16 évesen a felnőttek közt, 18 évesen a válogatottban

   

Rich Chernomaz első játékoskeretében több újonc is helyet kapott, köztük olyanok is, akik még a bő keretben sem voltak korábban, bemutatjuk őket, sorban, Pleszkán József következik.

Az UTE-ben kezdte pályafutását, majd 8 évet a Bp. Starsnál töltött, azóta évente vált csapatot, és az FTC, Fehérvár, UTE útvonalon tért vissza első csapatához a nyáron. Fiatal kora ellenére ez már a negyedik szezonja a felnőttek között, 16 évesen mutatkozott be a Bp. Starsban, élete első három meccsén 92,6%-os teljesítményt nyújtott.

A jelenle g 19 éves kapus 90% feletti hatékonysággal őrzi a ligautolsó kapuját az aktuális idényben, és ez is igen jelentős teljesítmény. Pavuk Attilához hasonlóan ő is szerepelt már a bő játékoskeret névsorában, de a válogatottban nem mutatkozott még be.

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

“A legutóbbi világbajnoki felkészülést végigdolgoztam a kerettel, Kevin Primeau adott lehetőséget, de harmadik számú kapusként az utolsó szűkítésnél kiestem. Megtiszteltetés volt ott lenni és ezek között a játékosok között edzeni. Tudom, csak azért kerülhettem oda, mert Szuper Levente és Hetényi Zoltán nem tudott hazajönni, de így is egy élmény volt, hogy ott lehettem.

Idén sem gondolom túl ezt a behívót. Nagy örömmel megyek, nem tudom, milyenek az esélyeim, de csak arra figyelek, hogy maximálisan megcsináljam, amit kérnek tőlem, és élvezzem ezt a három napot.

Ez a szezonom jobb, mint az előző volt. Tavaly ugye a Fehérvár farmcsapatában szinte végigvédtem a szezont. Most az UTE-nél vagyok, ahol nagyon jó a szakmai munka, és újra együtt dolgozhatok Várady Csabával, aki a Starsban 8, majd a Fradiban újabb 1 évig volt már kapusedzőm, csak a Volánnál nem volt ott.

Tavaly kicsit sok volt a feladatom, gyakorlatilag egyedül védtem, jobban tetszik a mostani helyzet, amikor Hajek Márkkal felváltva állunka kapuba, a pillanatnyi állapottal, formától, helyzettől függően. Például a DAB ellen több mint 60 lövést kaptunk egy meccs alatt. Ebből heti három meccsen nem lehet jól kijönni kapusként, nem tudsz jól teljesíteni ekkora terhelés mellett ennyiszer, kell a váltás.”

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum