Nem engedhet ki a Miskolc

   

A szezon végére sűrűsödött össze a Miskolc újpesti meccseinek a zöme, vasárnap este győzelmi esélyekkel lépnek fel harmadszor a fekete-sárgák a Megyeri úton.  Nem lesz könnyű dolguk azonban, ha nem veszik komolyan a lilákat, akik nem beszéltek a levegőbe, amikor azt jelezték, az alapszakasz végére utol szeretnék érni a Ferencvárost. A szezon eleji meccseken komoly nehézségeket okoztak a lilák a borsodiaknak, az utóbbi hetekben azonban a teljes erőbedobással játszó miskolciak biztos győzelmeket arattak. Tim Kehler csapata viszonylag kényelmes helyzetben van a rájátszásért folyó küzdelemben, így a szakvezető egyik legfontosabb feladata, hogy a csapatát továbbra is felpörgött állapotban tartsa. Az újpestiek számára pedig nyilvánvalóan a fegyelmezett védőmunka és a korongok megbecsülése lehet a tisztes eredmény elérésének kulcsa. A Ferencváros utoléréséhez ugyanis az első öt helyezettől is pontokat kell elvegyenek Ancsin János és Fekti Bálint tanítványai.

“Az első perctől az utolsóig nagy iramú, pörgős mérkőzést játszottunk a Csíkszereda ellen, és meg voltam elégedve a csapatommal – mondta Tim Kehler, a Miskolc edzője. – az a meccs már hasonlított ahhoz, amire a rájátszásban lehet számítani, ha eljutunk oda. Ez azonban még nem dőlt el. Bár kétségtelenül egy kis lélegzethez jutottunk, hiszen 7 ponttal vezetünk a harmadik helyezett előtt és 14 pontot kellene behozzon rajtunk az ötödik helyezett, miközben összesen 9 forduló van hátra. A többieknél többször játszunk az UTE és a Ferencváros ellen az alapszakasz végén, és nagyon fontos, hogy ezeken a találkozókon is az első pillanattól az utolsóig pörögjön a csapat, ugyanis ha bejutunk a rájátszásba, ott nehéz lenne újra felvenni a ritmust. Éppen ezért az a célunk, hogy a Megyeri úton is az ellenfelünket megbecsülve az elsőtől az utolsó pillanatig hajtsunk, és természetesen hogy megszerezzük mind a 3 pontot.”

UTE–Miskolc 0-3

   

A miskolciak begyűjtötték a három pontot, de elveszítették az egyik kulcsjátékosukat.

A Megyeri útra kilátogató nézők a meccs első felében nem láthattak gólt, egészen a 35. percig kellett várni az első találatra, amit a miskolci Szirányi Bence lőtt. A záró húsz percben még további két találat esett, Nagy Krisztián és Martin Saluga is betalált Pleszkán kapujába. A szlovák légiós ezzel megelőzte Nagy Gergőt a kanadai táblázaton. Egy sajnálatos sérülés is történt, a válogatott kerettag Nagy Gergőnek eltört a keze. Győzelmükkel a miskolciak megerősítették második helyüket a tabellán.

Fotó: utehoki

Ancsin János (UTE): “Nagyot küzdöttünk ma, és ha egy kis szerencsénk van, meglephettük volna a Miskolcot. Kaptunk azonban két peches gólt, elől pedig nem találtuk a rést a vendégek védelmén.”

Tim Kehler (Miskolc): “Jó mérkőzést játszottunk az Újpesttel, végig nagy nyomás alatt tartottuk őket. A legfontosabb ma a három pont megszerzése volt, és ez sikerült is. Több remek egyéni teljesítmény volt ma nálunk, de a csapat egészére sem lehetett panaszom.”

Erste Liga, Megyeri út, 153 néző. Játékvezetők: Druga, Sós, Moravec, Slavomir.
Pleszkán: 94,2% (Hajek)
K
Budai K.: 100% (Gyenes)
Zalavári, Bereczki, Reiter, Farkas, Kovács
1
Szirányi B., Hegyi, Fodor Sz., Czuba, Nagy Gergő
Dorner, Sommer, Németh, Gergely, Virág
2
Atkinson, Cowan, Dubek, Saluga, Tóth
Garbacz, Maklári, Dömötör, Szirányi D.
3
Gőz, Láda, Nagy K., Szilágyi, Smith
Szajbert, Pichler, Ódry, Jankovics
4
Miskolczi, Orosz, Popovics, Ritó, Rafaj
Fekti Bálint, Janne Sinkkonen
E
Tim Kehler
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 34:47 MIS Szirányi B. Hegyi
0-2 45:17 MIS Nagy K.
0-3 54:12 MIS Saluga Szirányi B.
24 Kapura lövések száma 52
10 Kiállításpercek 10
Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum