Újra lesz Világkupa?

   

Ismét előkerült az a terv, mely szerint az NHL négyévente tengerentúli Világkupát kér az olimpiai szereplésért.

Hosszú évtizedeken keresztül a jégkorongban a legmagasabb szintű válogatott esemény gyakorlatilag nem létezett. Az akkor még csak észak-amerikai profik csonka csapatokkal mentek az olimpiára és a világbajnokságra, így az ott kialakult végeredmény igazából nem tükrözte hűen az erőviszonyokat. Hogy ez a folyamat ne tartson örökké, először a Summit Series, aztán a Canada Cup jelentette a csúcseseményt.

A kilencvenes években végbement rendszerváltások, a kelet-európai blokk felbomlása, a határok megnyitása és az NHL bővítése azt eredményezte, hogy a liga számtalan minőségi játékost magába szippantott Európából, jelentősen megemelve a bajnokság színvonalát. Jó példa erre az 1992/93-as szezon, amikor 50 góllal az első tízbe, 100 ponttal az első húszba nem lehetett bekerülni.

Mivel mindenki a Stanleyért harcolt a tengerentúlon, egy-egy világbajnokság vagy olimpia a B válogatottak tornájává süllyedt. Lépni kellett, hogy újra legyen minőségi válogatott torna, ezzel a céllal jött lére 1996-ban a Világkupa. A torna nagy siker volt, de a háttérben már folytak a tárgyalások, és hosszas egyeztetések után az NHL, az IIHF és a NOB megállapodott abban, hogy a profik is jégre léphetnek az olimpián, így két évvel később, 1998-ban már ismét mindenki együtt játszott, NHL-es válogatottak küzdöttek Naganóban. Ezzel gyakorlatilag ki is nyírták a Világkupát.

Az olimpia tornák szépen leperegtek, boldog volt játékos, vezető és szurkoló egyaránt. Sőt a 2004-es lockout idején nyolc év elteltével sikerült tető alá hozni egy újabb Világkupát, ami igazán sikeres volt. És akkor el is érkeztünk a mához, az új sztrájkhoz és az új CBA-hoz. A 2014-es olimpia házigazdája Szocsi lesz, és az orosz játékosok kijelentették, ők mindenképpen hazamennek a téli olimpiai játékokra. A gond ott kezdődik, hogy megállapodás még nincs a sportszervezetek között, tehát korántsem garantált a legerősebb válogatottak fellépése.

És akkor jött az isteni szikra, rendezzünk újra Világkupát. Az ok a minőség mellett természetesen a pénz. Mert hiába voltak látványosak az olimpiai tornák, akadtak, akik szívták a fogukat a biztosítások miatt és azért, hogy az NHL arénái üresen kongottak. A másik fő érv a Világkupa mellett, hogy Szocsi után a 2018-as olimpiát a dél-koreai Pjongcsang rendezi, ami az átlag amerikai televíziós, fő műsoridős szemével nézve lehetetlen időpontban zajlik majd. A 2022-es téli olimpiára pedig egyelőre nincs hivatalosan kandidáló észak-amerikai város. Kanadából Quebec gondolkodna egy 2022-es, de inkább ?26-os rendezésen, az USA-ból pedig hiába pályázna Bozeman, Denver, Reno vagy Salt Lake City, az Amerikai Olimpiai Bizottság is inkább a 2026-os játékokra hajt, miközben a legfőbb vágya egy 2024-es nyári játékok. Tehát mindent egybe vetve az USA és Kanada gyakorlatilag a legrosszabb esetben és bizonyos értelemben véve több mint 10 évre válogatott hoki nélkül maradhat.

Mi lehet a megoldás? Természetesen egyeztetni kell. Bob Nicholson, a Hockey  Canada elnöke és az IIHF második embere elindított a  folyamatot, felvette a kapcsolatot az NHL és az NHLPA képviselőivel, hamarosan egyeztet Rene Fasellel, az IIHF elnökével, tető alá akar hozni egy közös megbeszélést. A többoldalú tárgyalásnak természetesen része lesz az olimpiai szereplés is, de szeretnének egy állandó ciklust kialakítani a Világkupára is. A tervek szerint négyévente kerülne sorra, tehát 2016-ban majd 2020-ban és így tovább.

Ha sikerül is dűlőre jutni a négyéves rendezésben, a másik nem elhanyagolható kérdés, hogy a versenynaptárban hol találnak helyet az eseménynek. Alapesetben a korábbi hagyományokhoz híven szeptember lehetne a Világkupa, amivel jócskán megrövidülne a játékosok nyári szabadsága. A másik terv szerint január vagy február lenne az időpont, ám ez nehezen tűnik kivitelezhetőnek. A téli időpontot ellenzők szerint a bajnokságot kétévente meg kellene szakítani, hol az olimpia, hol a Világkupa miatt, ráadásul az All Star-mérkőzéseket csak kétévente lehetne megrendezni, minden páratlan évben.

Nicholson buzgósága alól némileg kilóg Gary Bettman lólába, ugyanis másfél éve maga az NHL állt elő felettébb hasonló ötlettel. Annak lényege az volt, hogy játékosaik olimpiai szerepléséért cserében egy hazai rendezésű Világkupát kérnek négyévente azzal a megkötéssel, hogy csak kétévente, a páratlan sorszámúakban lesz világbajnokság, amikor se olimpia, se VK nincs. Mindent figyelembe véve egy nagyon is megfontolandó terv ez. Minden évben elegendő egy csúcsesemény, más kérdés, hogy az IIHF le tudja-e nyelni, hogy a három esemény közül az egyetlen, amit ő rendez, a vb gyakorlatilag harmadik számú eseménnyé silányul. Illetve hogy meg tud-e állapodni az NHL-lel abban, hogy a Világkupát is az IIHF rendezze. Ez akár kulcskérdés is lehet. Hozzá kell tennünk, hogy a Világkupa egyik jellemzője, hogy szűkebb mezőnnyel zajlik, mint a vb, 8 vagy 12 csapatosak az elképzelések, így az A csoport vége lemarad az elit eseményről.

A lényeg, hogy mindenesetre terv van, szándék van, a felek egyeztetnek, így remélhetőleg ismét csúcsminőségű válogatott tornákat láthatunk, akár az olimpián, akár a megújuló Világkupán.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum