Gaborik 14. mesterhármasával nyert a Rangers

   

Joffrey Lupul alkartörése beárnyékolta a Toronto győzelmét.

Mindössze négy mérkőzést rendeztek csütörtök hajnalban az NHL-ben. Megszületett a szezon első két mesterhármasa is. A NY Rangers a Bostont fogadta annak a reményében, hogy 14 év után nem kezdi három vereséggel a szezont. A Parkőrök be is kezdtek rendesen, a hetedik percben már kettővel vezettek Marian Gaborik duplájának köszönhetően. A Bruins a második harmad közepére egalizált, de a Rangers egy percen belül visszavette a vezetést. A vendégek nem adták fel, másodszor is visszajöttek megmentve az egyik pontot, így a csapatok 3-3-ról kezdték a hosszabbítást. A mérkőzést és ezzel a két pont sorsát Marian Gaborik csodálatos szólója döntötte el. A szlovák szélső karrierje 14. a Rangersben pedig az 5. tripláját szerezte.

A nap másik háromgólosa a phoenixi Steve Sullivan volt, csapata sima 5-1-es győzelmet aratott a Columbus ellen. A három góllal Sullivan lett a Coyotes történetének legidősebb triplázója, átadva a múltnak Ray Whitney korábbi rekordját. A hazai csapatból kiemelkedett még Oliver Ekman-Larsson játéka, aki két góllal és egy gólpasszal segítette a Prérifarkasokat.

A nap egyetlen vendéggyőzelmét a Toronto érte el, amely meglepetésre a Pittsburgh otthonában tudott diadalmaskodni egy sima mérkőzésen 5-2-re. A kanadai csapatban villogott a két balszélső, James van Riemsdyk és Nyikolaj Kuljomin is három-három pontot szerzett. Előbbi játékos két gólt és egy gólpasszt, utóbbi három gólpasszt jegyzett a Pingvinek ellen. A győzelemért azonban súlyos árat fizetett a juharleveles gárda. A néhány napja hosszabbító Joffrey Lupul alkartörést szenvedett és meghatározatlan időre kidőlt.

A nap záromérkőzése kanadai derbit hozott, aminek a tétje az volt, melyik csapat szerzi meg idénybeli első győzelmét. Végül is a Vancouver Canucks bizonyult jobbnak, büntetőkkel verte a Calgary Flamest 3-2-re.

2013. január 23.:

Pittsburgh?Toronto 2-5 (videó)
G.: Malkin, Crosby ill. van Riemsdyk (2), MacArthur, Grabovszkij, Bozak

NY Rangers?Boston 4-3 (videó)
G.: Gaborik (3), Pyatt ill. Marchand, Lucic, Horton

Vancouver?Calgary 3-2 (videó)
G.: Kassian, Raymond ill. Tanguay, Backlund

Phoenix?Colombus 5-1 (videó)
G.: Sullivan (3), Ekman-Larsson (2) ill. Tyutin

NHL
sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum