1983: Az alkalmi páros éve

Lapozzuk fel ismét a históriáskönyvet és repüljünk vissza az időben 30 évet. Az időpont 1983. január 15., a helyszín Hartford, Connecticut. A Whalers aznap este a New Jerseys Devilst fogadta, akik valami ördögi módon mindig belecseppennek az érdekes történetekbe.
Az esti összecsapásra a három Ron volt kijelölve, ami már eleve ad némi abszurditást az egész történetnek. Név szerint ugyanis Ron Fournier vezetőbíró és a Ron Foyt ? Ron Asselstine vonalbíró páros volt megnevezve az aznap esti mérkőzésre. A három játékvezetőből kettő, Fournier és Asseltine Bostonból tartott Hartfordba, és ahogy az már lenni szokott, meglepő módon hóviharba keveredtek. A kezdő sípszó előtt 15 perccel minden adva volt a mérkőzéshez, kivéve a két zebrát.

A szabályok szerint Foyt átvette a főbíró szerepét és elkezdett két vonalbíró után kutatni. Ekkor Larry Kishnek, a Whalers edzőjének a fejéből kipattant az isteni szikra: Mi lenne, ha mindkét csapatból választanának egy-egy játékost, és azok látnák el a vonalbírói feladatokat? A felek hamar megegyeztek és a választás Mickey Volcanra, illetve Garry Howattra esett. Előbbi a Hartfordot képviselte és kézsérülése miatt nem volt teljesen egészséges, utóbbi a Devils játékosa volt és térdproblémákkal küszködött, ezért szintén kérdéses volt a játéka.

A két játékosnál álljunk meg egy pillanatra. Volcannak mindössze 162 mérkőzés jutott az NHL-ben ezzel a mérkőzéssel mégis sikerült beírni magát a történelemkönyvbe. Howatt ellenben nem volt fakezű, sőt, kétszeres bajnoknak mondhatta magát a NY Islanders-szel. A dolog pikantériája mégis abban volt, hogy Howatt az előző szezonban még a Whalersben terelgette a pakkot, és volt társai kiválóan ismerték. Például tisztában voltak azzal, hogy Howattnál könnyen elszakadhat a cérna, nem véletlen, hogy 242 percet ült az előző szezonban a büntetőpadon. De erről később.

Szóval a két alkalmi vonalbíró beöltözött, felvett egy-egy fekete edzőmezt és bevonult egy szobába Ron Foyt bíróval egy rövid megbeszélésre, aztán elkezdődött a mérkőzés. Howatt később bevallotta, hogy ezekkel a gondolatokkal lépett jégre: ?Reméltem, hogy ha lesz bunyó vagy egy kis affér, akkor majd nekem kell közéjük állnom és rendre utasítanom a játékosokat.?

Howatt szavai korán meghallgatásra találtak, már az első harmadban voltak kisebb kakaskodások, de az igazi bunyó elmaradt, jórészt éppen Howatt tekintélyének köszönhetően. Tekintélyét nem testfelépítésének köszönhette, illetve részben mégis. Mert aki 175 centivel és 80 kilóval képes összegyűjteni 1500 büntetéspercet, az nyilván tud egy és mást a bunyóról. Howatt így emlékezett a mérkőzés után: ?A srácok tudták, hogy ki vagyok, mi vagyok. Tudták, hogy mire számíthatnak, kicsit megfegyelmeztem őket!?

Howatt ?kollégája? már korántsem volt ilyen szerencsés. Volcan kénytelen volt bevetni tekintélyét saját csapattársa ellen, aki nem volt más, mint minden idők egyik legnagyobb centere, a nálánál 16 centivel magasabb Ron Francis. Volcan így elevenítette fel később a történteket, az akkor második szezonját taposó játékosról: ?A Hartford kapuja előtt volt bedobás, de a srácokat nem tudtam kiterelni a bedobókörből. Ronnie a körön belül állt, csalni akart ezzel, hiába mondtam neki, hogy menjen ki, úgy kellet kirugdosni onnan!?

Az alkalmi páros tevékenysége minden nehézség ellenére igen jól indult, az első harmadot hiba nélkül hozták le. Az első szünetben aztán megérkezett a Fournier – Asseltine kettős, így Volcan és Howatt vonalbírói tevékenysége 20 perc után véget ért. Ám ez a rövid idő is elég volt ahhoz, hogy nevüket beírják az NHL történelemkönyvébe. Mindeddig ők az egyetlen aktív játékosok a liga történetében, akik játékvezetői feladatokat láttak el. A mérkőzést egyébként a Devils nyerte meg 2-1 arányban.