127 perc után végre gólt kell lőni

   

Annak ellenére, hogy a csapat nagy része a válogatottnál szerepelt, négy sorral dolgozott a múlt héten a Sapa Fehérvár AV19. Folytatódik az EBEL-rohanás, a magyar csapat kedd reggel Dornbirnba utazott.

“A juniorcsapat játékosaival kiegészülve dolgoztak az itthon maradottak a héten ? árulta el a részleteket Énekes Lajos edző. ? Horváth András, Sille Tamás, a hét második felétől Mihály Árpád, a légiósok és kétsornyi junior gyakorolt együtt. Természetesen nem teljes sorok voltak ezek, vegyesen álltak fel, de minőségi munkát tudtunk végezni így is.

Sok munka mellett szezon közben szokatlanul sok pihenésre is volt lehetőség, ez jót tett a regeneráció szempontjából. A válogatottól szerencsére jó állapotban érkeztek vissza a játékosok, Bálizs Bencét leszámítva. Helyette Rajna Miklós utazik Ausztriába, aki bebizonyította, lehet rá számítani. Bízunk tehát abban, hogy ó kondíciójú csapattal utazunk Dornbirnba.

Most már tényleg nyernünk kell, és gólokat lőnünk. A siker kulcsa, hogy megtörjük ezt a nagy gólcsendet. Rég találtunk a kapuba, de nem elsősorban a játékunkkal van baj, mert a helyzeteket kidolgozzuk, hanem a helyzetkihasználással. Ilyenkor nagyon nehéz csavarni a történeten, de megpróbáltuk eredményesebbé tenni a játékunkat. Kemény mérkőzés vár ránk Dornbirnban.”

A Fehérvár soraiban újra kisebb változás történt, visszaállt a sikeres negyedik sor, tehát Benk újra Baileyvel és Magosival alkot egy sort. A bekkpárok maradnak, a kapuban Munro kezd. Ezúttal Varga Arnold és Németh Attila marad itthon, ők a héten öt meccset játszó juniorcsapatban pöröghetnek fel.

A Fehérvár kedden és szerdán Dornbirnban alszik, csak csütörtökön buszozik haza nap közben. Másnap Znojmóba megy a Jan Neliba vezette társaság.

Az EBEL történetében először egymást követő két hazai mérkőzésén sem tudott gólt lőni a Volán. A Znojmo 3-0-ra, a Dornbirn 1-0-ra nyert Székesfehérváron. Nagyon nehéz megmagyarázni, hogy az a csapat, amelyik ezt megelőzően Salzburgban 5 gólt lőtt, hogy maradhat több mint két órán keresztül néma. De megmagyarázni nem is kell, elég mostantól kezdve nyerni minden meccset, és biztosan jut a rájátszásba a Fehérvár,mert szerencsére a többi eredmény úgy alakult, hogy még nincs veszve semmi, az egypontos hátrány ledolgozható.

Dornbirner EC 19:15

Sapa Fehérvár AV19

Dornbirn, 2013. február 13. Játékvezetők: Berneker, Veit, Hofer, Nikolic.
Desrochers (Enzenhofer) K Munro (Rajna)
D’Aversa, Tuma, Aquino, Kozek, Keith 1 Sille, Orbán, Benk, Bailey, Magosi
Magnan-Grenier, Slivnik, MacMillan, Henrich, Mitchell 2 Durco, Pratt, Banham, Sikorcin, Novak
Aarsson, Fussenegger, Petrik, Feichtner, Haussle 3 Horváth, Hetényi P., Kovács Cs., Vas M., Sofron
Putnik, Wilfan 4 Tokaji, Pozsgai, Mihály Á., Metcalfe, Hajós
Dave MacQueen E Jan Neliba

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum