Vas Jánosék már negyedikek

 

A Ligue Magnus szombati játéknapján Szélig Viktorékra várt a nehezebb feladat, hiszen hárommeccses nyeretlenségi szériájukat a negyedik helyezett Morzine-Avoriaz ellen próbálták megszakítani. Mellettük szólt, hogy ők viszont másodikok a tabellán és hogy Brianconban játszották a mérkőzést. Az első harmad 2-2-es döntetlent hozott, míg a másodikban a vendégek két találatára csak egyetlen hazai érkezett, így 20 perccel a rendes játékidő vége előtt 4-3-ra vezetett a Morzine. Az utolsó játékrészben azonban összekapta magát a Briancon és 2-0-s hajrával végül 5-4-re megnyerte a nagyon fontos találkozót. Mindkét oldalon parádés teljesítményeket láthattak a nézők. A hazaiaknál Marc-André Bernier mesterhármast, összesen négy pontot ért el, David Labrecque 1+3-mal, a túloldalon Peter Szabo 1+2-vel zárt.

A Briancon győzelme egyúttal megnyitotta az utat a rendkívül szoros középmezőnyben küzdő csapatok számára a feljebb lépéshez. Ezzel leginkább Vas János csapata, a Dijon tudott élni, amely a liga 12. helyezettjéhez, a Strasbourghoz látogatott. A rendkívül gólszegény találkozón 70 perc után is 1-1-es döntetlenre álltak a felek, így jöhettek a büntetők, ebben a műfajban pedig Vasék voltak jobbak, így megszerezték a két pontot. Mindez azt jelentette, hogy a Briancon megőrizte második helyét a tabellán, míg a Dijon a hetedikről feljött a negyedik helyre. Igaz, előnye minimális, hiszen a 8. Grenoble két, a 10. Chamonix négy ponttal van lemaradva tőle.

Az ECHL-ben Kóger Dániel csapata, a Bakersfield Condors a Toledo Walleye otthonába látogatott. Bár a vendégek szereztek vezetést még az első perc végén, ez volt Kógerék egyetlen pozitív momentuma a mérkőzésen. A hazaiak ugyanis még az első harmadban átvették a vezetést, a második és harmadik harmadban pedig még három gólt szereztek, így végül 5-1-re nyertek. A magyar csatár pontot nem szerzett, mínusz kettővel zárta a mérkőzést.

Hetényi Zoltánt a Cincinnati nem nevezte a Kalamazoo Wings elleni hazai mérkőzésre, melyet aztán hosszabbításban vesztett el 3-2-re. A Cincinnati 44 meccsen szerzett 55 pontjával vezeti a keleti konferencia északi divízióját, összességében a liga hetedik legjobb teljesítményét nyújtva. A Bakersfield továbbra sem képes maradandót alkotni, 45 mérkőzésen szerzett 28 pontja messze a legkevesebb az egész ligában. A tabellát megtekinthetik itt.

Az osztrák-szlovén közös bajnokságban, az Inter-National-League-ben, Fekete Dániel csapata, a Feldkirch egyre nehezebb helyzetbe kerül. Nyolc mérkőzéssel az alapszakasz vége előtt a Triglavot fogadta hazai pályán. A mérkőzés egyetlen gólját a vendégek szerezték a 37. percben, ezzel meg is nyerték a találkozót 1-0-ra. Fekete Dániel pontot nem szerzett. Ezzel a Feldkirch maradt ötödik a tabellán, ugyanannyi pontja van, mint a negyedik helyezett Bregenzerwaldnak, de egy meccsel többet játszott.

A magyar légiósok szezonbeli teljesítménye:

Név Csapat Liga H A P
Bartalis István Troja/Ljungby Allsvenskan
(SWE-2)
10. (14) 36 3 5 8
Fekete Dániel VEU Feldkirch AUT-2 5. (6) 10 2 6 8
Hári János Modo Elitserien
(SWE)
5. (12) 29 0 3 3
Hári János Asplöven Allsvenskan
(SWE-2)
11. (14) 1 0 3 3
Hári János Djurgardens Allsvenskan
(SWE-2)
4. (14) 8 2 4 6
Hentes Kristóf GCK Lions NLB
(SUI-2)
7. (11) 41 5 8 13
Hetényi Zoltán Cincinnati
Cyclones
ECHL 11 2,33 91,3%
Kóger Dániel South Carolina
Stringrays
ECHL 21 5 5 10
Kóger Dániel Bakersfield
Condors
ECHL 14 2 2 4
Ladányi Balázs Bolzano Serie A
(ITA)
1. (10) 3 2 1 3
Szélig Viktor Briancon Ligue Magnus
(FRA)
2. (14) 20 1 8 9
Vas János Dijon Ligue Magnus
(FRA)
7. (14) 21 14 20 34

Cimkék: , , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum