Száz kapott gól alatt maradna a DAB

   

A Mol Liga vasárnapi fordulójában a listavezető és az alapszakaszt már megnyerő dunaújvárosi csapat a Ferencvárost fogadja. A vendégek már lecsúsztak a rájátszásról, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne találnának további motivációt e csapatoknál. A Ferencváros esetében az alapszakasz végén nyújtott teljesítmény meghatározó a jövő évi keret kialakításánál, különösen a fiatalok esetében, akik számára elegendő jégidőt kíván biztosítani a szakvezetés a bizonyításra. De a Dab.Docler számára sem csak a formában maradás vagy a presztízs miatt fontos az alapszakaszból még hátralevő hat mérkőzés, hanem az edzői stáb igyekszik újabb részcélokat kitűzésével motiválni a játékosokat. A legújabb ilyen cél az, hogy a kapott gólok számát szeretnék száz alatt tartani. Az üzenet egyértelmű: olyan dekoncentrált védekezéssel, amit legutóbb Érsekújváron bemutattak a Bikák, ez nyilvánvalóan nem sikerülhet. A meccs este hat órakor kezdődik.

Fotó: dabdocler.hu

Szilassy Zoltán (Dab.Docler): A Ferencváros ellen természetesen három pontért lépünk pályára. A Nové Zámky otthonában is győzni szerettünk volna, ám egy szerencsétlen góllal és egy figyelmetlenséget kihasználva hamar elléptek a zöld-fehérek, akik amúgy nagyon motiváltak voltak, hiszen az életükért küzdenek. S ezt még megfejelték egy magabiztos kapusteljesítménnyel. A harmadik gól Sevela szerint nem volt bent, én hiszek neki. Persze senkire nem haragudhatunk, amíg nincs gólbíró, mindenesetre remélem a play-offban nem lesz ilyen problémánk. A Fradi ellen komolyan kell fókuszálni, könnyűvé és nehézzé is tehetjük magunknak a meccset. Azon igyekszünk, hogy száz alatt tartsuk a kapott góljaink számát. A keret változatlan marad a legutóbbihoz képest.

Dab.Docler–FTC 6-1

   

A kisebb szerkezeti változtatáson átesett dunaújvárosiak Peterdi mesterhármasával könnyedén léptek át a Ferencváros együttesén. Az újvárosi henger döcögve indult, hiszen az első harmadban csak 1-0-ra vezettek az Acélbikák, Galanisz az 5. percben volt eredményes. A második harmad elején azonban, okulva az első harmad vérszegény támadójátékán, Lundh mester kissé módosított a DAB sorainak összetételén. Az eddig többnyire a második sorban helyet kapó Peterdi és a negyedikben játszó Papp Viktor helyet cserélt, és a változtatás fényesen bejött. Peterdi a 22. és a 30. percben is eredményes volt, utóbbi gólját emberelőnyben szerezte. A harmad végén a Ferencváros szintén előnyből válaszolt, 27 másodperccel a második szünet előtt Erdélyi Tamás szerzett gólt. A harmadik harmadban 54 másodperc elég volt ahhoz, hogy Peterdi aznapi harmadik találatát is megszerezze, ezzel már 4-1 volt a Bikáknak. A mérkőzés legvégén kissé kiengedett a Ferencváros, amit a házigazdák két góllal büntettek. Az 59. percben Virág lőtt gólt Vaszjunyin és új sortársa, Papp Viktor passzából, majd 45 másodperccel a mérkőzés lefújása előtt az addig három gólpasszt jegyző Jozef Mihalik vállalta magára a befejező szerepet, kialakítva a 6-1-es végeredményt. A DAB-ból Peterdi 3+1-gyel, Mihalik 1+3-mal, Azari 3 gólpasszal zárta a mérkőzést.

Fotó: dabdocler.hu

Stephan Lundh, Dab.Docler: “Az ilyen mérkőzések mindig nehezek, amikor ekkora az előnyünk, ám végül hoztuk a sikert, ma ez volt a legfontosabb. Közeledik a rájátszás, így nagyon kemény és pörgős edzésekkel készülnek a játékosok, míg a szakvezetésnek ezen kívül az is komoly feladata, hogy ébren tartsa a tüzet a játékosokban ahhoz, hogy a lehető legjobb formában vághassunk majd neki a play-off küzdelmeinek.”

Dobos Tamás, Ferencváros-ESMTK: “A mérkőzés derekáig jól tartottuk magunkat, ám ezt követően teljesen szétestünk, gyakorlatilag átjáróház lett a védelmünk. A jövőben elsősorban itt kell javulnunk ahhoz, ha szeretnénk még győzelmeknek örülni hátralévő találkozóinkon.”

 

Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 750 néző. Játékvezetők: Halassy, Haszonits, Tímár, Berger.
Sevela: 96,0% (Kiss T.)
K
Meravy: 91,5% (Szőke)
Lindgren, Kiss D., Pavuk, Galanisz, Szappanos
1
Győri, Erdélyi Tamás, Fekecs, Borbás, Hegyi Ádám Zoltán
Hüffner, Nagy R., Somogyi, Kiss Á., Gröschl
2
Lencsés, Mestyán, Roczanov, Berta, Sijka
Tőkési Lajos, Szabados, Virág, Peterdi, Vaszjunyin Artyom
3
Hrajnoha, Bontovics, Horváth, Léránt René, Nagy L.
Chvatal, Huba, Azari, Mihálik, Papp V.
4
Géczi, Hegyi D., Fodor Z.
Stephan Lundh, Szilassy Zoltán
E
Dobos Tamás, Horváth Csaba
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 04:29 DAB Galanisz Somogyi Szappanos
2-0 22:06 DAB Peterdi Mihálik Azari
3-0 29:40 DAB PP Peterdi Huba Mihálik
3-1 39:33 FTC PP Erdélyi Tamás Lencsés Hegyi Ádám Zoltán
4-1 40:54 DAB Peterdi Azari Mihálik
5-1 58:37 DAB Virág Vaszjunyin Artyom Papp V.
6-1 59:15 DAB Mihálik Peterdi Azari
71 Kapura lövések száma 25
6 Kiállításpercek 30
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum