Patriot?SZKA-1946 3-2

   

Győzelemmel és gólpasszal mutatkozott be a Patriot Budapest új csapatkapitányaként Nemes Benjámin.

A magyar MHL-csapat hatalmas sikert ért el, a liga dobogójáért harcoló szentpétervári alakulattal szemben megszerezte mind a három pontot. Nemes Benjámin az All Star-gála szavazáson elért eredménye után újabb kiváló eredményt mutathat fel, megvan a 20. pontja az MHL-ben, ráadásul emberhátrányban szerzett győztes találathoz passzolt korongot. A C betűt viselő Nemes a 2., Hardi Richárd pedig a 4. sorban játszott hétfőn.

Az első két harmadban a Patriot szétlőtte az SZKA kapuját, 13-5 és 19-5 volt a kapura lövések aránya, de csak 1-0-re vezetett 40 perc után. A 45. percben Berljov második góljával már 2-0 állt a táblán, de a vendégek ettől felpörögtek, és a hátralévő időben dominálni tudtak. Az SZKA szintén All Star-gálás csatára, Alekszandr Barabanov is duplázott, az 56. percben utolértek minket az oroszok.

Nagyon rossz forgatókönyv látszott kirajzolódni, az egyenlítő gól után Kalinac ült le a büntetőpadra. Ám a patriotos fiúk nem törtek meg, 10 másodperc alatt gólt szereztek hátrányban játszva: Varholik és Nemes passzolt Bozikhoz, aki belőtte a 3. hazai gólt. Az eredmény már nem is változott, nagyon fontos győzelmet ért el a Patriot,

Az ismert nehéz körülmények közepette is derekasan küzd a budapesti csapat, minden dicséretet megérdemelnek a játékosok.

Fotó: Modla Ferenc

Patriot Budapest

3-2 (0-0, 1-0, 2-2)

SZKA-1946 Szentpétervár

MHL, Budapest, Jégpalota. Játékvezetők: Sz. Noszov, Juhász G., Pálkövi B.
Ilasenko (Boraros) K Bogdanov (Nalimov)
Travnícek, Bittner, Kalinac, Berljov, Glemba 1 Malenykih, Alekszandrov, Mironisin, I. Barabanov, Szigarjov
Varholík, Bajaník, Bozík, Piacka, Nemes 2 Jugyin, Tyihonov, Kondratyev, A. Barabanov, Avtomob
Dvorák, Potyehin, Dolník, Pipek, Salka 3 Salberov, Anyiszimov, Orlovics-Grudkov, Szkvorcov, Rjasencev
Kocsubej, Gelfanov, Priganc, Hardi 4 Kosztigov, Lelin, Zotov, Jackanyics, Boriszov
Artur Oktrjabrov E Ilja Gorbusin
Gólok Idő Típus Gól Passz Passz
1-0 37:17 Berljov Kalinac Glemba
2-0 44:10 Berljov
2-1 50:45 A. Barabanov Avtomob
2-2 55:27 PP A. Barabanov Malenykih Avtomob
3-2 56:46 Bozík Nemes Varholík
38 Kapura lövések száma 24
20 Kiállításpercek 18

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum