Anyátormentes övezetet a magyar hokinak!

Raon és a Sapa Fehérvár AV19-szurkolók közösségi oldala úgy döntött, elég volt az anyázásból. Teljesen egyetértünk, magunk is így gondoljuk.

Az albavolanszurkolok.com Szurkolói lélektan című írásában Fanblogunk ritka, de állandó szerzője megkísérelte tudományos igényességű távolságból elemezni a lelátók népének különböző alaptípusait. Az apropó szomorú, saját csapatuk játékosainak folyamatos anyázása.

Az írás kétségkívül legszórakoztatóbb része az új magyar szó, az anyátor definiálása, majd kategóriákba sorolása (Aki nézi a meccset, de nem látja ? Aki látja, de nem érti ? Aki érti is, de ez nem érdekli), illetve a kategóriák elemzése. Már ezért érdemes elolvasni az írást.

Raon mindezt a fehérvári hokiszurkolók közösségi oldalán jelentette meg, nyilvánvalóan elsősorban kedvenc csapatáért aggódik. Ez bocsánatos önzőség, ámde egyértelmű, a jelenség nem csak Fejér megye székhelyét érinti.

Dicséretes és módfelett hasznos, hogy az alapfogalmak meghatározása után tett kis kitérő után újult erővel, nagyon erős vállalásokkal folytatja a cikket. Például ezzel a mondattal, amelynek megfogalmazása és írásba adása egyaránt elismerést érdemlő őszinteségre, s a szerző lelátói pozícióit tekintve bátorságra vall: “Azt hiszem, valakinek ki kellene mondani végre, hogy amit mi szurkolás címen előadunk, az összességében egy nagy határ kaka, ez van.” Hát igen. Az utóbbi időben, de ebben a szezonban végképp megállapítható, hogy alapvetően nem a szurkolók kezdik a szurkolást, hanem a csapat provokálja ki azt. Vagy éppen nem teszi, és akkor a büféből is behallatszik a csámcsogás (ezt a képet valamilyen fórumon már elsütöttem, elnézést az ismétlésért).

Önéletrajzi elemekben bővelkedve hozzá kell tennem az eddigiekhez utolsó székesfehérvári meccslátogatásom élményeit. D. Gromovval közösen hatoltunk be az objektumba, ahol is egy számára új, általam csendes jelzővel illetett sarokba invitáltam, nem a megszokott helyünkre álltunk. Ez a kamera szemszögéből nézve a jobb alsó kanyar felső sorait jelenti. (Nagyon mellékszál, de nem állom meg: a következő jótékonysági árverést a fehérvári jégcsarnok kapu mögötti hálóinak cseréjére hirdetjük meg, mert ugyan nem tudom, mennyibe kerül egy ilyen, de hogy ezen alig lehet átlátni, az biztos, pedig számtalan olyan hálóval találkoztunk már, amit észre is alig venni.) Mivel itt folyamatosan anyázták kedvenceinket, és még látni sem lehetett a túl oldali eseményeket, arrébb húzódtunk a második harmadra.

Nem jártunk jól, egy magát félkatonai szervezetnek vizionáló, egészen részeg brigád elé kerültünk, biztos mindenhol vannak ilyenek, csak eddig szerencsénk volt. Visszaslisszoltunk a bázishelyre, ahol csak folytatódott a kurvaanyázás, mer ugye szívtunk 3-1-re. Feszkómat le kellett vezetni, elkezdtem hát ellenpontként az ellenfelet kurvaanyázni, annak nem fáj, melyik osztrák vagy kanadai tud magyarul, ugye. Erre fel a mellettem a 42-est feszt szídó anyátor felkérdezett, hogy miért bántom azt a szerencsétlen bécsit, hát má két gólt is lőtt. Mondom neki, nem vagyunk egyformák, én az ellenfelet szídom, te a sajátodat.

Na aztán így mentünk tovább, mígnem a vége előtt pár perccel az addigra már-már sátánná fajult centerünk vagy harmincméteres egyéni akció végén gólpasszt adott. Állt bambán az ember mellettem ? és megdöbbentő módon többen sem örültek ennek a gólnak ?, én meg tíz centiről leordítottam a fejét, tán ezt kiabáltam artikulációmentesen: “háthogyjösszeteahhozhogyegyilyenjátékostlekurvaanyázolegyfolytában”? Válasz nem érkezett, néma csendben nézte végig a társával együtt a meccset, majd rezignáltan vették tudomásul, hogy legyőztük a listavezetőt.

Mindezt csak azért írom le, mert tiszta sor, hogy idén nem csak a csapatnál, de a lelátón is félrecsúsztak a dolgok. Nem általánosítva is meg kell állapítani, sok helyről érkeznek a játékosok felé nagyon durva verbális inzultusok. És igaza van Raonnak, valamit tenni kell, és van, amikor az aktivitásnak van értelme. Sem a Fehérvárnál, sem más csapatnál, sem a válogatott meccsein nem lenne jó, ha a sajátjainkat hangosan szapuló lelátói magatartás elterjedne, ezt a jelenséget csírájában kell elfojtani. Mert különben a normálisok kerülnek kisebbségbe, a nem is túl távoli jövőben.