Hári Norbert mesterhármast szerzett

 

A svéd ifibajnokságban szereplő Djurgarden szombaton idegenben győzte le 7-4-re a Rögle csapatát. A vendégek első gólját Hári Norbert szerezte emberelőnyből a 14. percben. Ezt követően a Rögle lendült formába, a 17. percben egyenlítettek, majd egy másodperccel a játékrész vége előtt kettős előnyből Johan Lundgren a vezetést is megszerezte. A második harmad elején a fiatal támadó még két találatot, egyben klasszikus mesterhármast szerzett, amivel 4-1-re elhúztak a hazaiak. Ekkor időt kért és kapust cserélt a Djurgarden, ami meg is tette a hatását, hiszen hat és fél perc alatt négy gólt is lőttek, amivel a vezetést is átvették. Hári ebből is kivette a részét, csapata harmadik találatát ismét ő szerezte. Itt még azonban nem állt meg a magyar a csatár, az 51. percben újra beköszönt, ezzel lett 6-4. A végén a hazaiak lehozták kapusukat, de ebből is a Djurgarden szerzett találatot, így alakult ki a 4-7-es végeredmény. A mérkőzés óta egyébként már le is játszották következő meccsüket Háriék, ezúttal Malmöbe látogattak és kikaptak 4-2-re, a magyar csatár pontot nem szerzett, kapott gólnál nem volt a jégen.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR INFO
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum