Mihálik Peterdi
50 Kapura lövések száma 35
14 Kiállításpercek 24
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
október 13., péntek
EL 17:30 BRAVC2 4-2VÉGE
ROM 17:30 GALPRO 2-4VÉGE
EL 18:00 DABFTC 4-2VÉGE
EL 18:00 SCCMAC 5-3VÉGE
EL 18:30 MISTIT 6-4VÉGE
EBEL 19:15 G99AVS 5-2VÉGE
október 14., szombat
ROM 13:30 STESST 8-0VÉGE
U18 13:55 KMHUTE 2-7VÉGE
U18 14:40 MISZNO 2-1VÉGE
U18 16:30 GEPDHK 3-17VÉGE
EL 17:00 SCCVC2 5-2VÉGE
U18 17:10 AVSETO 9-4VÉGE
EL 17:30 BRAMAC 1-2VÉGE
ROM 17:30 GALPRO 4-6VÉGE
október 15., vasárnap
ROM 10:00 STESST 18-5VÉGE
U18 12:00 MISSCC 3-6VÉGE
U20 12:15 DHKUTE 0-2VÉGE
U20 14:10 AVSMAC 9-0VÉGE
U20 15:00 ZNOVAS 3-4 HVÉGE
U20 16:30 ETOKMH 3-4VÉGE
EL 17:00 DABMIS 0-3VÉGE
EBEL 17:45 AVSHCI 2-4VÉGE
október 16., hétfő
ROM 17:30 SSCBRA 3-1VÉGE
U18 17:30 SZDSCC 2-19VÉGE
EL 20:00 UTEFTC 4-3VÉGE
    • M4 SPORT
október 17., kedd
U18 18:40 MACSCC 
U20 20:00 UTEPEF 
október 18., szerda
KHL 16:00 JUGAMR 
    • SPORT 2
MK 16:00 KMHFTC 
U18 17:35 SCCGEP 
MK 18:00 DABUTE 
MK 19:30 MACTIT 
október 19., csütörtök
U18   PEFMIS 
U18 14:45 DHKMAC 
U18 17:00 AVSSCC 
U18 17:05 GEPVAS 
U20 17:20 ETOAVS 
KHL 18:00 LOKNYH 
    • SPORT 2
U18 18:00 ZEGUTE 
U18 19:00 SZDETO 
U20 19:00 UTEVAS 
október 20., péntek
U20   HDJMAC 
U20   SLLKMH 
KK 13:30 TXUMIS 
KK 17:30 BRACZB 
EL 18:00 DABMAC 
EL 18:00 UTEVC2 
EBEL 18:30 ZNOAVS 
EL 18:30 TITFTC 
október 21., szombat
U18   ETOKMH 
U18   MACMIS 
U18   UTEVAS 
U18   ZNOAVS 
U20   G99DHK 
U20   SLLMAC 
U20   VSVKMH 
KK 13:30 MISCZB 
EWHL 17:30 SKPKMH 
KK 17:30 BRATXU 
U18 19:00 UTEVAS 
október 22., vasárnap
U18   VSVKMH 
U20   HDJKMH 
U20   OHCUTE 
U20   VICVAS 
U20   VSVMAC 
EWHL 13:00 KMHNEH 
KK 13:30 CZBTXU 
KK 17:30 MISBRA 
EBEL 17:45 AVSEHL 
    • M4 SPORT
EL 17:50 VC2DAB 
EL 18:00 FTCMAC 
EL 18:30 UTETIT 
október 24., kedd
U18   AVSMAC 
   H I R D E T É S
Partnerünk