Az EBEL-pontkirályjelöltet is honosították az olaszok

   

A minap kinevezett új olasz szövetségi kapitány, Tom Pokel kijelölte első válogatott keretét. A 14 kanadai-amerikai között ott van Luciano Aquino, a Dornbirn 60 pontos csatára.

A játékosokra nem kisebb feladat vár, mint az olimpiai selejtezőn való helytállás. Az olaszok február 7. és 10. között Bietigheim-Bissingenben Németország, Ausztria és a novemberben minket legyőző Hollandia ellen próbálhatják meg kivívni a szocsi játékokon való részvétel jogát, tegyük hozzá, ez messze a leggyengébb csoport a három közül.

A most kijelölt keretben számos ismerős, és a régi, jól bevált olasz hagyományokhoz híven továbbra is sok, a készenlétben állókkal együtt 14 honosított játékos található. Őket a listában csillaggal jelöltük. Ugyancsak 14 olyan játékos van a keretben, aki két éve Budapesten járt az olasz válogatottal a divízió 1-es világbajnokságon. Ők egy + jelet kaptak a nevük mellé. A két évvel ezelőtti budapesti csapatból összesen heten (két hátvéd és öt csatár) hiányoznak. Mindez azért fontos számunkra, mert áprilisban újra Olaszország lesz az egyik legnagyobb ellenfelünk a budapesti világbajnokságon.

Az Aquino fivérek, merthogy Luciano bátyja, Anthony Aquino is kiváló csatár, barátságos meccsen játszottak már Olaszország színeiben, de tiltakozásul hivatalos eseményen még nem léptek jégre. Korábban azt nyilatkozták, hogy amíg az olasz bajnokságban más elbírálás alá esnek, azaz korlátozzák a tengerentúli olaszok létszámát, nem lesznek válogatottak.

További érdekesség, hogy Ladányi Balázs öt csapattársa is ott van a keretben. A Bolzano 2 hátvédet és 3 csatárt ad a nemzeti csapatba, köztük Ladányi mindkét csatártársát, Bernardot és Gandert.

Olaszország játékoskerete az olimpiai selejtezőre:

Kapusok:
Daniel Bellissimo (Timra IK-SWE) * +
Thomas Tragust (HC TWK Innsbruck ?Die Haie?-AUT) +
Adam Dennis (Alleghe Hockey) *

Hátvédek:
Alexander Egger (HC Bolzano) +
Christian Borgatello (HC Bolzano)
Armin Helfer (HC Valpusteria) +
Trevor Johnson (HC Valpellice) * +
Nicholas Plastino (BIK Karlskoga-SWE) * +
Matthew DeMarchi (Hockey Milano Rossoblu) * +
Armin Hofer (HC Valpusteria) +
Christian Willeit (HC Valpusteria)

Készenlétben:
Christian Mair
(HC Valpusteria)
Fabian Hackhofer (Ritten Sport Hockey/WSV Sterzing Vipiteno)
Daniel Sullivan (Asiago Hockey 1935) *

Hiányzik a 2011-es vb-csapatból:
Larkin, Lutz

Csatárok:
Giulio Scandella (IK Oskarhamn-SWE) * +
Nathan DiCasmirro (HC Valpellice) *
Robert Sirianni (HC Valpellice) *
Luciano Aquino (EC Dornbirn-AUT) *
Daniel Tudin (Ritten Sport Hockey) *
Diego Kostner (HC Lugano-SWI/HC Gherdeina)
Patrick Iannone (HC Valpusteria) * +
Vincent Rocco (Alleghe Hockey) *
Nicola Fontanavive (Alleghe Hockey) +
Markus Gander (HC Bolzano/WSV Sterzing Vipiteno)
Anton Bernard (HC Bolzano 2000)
Marco Insam (HC Bolzano 2000) +
Lorenz Daccordo (Ritten Sport Hockey)
Emanuel Scelfo (Ritten Sport Hockey)

Készenlétben:
Luca  Ansoldi (Hockey Milano Rossoblu) +
Derek Edwardson (SG Cortina) *
Luca Felicetti (SG Cortina) +
Edoardo Caletti (Hockey Milano Rossoblu).

Hiányzik a 2011-es vb-csapatból:
DeToni, Iori, Pittis, Souza, Watson

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum