Magyarország–Dél-Korea 6-1

   

Ladányi Balázs megszerezte 200. pontját a válogatottban, 75 gólt ütött és a meccs végére már 127 gólpasszt adott. Újabb gólzáporos győzelmet arattunk a lengyelországi EIHC-tornán. Mind a 6 harmadot megnyertük.

Pedig nem kezdődött számunkra jól a találkozó, hiszen leendő vb-ellenfelünk szerzett vezetést a 11. percben. Öt perccel később azonban megrázták magukat a mieink, és két perc alatt három gólt lőve fordítottak. Előbb Orbán Attila talált be Pavuk passzából a 16. percben – előbbinek az 1. gólja volt ez a 26. meccsén, utóbbi újoncként szerzett pontot –, 24. másodperccel később pedig Ladányi Balázs lőtt gólt Pozsgai átadásából – a 11-es ezzel jubilált, belépett a 200 pontos válogatottak nem túl népes táborába. A 17. perc végén Vas János góljával már két gólra nőtt a magyar csapat előnye, az asszisztot Szirányi Bence jegyezte.

A második harmadban tovább folytatta eredményes játékát a magyar válogatott. A 25. percben Hári János lőtt gólt Bartalis és Sikorcin passzából, majd Sofron István talált be emberelőnyben. Az asszisztot két korábbi gólszerzőnk, Hári és Ladányi adta. A harmadik harmadra sok kérdés nem maradt, az újra összerakott első sorunk azért ebben a harmadban is betalált, egy Ladányi–Sofron összjáték után utóbbi lőtte be saját maga második, a válogatott hatodik gólját.

A mérkőzésen több kiemelkedő teljesítmény is akadt, Sofron két gólt lőtt, Ladányi 2+1 pontot szerzett, de említésre méltó, hogy az új generáció is kivette részét a ponttermelésből, ráadásul a mérkőzés első periódusában, amikor még hátrányban volt csapatunk. Tíz ember szerzett pontot a magyar válogatottban, közülük heten 25 évnél fiatalabbak.  Érdekesség, hogy az előző nap tündöklő, 5 gólt szerző Benk–Bartalis duó ezúttal nem kért szót. 40:17 volt a hivatalos kapura lövési arány, nekünk. Gyenes Dávid, a Miskolc 20 éves kapusa tehát 94% feletti teljesítménnyel mutatkozott be a legjobbak között.

Az összképhez tartozik, hogy Dél-Korea kísérleti csapattal állt fel ellenünk, nagyjából a vb-csapatuk fele volt itt.

Fotó: Mudra László (MJSZ)

 

Dél-Korea ellen a következő sorokkal játszottunk:
Gyenes (Rajna)
Pozsgai, Tokaji, Ladányi, Vas M., Sofron
Kiss D., Gőz, Kovács Cs., Vas J., Hári
Szélig, Szirányi, Bartalis, Sikorcin, Benk
Hetényi P., Orbán, Szappanos, Hajós, Pavuk

Pihent: Bálizs, Hegyi Á., Láda B., Magosi, Galanisz, Somogyi.

EIHC-torna, Tychy (Lengyelország):

2013. február 7., 16.00: Magyarország–Románia 7-0
2013. február 7., 19.30: Dél-Korea–Lengyelország 2-3
2013. február 8., 16.00: Magyarország–Dél-Korea 6-1
2013. február 8., 19.30: Lengyelország–Románia
2013. február 9., 14.30: Románia–Dél-Korea
2013. február 9., 18.00: Lengyelország–Magyarország

A magyar válogatott játékoskerete:

Név Szül. év Csapat
Kapusok:
Bálizs Bence 1990 Fehérvár
Gyenes Dávid 1992 Miskolc
Rajna Miklós 1991 Fehérvár
Védők:
Gőz Balázs 1992 Miskolc
Hegyi Ádám 1986 Miskolc
Hetényi Péter 1991 Fehérvár
Kiss Dániel 1991 Dab.Docler
Láda Balázs 1983 Miskolc
Orbán Attila 1990 Fehérvár
Pozsgai Tamás 1988 Fehérvár
Szélig Viktor 1975 Briancon (FRA-1)
Szirányi Bence 1988 Miskolc
Tokaji Viktor 1977 Fehérvár
Támadók:
Bartalis István 1990 Troja/Ljungby (SWE-2)
Benk András 1987 Fehérvár
Galanisz Nikandrosz 1988 Dab.Docler
Hajós Roland 1990 Fehérvár
Hári János 1992 Djurgarden (SWE-2)
Kovács Csaba 1984 Fehérvár
Ladányi Balázs 1976 Bolzano (ITA-1)
Magosi Bálint 1989 Fehérvár
Pavuk Attila 1991 Dab.Docler
Sikorcin Ladislav 1985 Fehérvár
Sofron István 1988 Fehérvár
Somogyi Balázs 1991 Dab.Docler
Szappanos Dávid 1986 Dab.Docler
Vas János 1984 Dijon (FRA-1)
Vas Márton 1980 Fehérvár

Cimkék:

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
január 17., kedd
MOL 17:00 GALSCC 2-3VÉGE
MOL 18:30 MISFTC 7-4VÉGE
január 18., szerda
U20 16:50 KMHMIS 5-1VÉGE
U20 19:30 MACZEG 10-1VÉGE
január 19., csütörtök
U18 15:30 DHKPEF 6-1VÉGE
U18 16:00 AVSUTE 3-4 HVÉGE
U18 16:00 ETOMIS 2-3 HVÉGE
EBYSL 18:00 AVSVIC 5-1VÉGE
MOL 18:00 DABBRA 3-3ÉLŐ
U18 18:10 VASMAC ÉLŐ
január 20., péntek
NHL 01:05 CBJOTT 
    • SPÍLER TV
U20 14:30 DHKAVS 
MOL 18:00 UTEBRA 
MOL 18:30 TITSCC 
EBJL 18:40 HKBMAC 
MOL 19:00 FTCGAL 
EBEL 19:15 G99AVS 
január 21., szombat
NHL 01:05 BOSCHI 
    • SPÍLER TV
EBJL 12:40 HKBVIC 
EBYSL 14:30 RBSHKB 
EBJL 15:00 UTEEHL 
EBJL 16:10 MACOHC 
EBYSL 17:00 DMJOLL 
EBYSL 17:10 VASMZA 
EBYSL 18:00 EHLMAC 
EBJL 18:30 MRBDMJ 
EBJL 18:55 VSVAVS 
MOL 19:00 MACGAL 
MOL 19:00 MISSCC 
NHL 21:05 WINSTL 
    • SPÍLER TV
január 22., vasárnap
EBJL   ZASVAS 
NHL 04:00 CGYEDM 
    • SPÍLER TV
EBYSL 12:00 RBSMAC 
EBJL 15:30 RBSETO 
EBYSL 15:40 VASTRK 
EBYSL 15:40 ZNOHKB 
EBYSL 17:30 SLLAVS 
MOL 18:00 BEOTIT 
MOL 18:00 FTCBRA 
EBEL 18:15 AVSVSV 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MACUTE 
NHL 21:05 PITBOS 
    • SPÍLER TV
január 23., hétfő
MOL 18:00 BEODAB 
MOL 18:00 DHKSCC 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MISGAL 
január 24., kedd
U20 18:40 AVSKMH 
január 25., szerda
MK   MACDHK 
MK   MISDAB 
U20   DHKMAC 
U20 18:40 KMHVAS 
január 26., csütörtök
EBJL   UTEMAC 
U18   DHKTVS 
U18   KMHMIS 
U18   PEFAVS 
U18   VASETO 
EBYSL 18:10 AVSDMJ 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk