Ladányiék már csak másodikok

 

Az olasz bajnokság keddi fordulójában Ladányi Balázsék hazai pályán kaptak ki 3-0-ra a Rittentől. Az első harmad góltalansága után, a másodikban kettőt is lőttek a vendégek, a másodikat emberelőnyből. A harmadik harmadban hatalmas energiákat mozgósított a Bolzano, de hiába nyerték a kapura lövést 13-5-re nem sikerült feljebb zárkózniuk ellenfelükre. Az utolsó percben aztán a kapusukat is lehozták, ám ebből újfent a vendégek voltak eredményesek, így alakult ki a 3-0-s végeredmény. A vendégeknél Thomas Spinell volt a kulcsember. A bolzanói születésű csatár szülővárosa csapata ellen ért el klasszikus mesterhármast. A bajnokság középszakaszát kiválóan kezdő Bolzano kisebb megtorpanásának köszönhetően visszacsúszott a tabella második helyére, vesztett pontok tekintetében pedig már harmadik.

Az Allsvenskanban Bartalis István csapata, a Troja/Ljungby az Örebróhoz látogatott. A hazaiak végig domináltak a mérkőzésen, összesen 43-szor tüzeltek, amiből az első és a második harmadban egy-egy, a harmadik harmadban két gól is született. A vendégeknek ezzel szemben 16 próbálkozásuk volt, ám a hazaiak kapusa minden lövést hárítani tudott. A végeredmény 4-0 lett. A magyar csatár a második sorban kapott helyet, pontot értelemszerűen nem szerzett, viszont egyetlen kapott gólnál sem volt a jégen.

A svéd ifjúsági bajnokság déli csoportjában Hári Norbert csapata, a Djurgarden a negyedik helyezett AIK otthonába látogatott, és fölényes, 5-0 arányú győzelmet aratott. A 25. percben már 2-0-ra vezettek a vendégek, a mérkőzés azonban csak a harmadik harmadban dőlt el. Az 54. percben kettős előnyből szereztek gólt Háriék, egy perccel később a szimpla előnyt verték be, újabb egy perc elteltével pedig üres kapus találatot szerezve állították be a végeredményt. Hári Norbert pontot nem szerzett, plusz eggyel zárta a találkozót. A mezőny nagyon szoros, de a Djurgarden végre rájátszást érő helyen áll a tabellán.

Az ECHL-ben a Cincinnati Cyclones a Fort Wayne Komets csapatát fogadta, és nyert 2-1-re. Hetényi Zoltán a cserepadon kapott helyett, kollégája, Brian Foster 21 lövésből 20-at hárított, ami 95% feletti teljesítmény.

 

Név Csapat Liga H A P
Bartalis István Troja/Ljungby Allsvenskan
(SWE-2)
10. (14) 39 3 5 8
Fekete Dániel VEU Feldkirch AUT-2 6. (6) 12 3 8 11
Hári János Modo Elitserien
(SWE)
5. (12) 29 0 3 3
Hári János Asplöven Allsvenskan
(SWE-2)
11. (14) 1 0 3 3
Hári János Djurgarden Allsvenskan
(SWE-2)
4. (14) 11 2 4 6
Hentes Kristóf GCK Lions NLB
(SUI-2)
7. (11) 45 5 10 15
Hetényi Zoltán Cincinnati
Cyclones
ECHL 13 2,33 91,3%
Kóger Dániel South Carolina
Stringrays
ECHL 21 5 5 10
Kóger Dániel Bakersfield
Condors
ECHL 27 2 4 6
Ladányi Balázs Bolzano Serie A
(ITA)
2. (10) 6 2 1 3
Szélig Viktor Briancon Ligue Magnus
(FRA)
2. (14) 23 1 8 9
Vas János Dijon Ligue Magnus
(FRA)
4. (14) 24 15 24 39

Cimkék: , , , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
augusztus 3., csütörtök
U20   HUN20USA18 
augusztus 10., csütörtök
PRE   ZILSCC 
PRE 18:00 MISMIC 
PRE 18:00 NZÁFTC 
augusztus 11., péntek
PRE   POPSCC 
PRE 17:00 TOPFTC 
augusztus 12., szombat
PRE 19:00 MACVIC 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk