Az Érsekújvár még ponttalan a DAB ellen

   

Két nagy arányú győzelem után a Dab.Docler Érsekújvárra utazik. Nem lesz könnyű dolga Stephan Lundh tanítványainak, hiszen a házigazdák számára minden pont nagyon fontos annak érdekében, hogy tartani tudják a különbséget az ötödik Brassóval szemben, illetve hogy esetleg lépéselőnyre tegyenek szert az azonos pontszámmal, de egy hellyel hátrébb álló HSC előtt. Az Érsekújvár sem számíthat könnyű találkozóra, hiszen érdekes módon ebben a szezonban még nem sikerült pontot szerezniük a már biztos alapszakaszgyőztes ellen.

Robert Spisák vezetőedző többször panaszkodott arra, hogy játékosai mintha túlságosan is tisztelnék a címvédőt, nem tudják kihozni magukból azt a színvonalat, amire egyébként képesek. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy eddig csak két mérkőzést rendeztek az Érsekújvár otthonában, ezeken egy szoros és egy relatíve sima vendéggyőzelem született. Kérdés, hogy az alapszakasz első helyének megszerzése hét fordulóval annak vége előtt mennyire teszi kényelmessé az Acélbikákat. Minderre választ kapunk pénteken az este hat órakor kezdődő találkozón.

Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

 

Robert Spisák (Érsekújvár): A Dunaújváros nagyon jó és rutinos csapat, aki úgy hazai pályán, mint idegenben érett, kollektív játékra képes. A DAB már megnyerte az alapszakaszt, ezzel nagyon szoros lett a középmezőny, ezért minden pontnak nagy jelentősége lehet a végelszámolásnál. Ezt a meccset ennek megfelelően készítjük elő, és nem titok, hogy pontokat akarunk szerezni. Ismerjük erősségeiket, hiányosságaikat, és ezek alapján úgy gondolom, bármi megtörténhet. Most már minden meccsnek nagy tétje van, hiszen a rájátszásba kerülés kérdése még nem dőlt el, de bízom a csapatomban, egy kiváló kapusteljesítmény mellett behúzhatjuk ezt a meccset is. Az idei bajnokságban még nem találtunk orvosságot az újvárosiak ellen, de nincs olyan csapat, aki nem fog ki gyengébb napokat. Örülök, hogy a csapatom komplett összeállításban léphet pályára.

Stephan Lundh (Dab.Docler): Jó meccsre számítok, mivel a legutóbbi meccsünkön egy kicsit könnyebb dolgunk volt, ezért fel kell egy kicsit pörgetnünk magunkat. Komoly edzéseket tartottunk a srácoknak, mert biztos, hogy a rájátszásba igyekvő Érsekújvár kemény ellenfél lesz. Mivel megvan az a luxusunk, hogy már biztos alapszakaszgyőztesek vagyunk, ezért igyekszünk majd minél több játékosnak lehetőséget adni. Ha minden jól megy tehát, akkor mindenki játszani fog, a kapuban Sevela kezd majd.

Érsekújvár–Dab.Docler 3-0

   

Új szerzeményei nélkül is megszerezte első pontjait a listavezető ellen az Érsekújvár, rögtön hármat. Hamar vezetést szerzett a házigazda, hiszen a negyedik percben előbb Mihajlov, majd a kilencedikben Mamonovs talált a Bikák hálójába. A DAB ma hadilábon állt a gólszerzéssel, míg a mérkőzés felénél az Érsekújvár már a harmadik gólját lőtte. A harmadik harmadra annyit változott a játék képe, hogy az addig csendesen csordogáló meccs kicsit magasabb hőfokúvá vált, ami azonban sajnos nem a gólok, hanem a kiállítások számának emelkedésével járt. Jellemző, hogy míg az első 40 percben összesen hat darab kisbüntetést osztottak ki a játékvezetők, addig az utolsó 20 perc alatt 11-et és mellé még három darab 10 perces fegyelmit is. Gólt azonban már egyik csapat sem tudott szerezni, maradt a 3-0 az Érsekújvár javára.

Robert Spisak (Érsekújvár): Nagyon magas színvonalú mérkőzést játszottunk, amelyen nagyon jól kezdtünk. A harmadik harmadban igyekeztünk az irányításunk alatt tartani a mérkőzést, külön ki kell emelnem Karol Krizan teljesítményét, aki nagyszerű formában védett. Nagyon boldog vagyok, hogy hatodik mérkőzésünket meg tudtuk nyerni a listavezető ellen. Nagy köszönet jár szurkolóinknak is, akik szintén kivették részüket a sikerből!

Stephan Lundh (Dab.Docler): Az Érsekújvárnak négy nagy helyzete volt, ebből két gólt szerzett. Az első gólnál Sevela nem tudta, hol van a korong, a harmadik gólról nem tudom, hogy gól volt-e. A harmadik harmadban megvoltak a helyzeteink a gólszerzésre, többször játszottunk emberelőnyben, mégsem tudtunk betalálni. Jól ismerem Karol Krizant még Svédországból és nagyon jó kapusnak tartom, ma is parádésan védett. Az Érsekújvár nagyon jó csapat, szerintem be is fognak jutni a rájátszásba.

Erste Liga, Érsekújvár, 614 néző. Játékvezetők: Wolf, Kovács, Moravec, Vas.
Krizan: 100% (Zima)
K
Sevela: 92,7% (Kiss T.)
Hrudík, Tjoluskins, Mihajlov, Stefanka M., Mamonovs
1
Lindgren, Kiss D., Pavuk, Galanisz, Szappanos
Joanidis, Gabris, Ruzicka, Dobry, Uhnák
2
Hüffner, Nagy, Somogyi, Kiss Á., Gröschl
Lehocky, Baron, Barcak, Stefanka O., Púchovsky
3
Tőkési, Szabados, Virág, Peterdi, Vaszjunyin
Németh, Tarnóczy, Klobucnik, Spisák
4
Chvatal, Huba, Azari, Mihálik, Papp V.
Robert Spisak, Miroslav Stefanka
E
Stephan Lundh, Szilassy Zoltán
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 03:51 NZÁ Mihajlov
2-0 08:42 NZÁ Mamonovs Mihajlov Stefanka M.
3-0 30:41 NZÁ Baron Stefanka O.
34 Kapura lövések száma 30
30 Kiállításpercek 34
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
november 17., péntek
U20 15:40 EHLETO 4-3 HVÉGE
U20 15:40 RBSAVS 3-5VÉGE
KK 16:00 NOMMIS 1-2 BVÉGE
EL 17:30 BRASCC 3-2VÉGE
EL 18:00 UTEMAC 3-2VÉGE
EL 18:30 TITVC2 4-1VÉGE
U20 18:55 KMHUTE 8-4VÉGE
EBEL 19:15 VICAVS 0-1VÉGE
KK 20:00 RITGRN 2-0VÉGE
november 18., szombat
U20 12:40 RBSETO 3-0VÉGE
EWHL 13:00 KMHSAV 2-0VÉGE
U18 13:40 AVSUTE 3-6VÉGE
KK 16:00 GRNMIS 1-2 HVÉGE
U20 16:00 HCIAVS 1-2 HVÉGE
U18 16:10 VASZNO 2-10VÉGE
U18 16:40 KMHMAC 1-10VÉGE
U18 17:20 ETOMIS 8-5VÉGE
KK 20:00 NOMRIT 3-1VÉGE
november 19., vasárnap
U20 09:40 EHLAVS 1-6VÉGE
U20 09:40 HCIETO 2-4VÉGE
DEBL 12:30 KMHGEP 7-1VÉGE
U20 14:40 VASG99 ÉLŐ
U20 15:00 ZNODHK ÉLŐ
KK 16:00 GRNNOM 0-1ÉLŐ
EBEL 17:30 VSVAVS 
EL 17:30 SCCBRA INFO
EL 18:00 FTCVC2 INFO
U20 19:00 VICUTE 
KK 20:00 MISRIT 
november 20., hétfő
U20   OHCUTE 
EL 20:00 TITDAB 
    • M4 SPORT
november 21., kedd
EBEL 18:45 AVSKAC 
november 22., szerda
U18   ETOOKR 
U20   PEFETO 
U20 15:00 DHKKMH 
MK 18:00 DABMAC 
MK 18:00 FTCVAS 
MK 18:30 MISKMH 
MK 18:30 TITUTE 
november 23., csütörtök
U18   DHKAVS 
U18   GEPMAC 
U18   PEFUTE 
U18   SZDVAS 
U20   KMHETO 
U20   ZNOAVS 
U18 18:00 ZEGKMH 
U20 18:40 MACUTE 
november 24., péntek
EL 17:50 VC2SCC 
EL 18:00 DABFTC 
EL 18:30 MISBRA 
EBEL 18:45 AVSMZA 
EL 19:00 MACTIT 
   H I R D E T É S
Partnerünk