Negyedszer is nyerni kéne Salzburgban

   

Semmi más dolga nincs a Fehérvárnak vasárnap délután, mint megismételni azt, ami a szezonban már kétszer sikerült: nyerni Salzburgban. A pénteki játék elég lehet ehhez, de így is bravúr kell.

“Bár nehezen indult az innsbrucki meccs, de végig jól játszottunk ? értékelt Énekes Lajos, a Sapa Fehérvár AV19 edzője. ? Ettől függetlenül egy-két nagy egyéni hiba becsúszott az elején, ilyenkor Adam Munro a helyén volt. A második harmad nagyon jól sikerült, a harmadikban pedig már jöttek a gólok is. Fizikálisan és mentálisan is jobban bírtuk a meccset a hazaiaknál. Rég volt ilyen élvezetes végjátékban részünk. Könnyed hokival szereztünk gólokat.

Végig négy sorral tudtunk játszani, csak egy-két fegyelmezetlen kiállításunk hagyott hiányérzetet, de nem volt ezekből sem sok, nem veszélyeztettük a mérkőzés végkimenetelét. Zártan, jól védekeztünk, mindenki tudta, mikor hol a helye. Ezekből a korongszerzésekből pedig támadásokat, kontrákat vezettünk. Négy gólt lőttünk, de jóval több gólszerzési lehetőségünk volt. Ne legyünk telhetetlenek, négy lőtt góllal erős ellenfeleket is meg tudunk verni. A mi adataink szerint 41-et lőttünk kapura, míg ellenfelünk csak 27-et.

Szeretnénk vasárnap is ezt a játékos folytatni, mert ugyanilyen hokival Salzburgban is eredményesek lehetünk. Hozzá kell tenni, hogy jól játszott az Innsbruck is, de az első két soruk túl sokat volt a jégen, a végére elfáradtak. Az első harmadban nagyon veszélyesek voltak, a másodikban már csak az idő 20%-ában tudtak dominálni, a harmadik végig a miénk volt.

A sorok maradnak vasárnapra is, de meg kell említenem, hogy leginkább két sor hatékony játékának volt köszönhető a pénteki győzelem. Vannak játékosaink, akiktől támadásban és hatékonyságban maradt még előrelépési lehetőség. Erre a kis pluszra a Red Bull otthonában szükség is lesz.”

A Fehérvár a pénteki meccs után is Innsbruckban maradt, még a vasárnapi ebédet is ott tölti, és csak a meccs előtt buszozik át Salzburgba. Ahol nagyon nehéz meccs vár ránk, ez a Red Bull is nagyon erős, az eddigi eredmények dacára. Meglepő és nehezen magyarázható, hogy ezzel a játékosállománnyal hogy szerepelhet ilyen rosszul Pierre Page csapata. A középszakaszban sem sikerült eddigi brillírozniuk, épp hogy verték a Dornbirnt, büntetőkkel, majd simán kikaptak Ljubljanában. Jelenleg egy ponttal állnak a Fehérvár előtt.

A Fehérvár győzelmi szériában van a salzburgi meccseket tekintve. Az előző szezon középszakaszában 7-1-re nyertünk ott, az aktuális szezonban pedig 6-5-re és 5-4-re. Az utóbbi hat pont tehát hazajött Székesfehérvárra, hatalmas dolog lenne még kettővel megtoldani.

A meccs egyik vezetőbírója, Shane Warshaw, Svédországból érkezik.

Fotó: redbull.com

Red Bull Salzburg 17:30

Sapa Fehérvár AV19

Salzburg, 2013. január 27. Játékvezetők: M. Nikolic, Warshaw, K. Nikolic, Nothegger.
Gracnar (Brückler) K Munro (Bálizs)
Davison, Heinrich, Kristler, Schremp, Latusa 1 Sille, Orbán, Mihály Á., Bailey, Magosi
Raffl, Mühlstein, Komarek, Bischofberger, Di Benedetto 2 Durco, Pratt, Banham, Sikorcin, Benk
Pallenstrang, Trattnig, Regier, Duncan, Puschnik 3 Horváth, Hetényi P., Kovács Cs., Vas M., Sofron
Lynch, Pöck, Welser, Brucker, Obrist 4 Tokaji, Pozsgai, Novák, Metcalfe, Németh A.
Pierre Pagé E Jan Neliba

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum