Ki jöhet Bettman után?

 

Megkíséreljük számba venni a 20 éve regnáló Bettman pillanatnyilag szóba jövő lehetséges utódjait.

Február elsején volt 20 éve, hogy Gary Bettman elfoglalta hivatalát az NHL élén. A szezonban már ekkor is igyekeztünk megvonni eddigi pályafutásának mérlegét. Legutóbb pedig szombaton szedtük össze a Bettman-éra pozitív és negatív fejleményeit. Most azokról lesz szó, akik utódaként számba jöhetnek. Természetesen e lista a jelenlegi állapotokat tükrözi, ha a váltásra csak 8-10 év múlva kerül sor, addig még számtalan új jelölt bukkanhat fel.

Lou Lamoriello

1987-ben került a Devilshez és azóta egy-két szezontól eltekintve a csúcson tartja a franchise-t. Soha nem igyekezett személyes dicsőséget vagy glóriát a feje fölé emeltetni, minden lépése arra vall, hogy a csapatért a Devilsért tegyen. Ars poeticaját röviden így foglalta össze: “Senki és semmi sem fontosabb mint a csapat. A filozófiám mindig is az volt, hogy mindenkit tiszteletben kell tartani, aki a csapatnál dolgozik. Annak érdekében, hogy sikert érjünk el szükségünk van egymásra. Szükség van mindenkire, az edzőkre, a szertárosokra és a tehetségkutatókra egyaránt.”

Bill Daly
Az NHL helyettes biztosára úgy tekintettek a lockout utolsó hetében, mint egy Bettmannél sokkal racionálisabb vezetőre. Daly és Steve Fehr akkor is tartották a kapcsolatot, amikor a sztrájk legsötétebb napjain Bettman és Donald Fehr nem is beszéltek egymással. A National Postban megjelent korábbi cikkben egyenesen kijelentette, hogy Bettman távozása után, megfelelő körülmények esetén, megpályázná a liga elnökének helyét.

Steve Yzerman
A liga és a Red Wings történetének egyik legnagyobb alakja, jelenleg a Tampa Bay alelnöke és general managere. Játékos pályafutásának végeztével, győztes kanadai válogatottat rakott össze a 2010-es olimpiára és ugyanezt várják tőle 2014-ben is. Folytatásként szakmailag talpra állította a leszállóágba került Tampa csapatát, ahol hosszú idő után újra jönnek a sikerek. Munkájában nem ismer tréfát, keményen megdolgozik a sikerért, és úgy néz ki, hogy az a fajta személyiség, aki bármekkora felelősség mellett is kitűnő eredményeket tud elérni.

John Collins
Az NHL működtetéséért felelős igazgató aki vitathatatlan érdemeket szerzett a sztrájk alatt. Collins tárgyalt a lockout idején a szponzorok képviselőivel, akikkel kiváló kapcsolatokat épített ki ezen időszak alatt. Korábban az NFL egyik legmagasabb pozícióját töltötte be, tehát teljes mértékben tisztában van azzal, hogy mi szükséges egy ilyen liga tökéletes működéséhez. Többek között ő volt az egyik atyja a Winter Classicnak és az európai Premiere mérkőzéseknek is.

John Davidson
A korábbi All-Star kapus végigjárta a ranglétrát, minden szinten otthonosan mozog. Kezdetben az egyik legjobb televíziós elemzőként tartották számon, innen jutott a csúcsra, a St. Louis Blues elnöke lett. Elnöksége idején a Blues visszajött a pokol bugyraiból és ma a liga egyik elitalakulata. A csúcson lépett le, új kihívásokat keresett és ezt Columbusban találta meg. Terve Ohióban is ugyanaz, mint előző állomáshelyén: talpra állítani és felvirágoztatni a csapatot. Volt játékosként és vezetőként is bebizonyította, hogy van rálátása mindenre, megtalálja a kihívásokat és tenni is képes céljai eléréséért. Miért ne menne ez egészen nagyban? Például a ligával.

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum