Kik juthatnak be a KHL rájátszásába?

   

Szerdán folytatódik az orosz bázisú liga a februári nemzetközi szünet után. A KHL 2012/13-as alapszakaszából a csapatok többségének már csak három mérkőzés van hátra, megvizsgáljuk a playoffhelyek kérdését.

Nyugaton öt csapat már biztosan a rájátszás résztvevője, az SZKA megnyerte az alapszakaszt, a Dinamo Moszkva tuti harmadik, míg a CSZKA és a Lokomotiv még küzd a második kiemelésért, a Szeversztal pedig nagy valószínűséggel az ötödik helyen zár. A főcsoportban még hat csapatnak van esélye a playoffra, közülük a hatodik Slovan előnye a kilencedik helyhez képest hat pont, a Szpartak, a Donbassz és a Dinamo Riga elleni három idegenbeli meccsen valószínűleg szerez legalább három pontot a biztos playoffhelyért. A hetedik és a tizedik hely között nagyon sűrű a mezőny, a Lev 69, a Dinamo Minszk és a Donbassz 68-68, míg az Atlant 66 ponttal áll jelenleg. Mind a négy csapat remek formában van, közülük három megnyerte mindhárom legutóbbi találkozóját.

A Lev ugyanazt a túrát járja be, mint a Slovan (a Szpartak elleni pénteki mérkőzést 16:30-tól élőben közvetíti a Sport 2). A Dinamo Minszk a Vityazhoz látogat, majd a Szalavat Julajevet és az Ak Barszt fogadja, utóbbi kettő nem tűnik könnyű találkozónak. A Donbassz háromszor játszik otthon, találkozik a CSZKA-val, a Slovannal és a Levvel, utóbbi akár pont a rájátszásról is dönthet. Az Atlant pedig a távol-keleti csapatokat fogadja, sorrendben a Szibir, az Amur és a Metallurg Novokuznyeck látogat hozzá. Matematikai esély még van a rájátszásra a tizenegyedik helyen álló Torpedónak, de ahhoz mind a kilenc pontot be kellene gyűjteniük, miközben az előttük álló három csapat nem is szerezne pontokat, úgyhogy ez az esély tényleg csak matematikai.

Keleten a helyzet egyszerűbb, a nyolcból hét hely már elkelt, az Avangard, az Ak Barsz, a Traktor, a Metallurg Magnyitogorszk, a Szalavat Julajev, a Barisz és a Szibir biztos résztvevők. Az egyetlen kérdés, hogy a Jugra le tudja-e dolgozni négypontos hátrányát a Nyeftyehimikkel szemben. A Nyeftyehimik előbb a Szalavat Julajevet fogadja, majd pedig a Vityazhoz és a Szeversztalhoz látogat. A Jugra pedig otthon az SZKA, a Dinamo Moszkva és az Avtomobiliszt ellen kénytelen begyűjteni a playoffhoz szükséges pontokat. Érdekes küzdelem lesz ez is.

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum