Milan Hejduk ezredes lett

   

A Dallas illetlen látogatóként elrontotta a coloradói szurkolók és Milan Hejduk ünnepét. A cseh szélső 1000. NHL-mérkőzésén hiába szerezte meg szezonbeli első találatát, a Stars győztesen távozott a Pepsi Arenából. A vendégek legjobbja a csapata mindhárom góljában aktívan közreműködő Jamie Benn volt.

Illetlen vendégként a Carolina is két ponttal távozott Torontóból, köszönhetően Cam Wardnak. A Toronto játékosai szó szerint
rommá lőtték a vendégek kapusát, aki egy kivétellel mindent hárított. Rajta kívül remekeltek a Staal testvérek, Eric és Jordan, akik egy-egy gólt ütöttek, illetve Jeff Skinner, aki három gólpasszal segítette társait.

A nap harmadik vendéggyőzelmét a Vancouver aratta, amely hosszabbítás után hozta el a két pontot Edmontonból. A Canucks szívós munkával az 57. percre leküzdötte kétgólos hátrányát, a ráadásban Luongo először megfogta Hall büntetőjét, majd a pályafutása során először gólt ütő Chris Tanev révén a plusz pontot is megszerezte.

A Coloradóhoz hasonlóan a Minnesotában is akadt egy ünnepelt, és ugyanúgy vereséget szenvedett a csapata. A Wild egyetlen gólját a 200. alkalommal betaláló Zach Parise szerezte a Phoenix otthonában. Ezzel a találattal a második olyan apa-fia duó lett az NHL történetében, amelyik elérte a 200 gólt, az öreg Parise J.P. 238 találattal a háta mögött vonult vissza. Az első helyen természetesen a Hull család áll ? Bobby és Brett ?, rekordja valószínűleg még jó pár évtizedig élni fog.

A nap utolsó mérkőzésén a San José Anaheimben lépett jégre, és elszenvedte idei első vereségét az alap játékidőben. A Kacsák a harmadik harmadban 0-1-ről fordították meg a mérkőzést Koivu és Souray jóvoltából.

2013. február 4.:

Toronto?Carolina 1-4 (videó)
G.: Frattin ill. J. Staal, E. Staal, Faulk, Dwyer

Colorado?Dallas 2-3 (videó)
G.: Hejduk, Parenteau ill. Benn (2), Morrow

Phoenix?Minnesota 2-1 (videó)
G.: Korpioski, Hanzal ill. Parise

Edmonton?Vancouver 2-3 (videó)
G.: Hemsky, Smyth ill. Hansen, Bieksa, Tanev

Anaheim?San José 2-1 (videó)
G.: Koivu, Souray ill. Couture

NHL

sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum