Gaborik, Hejduk: születésnap és gól

   

Hat mérkőzést rendeztek Valentin-napon az NHL-ben, és mindössze két helyszínen örülhettek a hazai nézők.

Városi rangadóval kezdődött a forduló a Madison Square Gardenben. Az Islanders nem várta jó előjelekkel a mérkőzést, ugyanis öt mérkőzés óta nyeretlen, ráadásul az utolsó nyolc mérkőzését is elbukta a Rangers otthonában. 20 perc elteltével nem úgy nézett ki, hogy változna bármi is, mert a Rangers kétgólos előnyre tett szert a 31. születésnapját ünneplő Marian Gaborik vezetésével. Ám az Isles hét percen belül háromszor vette be Biron kapuját, és innentől a hazaiaknak kellett futnia az eredmény után. A Rangers végül megmentette az egyik pontot, mert a hatalmasat küzdő Szigetlakók megérdemelten vitték el a pluszpontot a szétlövés után.

Folytatta remek sorozatát a Carolina, amely utolsó 11 meccséből a nyolcadikat nyerte két vereség és egy döntetlen mellett. A ma hajnali áldozat a Maple Leafs volt, és az eseményeket sikerült kevesebb, mint 10 percbe sűríteni, ugyanis ekkor esett mind a négy gól. A hazaiaknál a Joe CorvoJeff Skinner duó egyaránt két pontot szerzett, a csapatkapitány, Eric Staal zsinórban 11. meccsén szerzett pontot.

Egyetlen gól döntött a Florida?Montreal mérkőzésen a vendégek javára. A győztes találatot Rene Bourque helyezte el Jose Theodore kapujába a mérkőzés 63. percében. A vendég Canadiensben a 26 védéssel záró Carey Price 17. alkalommal őrizte meg szűzen a kapuját.

Nem sok kellett hozzá, hogy a Washington elszórakozza háromgólos előnyét Tampában. A hazaiak hosszú hajrát nyitottak, de nem sikerült egalizálniuk, ami azt jelenti, hogy a fővárosiak zsinórban harmadszor nyertek, a hazaiak viszont egyhuzamban a hatodik mérkőzésüket bukták el. A Capitalsban Eric Fehr két gólt, Mathieu Perreault három gólpasszt szerzett.

Sokkal jobban sikerült a születésnapja Milan Hejduknak, a Colorado szélsőjének. A cseh játékos a rendes játékidőben és a büntetőlövések alatt is bevette a Wild kapuját, így csapata szétlövésben múlta felül a Minnesotát. Hejduk gólja egyben a 800. pontja is volt, amivel a franchise történetének negyedik legponterősebb játékosa, csak Joe Sakic (1641 pont ), Peter Stastny (1048 pont) és Michel Goulet (945) áll előtte.

Harmadik harmadbeli három góljának köszönheti a győzelmet a Predators a Coyotes ellen. A siker két kulcsfigurája a két gólpasszt jegyző, 700. mérkőzésén jégre lépő Martin Erat, illetve a hibátlanul védő kapus, Pekka Rinne volt. A finn hálóőr zsinórban második mérkőzésén nem kapott gólt, utoljára a chicagói Kane vette be a kapuját, 137 perc 41 másodperccel ezelőtt.

2013. február 14.:

NY Rangers?NY Islanders 3-4 (videó)
G.: Girardi, Gaborik, Hagelin ill. McDonald, Tavares, Boyes

Carolina?Toronto 3-1 (videó)
G.: Corvo, Jokinen, Staal ill. Kadri

Tamba Bay?Washington 3-4 (videó)
G.: St. Louis, Purcell, Thompson ill. Fehr (2), Brouwer, Beagle

Florida?Montreal 0-1 (videó)
G.: ? ill. Bourque

Nashville?Phoenix 3-0 (videó)
G.: Bourque, Spaling, Fisher ill. ?

Minnesota?Colorado 3-4 (videó)
G.: Parise, Rupp, Koivu ill. Palushaj, Hejduk, Duchene

NHL

sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum