A dobogó a tét Érsekújváron

   

Felvidéki–erdélyi, Érsekújvár–Csíkszereda rangadó a harmadik helyért és a némileg nyugodtabb folytatásért. A vesztes nehéz helyzetbe kerülhet.

A MOL Liga alapszakaszának végén annyira szoros az állás, hogy ezek a mérkőzések már nem sokban különböznek egy rájátszás küzdelmeitől. Jelenleg a HSC Csíkszereda 74 pontjával harmadik a tabellán, míg az Érsekújvár egy ponttal lemaradva negyedik. A pénteki találkozó tétje tehát óriási, a házigazdák esetleges győzelmükkel előléphetnek a harmadik helyre, míg ha a csíkszeredaiaknak sikerül megszerezniük a három pontot, azzal hatalmas lépést tennének a rájátszásba kerülésért. Nem végeztünk pontos számításokat, de négy mérkőzéssel a vége előtt 77 ponttal majdnem lehetetlennek tűnik a kiesés.

Az Érsekújvár dolgát nehezíti, hogy ők egy hét alatt négy mérkőzést is játszanak, igaz, ezekből hármat hazai pályán. Csíkszeredában az lehet a legnagyobb kérdés, hogy Gál Sándornak, a nemzetközi szünet ideje alatt érkezett új edzőnek mennyire sikerül felráznia a társaságot az elmúlt hetek lejtmenete után. Mint azt a szakember a meccs előtti interjújában is elmondta, nem könnyítette meg a dolgát, hogy a rendelkezésére álló kevés időben is jobbára csak fél csapattal tudott edzeni, hiszen a klub 11 játékost adott a lengyelországi válogatott túrára. A két csapat idén eddig háromszor találkozott Érsekújváron, mindháromszor hazai győzelem született, 14-5-ös összesített gólaránnyal.

Robert Spisak (Érsekújvár): Nehéz mérkőzés elé nézünk, a célunk, hogy megtartsuk a rájátszást érő pozíciónkat. A Miskolc ellen a második és a harmadik harmadban mutatott játékkal elégedett voltam, csak a helyzetkihasználással és a kapu előtti határozottsággal voltak gondjaink. Ha ezekben az elemekben fejlődni tudunk, akkor itthon tarthatjuk ezt a nagyon fontos három pontot. A keddi Miskolc elleni felálláshoz képest nem változtatunk a hadrenden, a nyitrai extraligásokra egyelőre nem számítok a MOL Ligában.

Gál Sándor (HSC Csíkszereda): Gyakorlatilag három napunk volt készülni a hétvégi mérkőzésekre. 11 játékosunk a válogatottban volt, ami nagy mértékben megnehezítette a dolgunkat. Szerettem volna több apró változtatást végrehajtani, amelyeknek sajnos csak töredékét tudtuk megvalósítani. Minél több ponttal szeretnénk hazatérni a hétvégi magyarországi túráról. A miskolci csapatnak sikerült a pontszerzés Érsekújváron, nekünk is sikerülhet. Az új játékos, Fadrny helyét még nem találtuk meg a csapatban. Valószínű, hogy az utolsó pillanatban döntünk, hogy melyik sorban fog játszani. Bíró Ottón kívül Molnár Szabolcs sérült, akinek továbbra is problémái vannak a derekával. A kapusok közül ezúttal Ruczuj Gellért maradt otthon.

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Érsekújvár–HSC 0-3

   

Idén először győzött Érsekújváron a HSC, ezzel megerősítette harmadik helyét a tabellán, kissé leszakítva üldözőit a legjobb négy közé kerülésért folytatott küzdelemben.

Nem tudott túllépni árnyékán az Érsekújvár, a legfontosabb mérkőzéseken az utóbbi időben hadilábon áll a gólszerzéssel. Ezt emelte ki Robert Spisák edző is meccs előtti beharangozókban, de a tanítványoknak nem sikerült megvalósítani a mester elképzeléseit. Az utóbbi 120 perc alatt mindössze egyetlen gólra voltak képesek, mindezt hazai pályán. A másik oldalról nézve a dolgot, Csíkszeredában úgy tűnik, használt az edzőváltás, Gál Sándornak – amennyire ezt egy mérkőzés tapasztalataiból le lehet egyáltalán szűrni – sikerült rendet tenni a fejekben. Ez eredményezte azt, hogy idén először, a legfontosabb pillanatban tudtak meccset nyerni Érsekújváron.

Jól kezdett a vendég csapat, hiszen a harmadik percben Tranca Dániel találatával már 1-0-ra vezettek. Ezt a 12. percben Góga toldotta meg eggyel, így 0-2-es állással vonulhattak az első szünetre a csapatok. A második harmadban nem született gól, míg az egyébként nagyon sportszerű mérkőzésen a 44. percben Kmit a kevés emberelőny egyikét kihasználva három gólra növelte az előnyt. Mivel több gól már nem született, így a HSC nagyon fontos három ponttal gazdagodott, és már 77 pontja van. Az Érsekújvár viszont egyre nehezebb helyzetbe kerül, hiszen 73 pontjához az utóbbi két meccsen egyet sem tudott hozzátenni.

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Robert Spisák, HC Nové Zámky: A mai mérkőzésen az ellenfelünk mindenben fölénk kerekedett. Nem voltunk elég határozottak a kapuk előtt, lőtt gól nélkül pedig nem lehet meccset nyerni.

Gál Sándor, HSC Csíkszereda: A játékosaim ma a maximumot nyújtották, mindent beleadtak a mérkőzésbe. Nagyon fontos pontokat szereztünk.

Erste Liga, Érsekújvár, 368 néző. Játékvezetők: Mayer, Wolf, Abonyi, Soós.
Krizan: 91,9% (Zima)
K
Kozuch: 100% (Fülöp)
Hrudík, Tjoluskins, Mihajlov, Stefanka M., Mamonovs
1
Nagy, Góga, Novák, Hurtaj, Mihály
Sucharda, Gabris, Ruzicka, Dobry, Uhnák
2
Kósa, Papp, Molnár Zsolt, Moldován, Fadrny
Joanidis, Baron, Barcak, Stefanka O., Púchovsky
3
Adorján, Flinta, Kmit, Becze, Tranca
Král, Lehocky, Tarnóczy, Klobucnik, Spisák
4
Bors, Péter, Molnár Zsombor, Szőcs, Bíró T.
Robert Spisak, Miroslav Stefanka
E
Gál Sándor
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 02:05 SCC Tranca Becze
0-2 11:52 SCC Góga Mihály
0-3 43:39 SCC PP Kmit Adorján Fadrny
28 Kapura lövések száma 37
8 Kiállításpercek 6
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum