Edzőileg talán sosem álltunk ilyen jól

   

Ladányi Balázs 3,5 év után újra légiósként tért haza a válogatott kerethez. Az ország, ahol játszik, változott, de az nem, hogy továbbra is ő kommentálja a Jégkorongblog olvasói számára a válogatott körüli eseményeket.

“Rég látott bő kerettel kezdtük a munkát, voltak új arcok, és maradtak is az edzőtábor végén. Örülök ennek, így egy kicsit több idő lesz megismernünk őket.

Gyenes Dávidon látszik, hogy fiatal, még nem annyira rutinos, de ez egy 20 éves kapusnál érthető. Viszont nagyon tehetségesnek tűnik, jók az alapjai, és innentől kezdve csak rajta múlik, mennyi munkát tesz bele, és hová ér el.

Gőz Balázs engem legalábbis meglepett, hogy milyen jól lát a pályán, jók a passzai, magabiztos, végig fenn a feje. Meglátjuk, hogy mérkőzésen mire képes, amikor az ellenfél ott liheg a nyakán. Ez a torna jó próba lesz erre is, egyelőre nagyon ügyesnek látszik a fiatal hátvéd.

Pavuk Attilát már ismerjük, a vb előtt az utolsó rostán esett ki. Volt tehát már edzőtáborban, de akkor nem jutott be az utazó keretbe. Most sikerült neki ez, ami azt jelenti, hogy megmutatta, itt a helye. Nem adta fel, nem durcáskodott, hanem megharcolt a válogatottságért. Az első nagy lépést megtette a csapatba kerüléshez. Most megnézhetik az edzők, éles mérkőzésen mit tud, ott sok minden kiderül.

Sok jó szakember figyelte éles szemmel már az eddigieket is. Edzőileg talán még sosem állt ilyen jól a magyar válogatott. A Pat Cortina–Diego Scandella páros ugyanolyan erős, mint a Chernomaz–Scandella duó, hiszen az egyikőjük maradt, a vezetőedzőt pedig lecseréltük egy Cortinával nagyjából azonos tudású szakemberre, de a stáb bővült néhány névvel, köztük Glen Williamsonnal, aki sokat segíthet meglátásaival, tanácsaival. Mellettük pedig ezúttal kapusedző és erőnléti edző is hozzájárult a minőségi munkához.

A három kanadai szakember óriási tudással rendelkezik. Bár az olimpiai selejtező kudarcát Scandella magára vállalta, továbbra is tartom, amit a hollandoktól elszenvedett vereség után mondtam, nem az övé a felelősség, Diego mindent megtett, nem rajta múlott az a kudarc. Ismét bizonyította, hogy fantasztikus edző, ha értékelnem kéne, lehet hogy a legmagasabb pontszámot kapná.

Fotó: Mudra László (MJSZ)

 

Rich Chernomazról azt hallottuk, kemény, vehemens, nagy hangú edző. Az edzőtáborban kiderült, azt is tudja, nem csak üvöltéssel lehet eredményt elérni. De azt mondom, ha üvöltéssel lehet elérni a célt, akkor üvöltsön az edző. Az majd úgyis a tétmérkőzéseken dől el, hogy van-e erre szükség, lehet, hogy akkor tényleg kiabálni is fog velünk. Mindenesetre az edzőtáborban nem volt erre szüksége. Az első két napot nagyon megnyomtuk, lépni is alig bírtunk a nap végére, ez nagyon jó felkészülés volt, szeretem az ilyen jellegű munkát. Kedden már visszavettek a terhelésből, hogy csütörtökön megfelelő állapotban tudjunk jégre lépni az első meccsen.

A régi társakkal beszélgettünk arról, amit Szélig Viktor a keddi sajtótájékoztatón el is mondott, hogy mennyivel könnyebb dolguk van a mostani edzőknek, mint volt azoknak, akik velünk dolgoztak, amikor 18-20 évesek voltunk. Akkor egyszerűen nem volt választék, de ha belegondolok, még Szapporo előtt sem lett volna értelme ilyen 35-40 fős keret összeállításának. Most van választék, megsérült ugyan három csatárunk – és két tengerentúli légiósunkra nem számíthatunk –, sajnálom, hogy Hentes Kristófot nem láthatjuk, kíváncsi lettem volna, hogy személyében találunk-e egy ugyanolyan gyorsan beépíthető csatárt, mint tavaly Hári János esetében.

Az edzésen alakulnak a sorok, meglátjuk, Lengyelországban is így megyünk-e. Az utolsó tréningeken Vas Jánossal és Hári Jánossal voltam egy sorban, míg a Fehérvár első sora is egyben gyakorolt, tehát a Sofron István, Vas Márton, Kovács Csaba trió. Kedden már nem csak a fizikai részt nyomtuk meg, hanem a játék apró elemeit is gyakoroltuk. A válogatottban játszani mindig ünnep, várom ezt a tornát is, mert lehet, hogy néhány embernek hihetetlen, de így 200 válogatottságon túl is megtiszteltetés a csapat tagjának lenni. Kíváncsi vagyok, mely fiatalok tudják bebizonyítani az edzőknek, hogy ott a helyük a világbajnokság előtti felkészülésen is.”

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
január 15., vasárnap
EBYSL 12:10 MACRBS 3-4 HVÉGE
EBYSL 14:30 MZAAVS 2-3 HVÉGE
EBYSL 16:20 VSVDMJ 3-2VÉGE
EBYSL 16:40 VASSLL 1-2VÉGE
EBEL 17:00 AVSG99 1-5VÉGE
EBYSL 17:00 HKBZNO 1-5VÉGE
MOL 17:00 GALMAC 1-7VÉGE
MOL 18:30 DHKTIT 4-3VÉGE
január 16., hétfő
U18 17:15 MISPEF 10-2VÉGE
MOL 17:30 BRAMAC 0-3VÉGE
MOL 18:00 UTEDAB 4-1VÉGE
    • M4 SPORT
január 17., kedd
MOL 17:00 GALSCC 2-3VÉGE
MOL 18:30 MISFTC 7-4VÉGE
január 18., szerda
KHL 15:00 MMGAVG 
    • SPORT 2
U20 16:50 KMHMIS 
U20 19:30 MACZEG 
január 19., csütörtök
NHL 01:35 MTLPIT 
    • SPÍLER TV
NHL 04:30 LAKSJS 
    • SPÍLER TV
U18 15:30 DHKPEF 
U18 16:00 AVSUTE 
U18 16:00 ETOMIS 
EBYSL 17:40 VASMZA 
EBYSL 18:00 AVSVIC 
MOL 18:00 DABBRA 
U18 18:10 VASMAC 
január 20., péntek
EBJL   HKBMAC 
NHL 01:05 CBJOTT 
    • SPÍLER TV
U20 14:30 DHKAVS 
MOL 18:00 UTEBRA 
MOL 18:30 TITSCC 
MOL 19:00 FTCGAL 
EBEL 19:15 G99AVS 
január 21., szombat
NHL 01:05 BOSCHI 
    • SPÍLER TV
EBJL 12:40 HKBVIC 
EBYSL 14:30 RBSHKB 
EBJL 15:00 UTEEHL 
EBJL 16:10 MACOHC 
EBYSL 17:00 DMJOLL 
EBYSL 18:00 EHLMAC 
MOL 18:00 MACGAL 
EBJL 18:30 MRBDMJ 
MOL 18:30 MISSCC 
EBJL 18:55 VSVAVS 
NHL 21:05 WINSTL 
    • SPÍLER TV
január 22., vasárnap
EBJL   ZASVAS 
NHL 04:00 CGYEDM 
    • SPÍLER TV
EBYSL 12:00 RBSMAC 
EBJL 15:30 RBSETO 
EBYSL 15:40 VASTRK 
EBYSL 15:40 ZNOHKB 
EBYSL 17:30 SLLAVS 
MOL 18:00 BEOTIT 
MOL 18:00 FTCBRA 
EBEL 18:15 AVSVSV 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MACUTE 
NHL 21:05 PITBOS 
    • SPÍLER TV
január 23., hétfő
MOL 18:00 BEODAB 
MOL 18:00 DHKSCC 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MISGAL 
január 24., kedd
U20 18:40 AVSKMH 
január 25., szerda
MK   MACDHK 
MK   MISDAB 
U20   DHKMAC 
U20 18:40 KMHVAS 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk