A lelátón verték a játékosok a szurkolókat

33 éve és 33 napja a naptár 1979. december 23-át mutatott. Karácsony előestéjén mindenki békésen várta az ünnepeket. A Madison Square Gardenben aznap este igazi rangadó, Original Six-összecsapás volt, a New York Rangers a Boston Bruinst fogadta. Elöljáróban annyit, hogy a két csapat legendás mérkőzéseket vívott a hetvenes évek második felében, ami annak volt köszönhető, hogy a két klub az NHL történetének egyik legnagyobb üzletét kötötte meg.

1975. november 7-én a Rangers megszerezte a bostoniaktól a félistenként tisztelt Phil Espositót és Carol Vadnaist, akikért a Parkőrök a szintén nem kispályás Brad Park, Jean Ratelle, Joe Zanussi hármast küldte az írek városába. Csak hogy érzékeltessük kikről is van szó: az Esposito, Vadnais, Park, Ratelle kvartett közel 4700 meccsen kb. 4200 pontot termelt. (Zanussi nem is értem, hogy fért ide, ő nagyjából egy zsák korongot ért ebben a cserében. Sorry, Joe!)

Szóval a két csapat játékosait nem nagyon hatotta meg a karácsonyi készülődés és a békés hangulat, mert amúgy sem látták őket így játszani sem akkor, sem máskor, valahogy mindig kitört a balhé. A mérkőzés végig paprikás hangulatban zajlott, több kakaskodás és kemény belépő történt ötvenkilenc perc alatt. Az egyik ilyen szituációban ? aminek később nagy jelentősége lesz ? Ulf Nilsson, a hazaiak centere hatalmas jobbost küldött Al Secordnak, a Bruins szélsőjének. A végig feszült mérkőzés utolsó percéhez 4-3-as vendégvezetéssel érkeztek a csapatok. Alig 10 másodperc volt hátra, amikor Phil Esposito egyedül vezette a korongot Cheevers kapusra, de a ziccer kimaradt, a Rangers elbukott. Espo mérgében kettétörte az ütőjét és beviharzott az öltözőbe.

A Macik ünnepeltek, egy játékos kivételével. A dudaszó pillanatában a már említett Secord elérkezettnek látta az időt, hogy törlesszen a Nilsson-affér miatt, de fogalma sem volt arról, hogy ezzel mekkora lavinát indít el. “Eszembe jutott, hogy mekkorát kaptam tőle a meccsen, szemet szemért, gondoltam, és behúztam neki egy hatalmasat ? mesélte később a védő.” Pillanatok alatt hatalmas tumultus támadt, és a tömeg, vegyesen a két csapat játékosaival, a palánk felé sodródott. És ekkor elszabadult a pokol.

Az egyik Rangers-szurkoló, bizonyos John Kaptain áthajolt a plexin, és egy összecsavart műsorfüzettel akkorát húzott be Stan Jonathannak, a Boston játékosának, hogy elöntötte a vér az arcát. A Bruins játékosai otthagyták a jégen a New York-iakat, és a hazai drukkerek ellen fordultak. Terry O’Reilly volt az első, aki átmászott a plexin, ő nekiesett Kaptainnak. O?Reilley igazi nehézfiú volt, a szezonban összesen 22 alkalommal öklözött. O?Reilley-t látva a társaknak sem kellett több, követték, és másodpercek alatt elözönlötték a lelátót.

Végül 18 játékos állt szemben a hazai fanokkal. A pofonosztásban O?Reilley mellett Mike Milbury ? a későbbi edző és GM ?, valamint Peter McNab járt az élen. (Igen, az a McNab, aki nyolc évvel később ott volt a “334 klub” meccsén is.) A nézők és a bostoni játékosok között kialakult szabályos háborút csak a biztonsági erők és a helyszínre érkező rendőrök tudták megfékezni a csarnokban. Ám ezzel nem volt vége, mert az utcán tovább folyt a harc, ahol úgy 300 hazai drukker esett neki a Boston buszának, új dekorral látták azt el. A tömeget végül lovasrendőrök kergették szét.

Egy hónappal az eset után John Zickler, a liga elnöke nyolc mérkőzéses eltiltással sújtotta O?Reilleyt, hattal-hattal Milburyt és McNabet, akiknek ezen kívül 500 dolláros büntetést is kellett fizetniük. A Boston Bruins többi játékosa megúszta pénzbüntetéssel, kivéve Cheeverst, aki nem kapott semmiféle elmarasztalást. A Boston természetesen fellebbezett az ítélet ellen, de nem sok sikerrel. Paul Mooney akkori elnök így nyilatkozott: “Nem fogadjuk el a határozatot, és nagyon büszkék vagyunk a saját játékosainkra, akik megfelelően viselkedtek ebben a helyzetben!”

A másik oldalon a rendőrök négy szurkolót vettek őrizetbe, miután lecsillapodtak a kedélyek. A Kaptain család három tagját, Johnt ? a verekedés kirobbantóját ? , testvérét, Jamest, apjukat, Mannyt és egy barátjukat, Jack Guttenplant. A vád minden esetben rendbontás és garázdaság volt. A vádat végül ejtette a manhattani kerületi ügyész, mert senki sem sérült meg súlyosan.

A videó előtt álljon itt néhány rövid mondat az érintettektől:

Stan Jonathan: “Amikor elérte a szurkoló a plexit, megütött. A botot magam elé tartva próbáltam magam védeni, eszembe sem jutott megütni. Ám ő kikapta a kezemből, én megy úgy voltam vele, vigye. Láttam McNabet a lelátón, hihetetlen volt, sosem verekedett, mindig ő szedte össze a botokat és a kesztyűket egy-egy bunyó után.” (McNab a szezon során addig mindössze négy perc büntetést kapott.)

Don Cherry a Bruins legendás edzője McNabről: “Büszke vagyok rá!”

Mike Milbury: “Boldogok voltunk, hiszen mentünk volna haza karácsonyozni. Ám ez az állapot mindössze 20 másodpercig tartott. Arra emlékszem, hogy a lelátón megragadtam az egyik szurkoló cipőjét, és elkezdtem róla lerángatni. Aztán haboztam egy pillanatig, és bedobtam a cipőjét a jégre. Fél párban ment haza.”

John Kaptain: “Elismerem, hogy megütöttem egy játékost, de csak azért, mert már előtte megütötték a testvéremet. Jonathan megütötte a bátyámat, ő kapta az első ütést.”

Robert Seagriff, a Garden biztonsági igazgatója: “Nálunk sosem volt gond, amikor a Bruins jött játszani, de Bostonban mindig volt affér a zsaruk és a Rangers szurkolói között. Mi próbáltunk javítani a helyzeten, több rendőrt ültettünk oda, ahol a vendégjátékosok ültek.”

Carol Alt, a Rangers-játékos Ron Greschner felesége: “A játékosok úgy néztek ki a lelátókon, mint a mamutok, mellettük a hazai nézők pedig úgy, mint valami házi kedvenc kisállatok.”