Amit vasárnap láttam, arra lehet építeni

 

Rich Chernomaz a helyszínen tekintette meg a Salzburg?Fehérvár EBEL-mérkőzést. Az új szövetségi kapitány a magyar csapat 5-4-es győzelmét hozó meccs tapasztalatairól számolt be a Jégkorongblognak. Több játékost név szerint is kiemelt.

Rich Chernomaz nem csak megnézte a salzburgi mérkőzést, de azt követően bemutatkozott néhány játékosnak, akikhez volt egy-két jó szava, és beszélgetett Énekes Lajos edzővel. A Jégkorongblog ingolstadti otthonában hívta fel a 49 éves kanadai edzőt.

? Milyen benyomásokat szerzett a legjobb magyar csapatról?

? Vasárnap már harmadszor láttam a Volánt játszani. Meg kell mondjam, nagyon tetszett, amit Salzburgban nyújtottak a fiúk, főleg az első két harmadban mutattak be nagyon okos és fegyelmezett játékot. Az utolsó három perc természetesen kemény volt, kissé hektikus volt akkor a játék, ami két hazai találatot is eredményezett. De összességében nagyon mély benyomást tettek rám a Fehérvár játékosai. Csapatként és egyénileg is. A jövőre nézve nagyon biztató dolgokat láttam.

? Van olyan játékos, akit külön is kiemelne?

? Magosi Bálint és Mihály Árpád nagyon sokat dolgozott, de azt hiszem, a salzburgi mérkőzés kapcsán nincs értelme egy-egy játékost említeni, mindenki kiválót nyújtott. Például Benk András fizikai játéka emberhátrányban nagyon fontos volt, ahogy a két gólt is szerző Kovács, Vas, Sofron támadótrió játéka vagy Metcalfe mezőnymunkája. Sok dolgunk van még, de amit vasárnap láttam, arra lehet építeni.

? Tervezi további magyar vonatkozású meccsek megtekintését az edzőtábor kezdetéig?

? A nemzetközi szünetig már nem, hiszen pénteken érkezek Budapestre, két nappal később pedig már kezdődik is az első közös felkészülésünk. De természetesen utána még sok meccset megnézek majd, nem csak az EBEL-ben, de a MOL Ligában is.

A január 17-én kinevezett szövetségi kapitány pénteken hirdette ki bő, 37 fős játékoskeretét, amely Nagy Gergő kéztörése miatt már csak 36-os. A csapat vasárnap találkozik, keddig készül a Jégpalotában, majd Lengyelországba utazik, ahol csütörtöktől szombatig EIHC-tornát játszik, ellenfeleink Románia, Dél-Korea és Lengyelország lesz. A mérkőzéseket egyik tv-adó sem közvetíti.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum