Brassóban félig már lemondtak a rájátszásról

   

A MOL Liga pénteki játéknapján a Miskolc idegenben szinte bebiztosíthatja helyét a rájátszásban. Az utóbbi fordulókban a Jegesmedvék 10 pontos előnyre tettek szert riválisaikkal szemben, hatalmas lépést téve a második hely megszerzéséért az alapszakaszban. Ha Brassóban is nyerni tudnak, akkor szinte biztosan bejutnak a rájátszásba, hiszen előnyük 20 pontra nő az ötödik Brassóval szemben, amelynek már csak hét mérkőzése lesz, hogy hátrányát ledolgozza. Feltehetően nem is a Miskolcot akarják Brassóban utolérni, hiszen az Érsekújvár és a HSC is közelebb van hozzájuk, egy mérkőzéssel többet játszva mindkét csapat hét ponttal vezet előttük.

A Brassó most már tehát tényleg nem hibázhat, ha versenyben akar maradni a rájátszásért. Erről Olti Zoltán, a brassóiak szakosztályvezetője így nyilatkozott: “Úgy gondolom, hogy ha mind a nyolc meccsünket megnyerjük, ami még hátra van, akkor ott leszünk a rájátszásban. Ebben legnagyobb riválisunk az Érsekújvár lehet. Az idei szezonban a MOL Liga színvonala sokat emelkedett, mi pedig a sok sérülés miatt rosszul kezdtünk. Ez bajaink fő oka, úgyhogy nem lesz tragédia az sem, ha végül csak az ötödik helyen végzünk.”

Nagy izgalmaknak nézünk tehát elébe, annál is inkább, mivel a Miskolcnak, bár bombaformában van, ebben a szezonban a Brassó játéka fekszik az egyik legkevésbé. Az eddig lejátszott hat meccsük során csak kétszer tudtak nyerni a borsodiak, egyszer Miskolcon, egyszer pedig Brassóban. A három brassói találkozón egyszer miskolci, egyszer szoros, legutóbb viszont magabiztos brassói győzelem született. Ezek alapján tehát a meccs esélyeit illetően jóslásokba bocsátkozni felesleges.

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

 

Greg Lindqvist (Brassó): Most már úgy tekintünk a MOL Ligára, hogy nincs sok esélyünk a rájátszásba bekerülni, sorsunk nem a saját kezünkben van. Hiszen ha a hátralévő összes meccsünket meg is nyerjük, még akkor is a többi csapat eredményeitől függ, hogy bekerülünk-e vagy sem. Úgyhogy csak arra koncentrálunk, hogy a következő mérkőzést nyerjük meg, várhatóan ismét telt házat produkáló közönségünk előtt. Ennek megfelelően csapatom keményen edzett az elmúlt napokban. Pénteken hiányozni fog Borsos, Péter Róbert és Laczkó is, ez természetesen nem lehet mentség semmire. Nyolc győzelem az alap, hogy egyáltalán elkezdjünk gondolkodni a playoffról.

Tim Kehler (Miskolc): Mindkét hétvégi mérkőzésről elmondhatjuk, hogy keménynek ígérkezik, hiszen ellenfeleink jó csapatok, és az életükért, egészen pontosan a rájátszásba kerülésért harcolnak. Biztos vagyok abban, hogy a Brassó megpróbál bennünket nagy nyomás alá helyezni. Természetesen készülünk erre, és nekünk okosan, taktikusan kell játszanunk. A tét nem bennünket fog nyomni, hanem a Brassót, és ki kell használnunk az esetleges hibáikat. Ebben a szezonban nyertünk már Brassóban, és ha ugyanolyan fegyelmezetten játszunk, mint azon a meccsen, akkor elhozhatjuk a három pontot, de ehhez a legjobb teljesítményünkre lesz szükség.

Brassó–Miskolc 7-4

   

Kőkemény, gólzáporos mérkőzésen, az utolsó pillanatig kiélezett csatában szerezte meg a Brassó a remények életben tartásához nélkülözhetetlen három pontot. Hazai szempontból egészen a harmadik harmad elejéig viszonylag simának tűnt minden. Az első periódusban két, egymást követő emberelőnyt kihasználva, nem egészen két perc leforgása alatt kétgólos vezetést szerzett a Brassó. A góllövők Hietemaki és Bonar voltak. Ráadásul a 26. percben Piszarenko góljával már 3-0-ra mentek.
A Miskolc a 36. percben, szintén emberelőnyből kezdte meg a felzárkózást, Dubek szépített 3-1-re. A harmadik harmadban aztán elkezdtek potyogni a gólok. Előbb Antal Zsombor állította vissza a háromfás különbséget, majd nem egészen két perccel később Czuba csökkentette azt újból kettőre. Alig több, mint egy perc elteltével azonban újra középkezdéshez álltak fel a csapatok, Antal Zsombor emberelőnyben szerzett duplája után már 5-2-t mutatott az eredményjelző. Kicsit talán elkényelmesedett a Brassó, mindenesetre 49. és az 50. perc fordulóján a Miskolc hét másodperc alatt szerzett két gólt, így újra teljesen nyílttá tette a mérkőzést.

A pesszimistább Brassó-drukkerek előtt már-már talán a keddi Miskolc–Érsekújvár találkozó forgatókönyve kezdett felrémleni, amikor is hiába vezetett háromszor is a vendég csapat, a végén mégis a Macik örülhettek. Kevin Wehrs azonban az 52. percben gondoskodott arról, hogy kicsit megnyugodjanak a hazai kedélyek, találata után ismét kettővel mentek a hazaiak. Két perccel a mérkőzés vége előtt Tim Kehler lehívta a kapuból Gyenest, ám a mezőnybeli létszámfölényt nem tudták kihasználni a vendégek, sőt, 44 másodperccel a rendes játékidő letelte előtt Bonar üreskapus találattal állította be a 7-4-es végeredményt. A brassói szakvezetés a mérkőzés előtt úgy számolt, hogy nyolc győzelemmel szinte elképzelhetetlen, hogy ne kerüljenek be a rájátszásba. Ebből egy nagyon kemény csatát már behúztak, most már „csak” hét ilyet kell még.

Greg Lindqvist (Brassó): Szerintem nagyon rossz mérkőzés volt. Mindkét oldalon rengeteg volt a hiba, de legalább a közönség élvezte a meccset. Nekünk más eredmény elfogadhatatlan lett volna, nagyon örülök a három pontnak. Amíg van esélyünk, dolgozni fogunk érte. Mi is szeretnénk a Miskolccal játszani még a rájátszásban.

Tim Kehler (Miskolc): Szeretnék gratulálni Gregnek és csapatának a mai teljesítményükért. Remélem, nem csak egyszer találkozunk még ebben a szezonban, mert a Brassóval mindig nagyon jó meccseket játszunk. Saját csapatomat illetően nagyon csalódott vagyok, ez volt a legrosszabb mérkőzésünk az elmúlt két hónapban. Minden csapatrészünk rossz teljesítményt nyújtott, gyengék voltunk emberhátrányban és emberelőnyben egyaránt. Ezt a mérkőzést gyorsan el kell felejtenünk.

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 2013. feb. 1., péntek. Játékvezetők: Csomortani, Valentin, Redai, Butucel.
Polc: 88,2% (Fülöp)
K
Gyenes: 77,4% (Budai K.)
Wehrs, Hietamaki, Bonar, Zsók, Petres
1
Szirányi, Hegyi, Fodor Sz., Czuba
Piszarenko, Rawlyk, Nagy Cs., Antal, Virág
2
Atkinson, Cowan, Dubek, Saluga, Tóth
Mihailescu, Fodor Cs., Imecs, Bálint
3
Gőz, Láda, Nagy K., Szilágyi, Smith
Lőrincz, Mastaleriu, János, Péter Zs., Basilidesz
4
Orosz, Rafaj, Popovics, Ritó, Miskolczi
Greg Lindqvist
E
Tim Kehler
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 13:39 BRA PP Hietamaki Bonar Zsók
2-0 15:15 BRA PP Bonar Wehrs Zsók
3-0 25:47 BRA Piszarenko Hietamaki
3-1 34:31 MIS PP Dubek Atkinson
4-1 41:33 BRA Antal Rawlyk Petres
4-2 43:23 MIS Czuba Fodor Sz.
5-2 44:26 BRA PP Antal Nagy Cs.
5-3 48:56 MIS Dubek Cowan Saluga
5-4 49:03 MIS Rafaj Popovics
6-4 51:32 BRA Wehrs Hietamaki
7-4 59:16 BRA EN Bonar Hietamaki
31 Kapura lövések száma 34
18 Kiállításpercek 22
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum