Kötelező nyernie a Brassónak

   

A sikertelen érsekújvári kirándulás után egyre fogynak a brassói lehetőségek a javításra. A rájátszásba kerülésrt küzdő csapatnak 7 pont a hátránya a HSC Csíkszereda és 10 pont az Érsekújvár ellen. Éppen ezért létfontosságú mérkőzést játszik Greg Lindqvist csapata vasárnap este Pesterzsébeten a Ferencváros ellen. A zöld-fehérek azok közé az ellenfelek közé tartoznak a ligában, akik ellen a botlás tilos a rájátszásba igyekvőknek. Nem könnyű feladat ez, hiszen Dobos Tamás csapata éppen a Brassót is le tudta győzni már Pesterzsébeten. Ugyanakkor a zöld-fehérek nincsenek túl jó formában, a Megyeri úti örökrangadón két harmadon keresztül is rendkívül gyengén játszottak. A Brassó csapatának játékosállománya lényegesen erősebb a hazaiakénál, nem vitás, hogy esélyesek a győzelemre. A Ferencvárosnak viszont kutya kötelessége küzdeni a győzelemért, nem csak a pénteki fiaskó feledtetése, hanem a csapat jövője végett is és nem utolsó sorban az utóbbi sorozatos kudarcok ellenére végig kitartó szurkolói előtt tisztelegve.

Fotó: ferencváros-ESMTK

“Nem játszottunk jól Újpesten – mondta blogunknak Dobos Tamás, a Ferencváros edzője. – A kritikus pillanatokban nem volt, aki a jégen össze tudta volna fogni a csapatot. Remélem, a Brassó ellen megmutatjuk, hogy tudunk mi sokkal jobban is játszani a pénteki teljesítményünknél. Kiss Gábor eltiltás miatt hiányozni fog, viszont Berta Ákos visszatérhet. Borbás, Pilcsik és Győri sem teljes értékű, de úgy néz ki, ők is tudják vállalni a meccset.”

“Nem sikerült a pontszerzés Érsekújváron – mondta Greg Lindqvist, a Brassó szakvezetője –, de még mindig nem úszott el a hajó. Ugyanakkor kétségtelenül nagyon nehéz dolgunk van most már.  A Ferencváros ellen egyszerűen nem hibázhatunk, hiszen mi már csak háromszor játszunk közvetlen vetélytárs ellen, így a többi meccsen kell megszereznünk a szükséges pontok nagyobb részét. Pénteken szörnyen kezdtünk, most az első perctől az utolsóig maximális erőbedobással kell játszanunk.”

Ferencváros–Brassó 2-7

   

Megtette a Brassó, amit meg kellett tennie, nehéz kezdés után biztosan legyőzte a Ferencvárost, és ezzel négy pontra megközelítette a Dunaújvárosban katasztrofális vereséget szenvedő HSC-t. Nem indult jól a mérkőzés a Brassóiak számára, hiszen az újfent csatárként nevezett Mestyán a 4. perc elején vezetéshez juttatta a hazaiakat. A 12. percben Antal Zsombor egyenlített, 2 perccel később pedig a tavaly még Pesterzsébeten játszó Hietamaki góljával már fordított a vendégcsapat. A Ferencváros azonban nem adta fel, jóval többet kísérletezett kapuralövéssel, mint ellenfele. A próbálkozásokat a 2. harmad elején koronázta siker, amikor Borbás vette be Polc hálóját alig több, mint fél perc játék után. Ezt a gólt hosszú eredménytelen időszak követte, aktívabb Ferencvárossal, de gólt a 37. percben Rawlyk szerzett a vendégeknek. A szünet előtt közvetlenül Zsók is betalált, így kétgólos brassói előnnyel fordltak az utolsó harmadra a csapatok. Ebben a játékrészben is a Ferencváros lőtt sokkal többet, viszont a Brassó volt az, amelyik kihasználta a helyzeteit. A 45. percben újra Rawlyk szerzett gólt, a játékidő vége előtt nem sokkal pedig Lőrincz, majd Antal Zsombor tette nagy különbségűvé a győzelmet.

Fotó: Ferencváros-ESMTK

Dobos Tamás vezetőedző, Ferencváros-ESMTK: “Nem játszottunk rosszul, sőt kifejezetten uraltuk a mérkőzést két harmadon keresztül. Sajnos a csapat nem bírja el, hogy a védelem pontatlanul és enerváltan játszik. Ezen a mérkőzésen kifejezetten a védőjátékosaink hibáiból kaptunk ki. Holnap a HSC Csíkszeredát fogadjuk, nehéz meccs várható.”

Erste Liga, Pesterzsébet Jégcsarnok , 200 néző. Játékvezetők: Halassy, Mayer, Juhász, Vas.
Meravy: 75,9% (Szőke)
K
Polc: 95,6% (Fülöp)
Lencsés, Géczi, Mestyán, Borbás, Hegyi Á. Z.
1
Rawlyk, Nagy Cs., Bonar, Zsók, Petres
Hrajnoha, Győri, Sijka, Hoffmann, Roczanov
2
Piszarenko, Wehrs, Péter Zs., Antal, Virág
Erdélyi, Bontovics, Dancsfalvi, Berta, Pilcsik
3
Mastaleriu, Hietamaki, Fodor Csanád, Imecs, Bálint
Horváth, Nagy L., Léránt
4
Lőrincz, Mihailescu, Basilidesz
Dobos Tamás, Horváth Csaba
E
Greg Lindqvist
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 03:02 FTC Mestyán Borbás Hegyi Á. Z.
1-1 11:39 BRA Antal Wehrs Hietamaki
1-2 13:48 BRA Hietamaki Petres Wehrs
2-2 20:39 FTC Borbás Mestyán Hegyi Á. Z.
2-3 36:46 BRA Rawlyk Wehrs Polc
2-4 39:58 BRA Zsók Bonar Virág
2-5 44:56 BRA Rawlyk Bonar Petres
2-6 57:20 BRA Lőrincz Hietamaki Basilidesz
2-7 59:37 BRA Antal Hietamaki Rawlyk
45 Kapura lövések száma 29
2 Kiállításpercek 16
Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum