Kínos és szomorú eset a kanadai postán

   

A Toronto Maple Leafs aláírt fotókat küldött a Beverly Public School tanulóinak. A küldeménynek nyoma veszett, egyszerűen ellopták. Az iskoláról tudni kell, hogy kifejezetten speciális intézmény, a diákok ugyanis kerekesszékesek vagy szellemileg sérültek, ezért is borzasztóan kellemetlen ez az ügy a posta számára. Természetesen megszólaltak az érintettek is az üggyel kapcsolatban.

Anick Losier, a posta médiakapcsolatokért felelős igazgatója: “Tisztában vagyunk azzal, hogy nagy csalódást okoztunk mind a csapatnak, mind az iskolának azzal, hogy nem kapták meg ezt a különleges csomagot. Belső vizsgálatot tartunk, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy megtudjuk, ki tette.”

Alana Grossman, az intézmény vezetője: “Egy üres borítékot kaptunk, és először nem tudtuk mire vélni. Később, miután panaszt tettünk, derült ki, hogy a boríték eredetileg az aláírt képeket tartalmazta.”

Jason Schwabe, a Leafs közösségi programjainak felelőse: “Ismer valaki olyat, aki képes ellopni aláírt képeket, amiket mi egy speciális iskolába küldtünk? Colton Orr annyit mondott nekem, hogy beszélni akar vele!”

A Toronto Maple Leafs biztosította az iskolát, hogy kárpótolni fogja másik képekkel, sőt amennyiben a feszített sorsolás engedi, személyesen is ellátogatnak a gyerekekhez.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum