Mihalik visszatér a Dab.Doclerbe
A 33 éves center a szlovák extraligás Zilinából érkezik a MOL Ligába.
Jozef Mihalik visszatért a Dab.Docler jégkorong csapatához, szerződése a szezon végéig szól. Kiválóan kezdte a szezont a másodosztályban, ezért november végén lecsapott rá a zsolnai csapat. Mihalik az előző szezonban már játszott Dunaújvárosban, nagyszerűen segítette a csapatot. A MOL Liga-rájátszásban 5 meccsen 5+5=10 pontot ért el, és emlékezetes azon tette is, hogy a Fehérvár ellen összesítésben 16-3-ra elvesztett három bajnoki elődöntőt +1-gyel fejezte be, összesen 44 meccsen 56 ponttal zárt Újvárosban.
Stephan Lundh vezetőedző nagy örömmel fogadta Mihalik érkezését: “Az elmúlt szezonból már ismerjük Jozefet, és láthattuk, hogy milyen kiváló, technikás, támadó felfogású játékos. Úgy gondolom, amellett, hogy szükségünk volt egy erős centerre, érkezésével csapatunk még élesebbé is válhat.”
Hozzászólások (29)
Te mit gondolsz?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.





OLLÉ!
Ember nem szerzett még annyi korongot a támadó harmadban Újvárosban, mint amennyit ő szerzett tavaly. Ha jó formában jön, akkor komoly erősítés lesz
Akkor honosítsuk: Mihalik József! :-)
Üdv a fedélzeten:)
@Bárd: Hajjaj...muszáj leszünk ráállítani valamelyik verőemberünket. =D
@Da-weed: Mr. Bean?
@lehelhc: Ismerem, Bekescsaban szuletett, meg talan az Enikovel (modell) is rokonsagben van. ;-)
@Theutus: Nevess ki, de nem tudom kire gondolsz ezzel. Frissítsd a memóriám.
Amellett, hogy jó csóka, én nagyobb durranàsban reménykedtem.
Zsolnáról elengedték?..
@Da-weed: Atkinson
@Lazlee: Ah...és ez nem esett le. =)
@lehelhc: Amugy semmi ertelme. 33 eves, 2 ev mire szoba johet, es a 36-ot fogja taposni mire vb-n jatszhatna.
Örülök neki!! Nagyon jó játékos!:) Szegény Polc...... :P
@Lazlee: Hát ha a PO-ban megint hozza a gól/meccs átlagot, akkor nagyobb durranás nem is kell :)
Nagyon kellett a frissités. :) Én is birtam a játékát tavaly, volt egy-két emlékezetes gólja.
Rosszul sejtem, hogy inkább a következő szezonra jött?? :))
@Tsige: Szerintem igen :D
Na ugye :D Ez azért is jó, mert végre lesz egy kis versenyhelyzet a fiúk között. Mindenki teperhet a helyeiért!!
A DAB-nál Szappanos mellett Mihalik volt akinek nagyon élveztem a játékát. Holécira emlékeztetett akit szintén nagyon kedveltem. Gyorsasága, korongszerzése, jó kis passzai igazi csapatjátékos!
Örülök, hogy visszatér. Bárdnak igaza van, tényleg sok korongot szerzett. Hasznosan játszott.
Én Lubos Velebnyt is visszahoznám.
@korrekt: Van benne valami, ráadásul Szapi kifejezetten jól ment Roger mellet a Vasasban. Nagyon kíváncsi leszek az új sorösszetételekre. Én nagyon örülök. Jót fog tenni a csapatnak egy kis frissesség, meg az egészséges versenyhelyzet csapaton belül
@Lazlee: ha a tavalyi formáját hozza, akkor nekem bőven megfelel. Egyébként Kurt után nálam ő következik abban a rangsorban, aki a játékával(!) leginkább a közönséget akarja kiszolgálni. Baromi nagy segítség lesz, kell is, ennél jobb meg nem hinném hogy kell. Amúgy engem is érdekelne, hogy mennyire akarták marasztalni Zsolnán...
@Tequila_Sunrise: Nem volt rossz védő Velebny, de a Huba-Chvatal-Lindgren trió mindegyike jobb nála szvsz. Mert ugye a védőhármas mellett ott van még Sevik, meg mostmár Mihalik, tehát légiós ügyileg megteltünk.
@brainska: Valóban. Nem is számoltam a légiósainkat, csak úgy eszembe jutott a srác Mihalikról.
És vajon hányas mezt kapja? Hubától visszakérik a 22est és letépik róla a szalagot,ami elfedte Mihalik nevét? :D
@mmarci91: 16-os
@mmarci91: "Máris felmerült a kérdés, hogy hányas mezben lép majd pályára a visszatérő Mihalik - hiszen tavalyi 22-esét már honfitársa, Huba hordja. Nos, ma eldőlt: a 16-os számmal a hátán korcsolyázik majd jégre vasárnap a szlovák csatár."
Köszi a választ!
@pzsj: Ironizáltam csak, az egyik topikban pont ezt boncolgattuk...
@pzsj: Hát igen, a neve nem igazán szlovákos.
Üdv újra Dunaújvárosban! :)
Nagyon jó hír! Az eddigi kedvenc itt játszó légiósom, hajrá Jozef! :)