A Lev is bejutott a KHL-rájátszásba

 

A Slovan után a másik környékbeli KHL-csapat is tagja a playoff mezőnyének. Szerdán a szlovákok biztosították be rájátszásbeli helyüket, két nappal később pedig a csehek is megtették.

A KHL alapszakaszának pénteki, utolsó előtti játéknapján több kérdésre is választ kaphattunk. A Szpartak elleni győzelmével biztosan a rájátszás résztvevője a Lev Praha, így már csak a nyolcadik hely kiadó nyugaton, amire az Ak Barsz ellen otthon bukó, 71 pontos Dinamo Minszk, az Amur ellen diadalmaskodó 70 pontos Atlant, továbbá a szintén 70 egységgel rendelkező, Slovantól büntetőkkel kikapó Donbassz pályázik.

Nyugaton több további kérdés is eldőlt, az SZKA első helye már két hete biztos, míg a CSZKA a rigai pontszerzésével megnyerte a Taraszov-divíziót, miután a Lokomotiv otthon bukott a Metallurg Novokuznyeck ellen. A Dinamo Moszkva harmadik, a Lokomotiv negyedik, míg a Szeversztal biztosan ötödik, így fény derült az első párosításra is: Lokomotiv?Szeversztal. A Slovan hatodik helye még nem biztos, a Lev egy esetleges Donbassz elleni győzemmel, ha nem szereznek pontot a szlovákok, megelőzné őket.

Keleten hiába gyűrte le a Jugra a Dinamo Moszkvát, a Nyeftyehimik is nyert a Vityaz otthonában, így utóbbi végez a főcsoport nyolcadik helyén. Ebben a konferenciában még nincs biztos párosítás, az Avangard és az Ak Barsz már divízióelsők, bármelyik lehet még főcsoportgyőztes is, előbbi előnye egy pont. A harmadik-negyedik helyért a Metallurg Magnyitogorszknak nyernie kell a rendes játékidőben a Traktor ellen, míg az ötödik-hatodik helyért még meg is előzheti a Barisz a Szalavat Julajevet, de akár a kazahokat is a Szibir.

Érdemes még szót ejteni a nap rangadójáról, ahol két főcsoportelső találkozóján az Avangard az SZKA-t fogadta. Az izgalmas, playoff-szintű mérkőzésen a szentpéterváriak örülhettek, miután büntetőkkel nyertek.

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Avangard

3-4 (2-1, 0-2, 1-0, 0-0, 0-1)

SZKA

KHL. Omszk, 10137 néző.
Gólok Idő Típus Gól Passz Passz
1-0 03:23 PP Pervusin Taratuhin Belov
1-1 13:05 PP Thoresen Alekszandrov Dallman
2-1 17:10 Záborsky Frolov
2-2 21:59 Kucserjavenko Varnakov
2-3 36:25 Dallman Makarov
3-3 58:21 Belov Salmela Frolov
3-4 65:00 GWS Thoresen
37 Kapura lövések száma 32
4 Kiállításpercek 10
Ramö Kapusok Jezsov

 

Jugra

4-0 (0-0, 3-0, 1-0)

Dinamo Moszkva

KHL. Hanti-Manszijszk, 3200 néző.
Gólok Idő Típus Gól Passz Passz
1-0 20:38 Zsukov Szkorohodov
2-0 28:34 PP Pepeljajev Grebeskov Szkorohodov
3-0 29:25 PP But Putilov
4-0 55:55 Gyemagin But
22 Kapura lövések száma 28
28 Kiállításpercek 22
Masalskis Kapusok Jerjomenko

 

Metallurg Magnyitogorszk

3-1 (1-1, 1-0, 1-0)

Avtomobiliszt

KHL. Magnyitogorszk, 6789 néző.
Gólok Idő Típus Gól Passz Passz
1-0 12:34 PP Mozjakin Zukkarello Koroljuk
1-1 27:44 PP Szokolov Szimakov Ribnickij
2-1 32:18 Zukkarello Misarin Kazionov
3-1 52:29 PP Kazionov Antyipin Mozjakin
37 Kapura lövések száma 28
10 Kiállításpercek 26
Ahonen Kapusok Lobanov

 

Torpedo

4-0 (3-0, 0-0, 1-0)

Szibir

KHL. Nyizsnyij Novgorod, 3900 néző.
Gólok Idő Típus Gól Passz Passz
1-0 07:08 PP Makarov Zajnullin Thörnberg
2-0 15:18 Thörnberg Andersson
3-0 16:01 Ugarov Szcsasztlivij M. Potapov
4-0 57:20 PP Thörnberg Szcsasztlivij Makarov
21 Kapura lövések száma 23
10 Kiállításpercek 36
Koval Kapusok Glass

 

Lokomotiv

2-5 (0-2, 1-0, 1-3)

Metallurg Novokuznyeck

KHL. Jaroszlavl, 8415 néző.
Gólok Idő Típus Gól Passz Passz
0-1 03:05 Mereszkin Jefimov
0-2 19:59 Jefimov Lazarjev Mereszkin
1-2 39:24 SH Csernyikov Kolesznyik Kartajev
2-2 48:32 Visnyevszkij Plotnyikov
2-3 56:11 Jacenkov
2-4 58:11 Zsafjarov
2-5 59:06 Lazarjev Mereszkin Jefimov
33 Kapura lövések száma 22
10 Kiállításpercek 12
Kolesznyik Kapusok Szorokin

 

Szeversztal

3-0 (0-0, 2-0, 1-0)

Szalavat Julajev

KHL. Cserepovec, 4857 néző.
Gólok Idő Típus Gól Passz Passz
1-0 25:17 PP Rjazancev Berdnyikov
2-0 30:59 Bergfors Rjazancev Berdnyikov
3-0 53:37 Anyiszin Bergfors
41 Kapura lövések száma 32
6 Kiállításpercek 6
Kosecskin Kapusok Tarkki

 

Vityaz

1-4 (0-1, 1-0, 0-3)

Nyeftyehimik

KHL. Csehov, 1800 néző.
Gólok Idő Típus Gól Passz Passz
0-1 16:58 Sulakov Osala
1-1 28:58 Hennessy Koroljov
1-2 42:18 Cibak
1-3 45:09 Netik Mamasev
1-4 58:07 SH Osala Hohrjakov
18 Kapura lövések száma 24
16 Kiállításpercek 8
Gyenyiszov Kapusok Dalton

 

Atlant

2-0 (0-0, 0-0, 2-0)

Amur

KHL. Mityiscsi, 5300 néző.
Gólok Idő Típus Gól Passz Passz
1-0 43:36 PP Kablukov Visnyevszkij Ozolins
2-0 52:12 Kolcov Gluhov Ozolins
29 Kapura lövések száma 42
6 Kiállításpercek 8
Galimov Kapusok Kuznyecov

 

Szpartak

0-2 (0-1, 0-0, 0-1)

Lev

KHL. Moszkva, Szokolnyiki, 3839 néző.
Gólok Idő Típus Gól Passz Passz
0-1 00:13 Danielsson Rachunek Nakládal
0-2 58:09 Rachunek Novotny
24 Kapura lövések száma 30
4 Kiállításpercek 4
Lasák Kapusok Pöpperle

 

Donbassz

3-4 (1-2, 2-0, 0-1, 0-1)

Slovan

KHL. Donyeck, 3976 néző.
Gólok Idő Típus Gól Passz Passz
1-0 07:17 Varlamov Kagarlickij
1-1 13:59 PP Bartovic Sersen
1-2 14:40 Mihalik Hudacek
2-2 29:07 Pettersson Wirtanen
3-2 34:06 Wirtanen Bartulis
3-3 46:28 J. Mikus Miklik
3-4 63:06 Kukumberg Sigalet Sersen
27 Kapura lövések száma 29
6 Kiállításpercek 10
Laco Kapusok Konrád

 

Dinamo Minszk

2-3 (1-0, 0-1, 1-2)

Ak Barsz

KHL. Minszk, 15086 néző.
Gólok Idő Típus Gól Passz Passz
1-0 09:03 PP Irgl Hirschovits Laine
1-1 28:28 Kapanen Morozov Zaripov
1-2 49:13 Golubjev Nyikulin Bodrov
1-3 57:10 Immonen Kuljas Pesonen
2-3 58:55 Kulakov Niskala Murphy
48 Kapura lövések száma 24
6 Kiállításpercek 12
Haugen Kapusok Barulin

 

Dinamo Riga

3-2 (1-1, 1-1, 0-0, 0-0, 1-0)

CSZKA

KHL. Riga, 4650 néző.
Gólok Idő Típus Gól Passz Passz
1-0 11:52 Bukarts
1-1 14:06 PP Rilov Morrisonn
2-1 20:56 PP K. Redlihs Szczechura Karsums
2-2 34:32 PP Morrisonn A. Radulov Persson
3-2 65:00 GWS Johnson
26 Kapura lövések száma 23
6 Kiállításpercek 6
Tellqvist Kapusok Stana
Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum