

2014 tavaszára készül el a Tüskecsarnok
A 4000 férőhelyes multifunkciós arénába jégpályát is telepítenek az eddigi mobil jég helyett.
Megjelent a Tüskecsarnok építési munkáinak közbeszerzési felhívása. A dokumentumból kiderül, hogy a jégkészítéshez szükséges gépészetet is beépítik a létesítménybe, azaz az idei szezon után később is lehet majd jeges sporteseményeket rendezni benne.
A kivitelezési munkákra a tervek szerint a szerződéskötéstől nem egészen egy évet szánnak, így 2014 tavaszán meg is nyílhat a végleges állapotában 4000 férőhelyesnek álmodott, több mint másfél évtizede befejezetlenül álló csarnok.
Az aktuális állás szerint az eredeti terveknél egy hónappal tovább, március végéig maradhat a létesítményben jelenleg üzemelő mobil jégpálya.