Véget ért Hetényi Zoltán életének legjobb hete

   

A Nashville Predators felkészülése pénteken zárult, Hetényi ott lesz a szombati NHL-nyitányon. A bemutatkozás még nagyon messze van, de a vezetőedző a következő évben is szívesen látná a Nashville kötelékében a magyar kapust. Élménybeszámoló.
“Véget ért életem legjobb hete ? mondta Hetényi Zoltán a Jégkorongblognak a Predators utolsó edzése után péntek este. ? Nyáron is ezt mondtam, amikor az újonctáborban voltam, de ez most még annál is sokkal jobb volt. Bár pénteken az utolsó edzés előtt elköszöntek tőlem a srácok a jégen, de az edzés után odamentem mindenkihez elbúcsúzni, edzőkhöz, játékosokhoz. Lehet, egy kicsit meglepődtek, ez itt nem annyira szokás, inkább Európára jellemző, de jól fogadták, örültek ennek a gesztusnak.

A Nashville vezetőedzője elmondta, elégedett az egész heti munkámmal, és reméli, a jövő nyári NHL-campen találkozunk, mert az most már biztos nem marad el, mint idén. Örültem ennek az információnak, mert ezek szerint az edző úgy látja, jövőre is a Nashville kötelékébe tartozom majd. Nyáron is úgy váltak el tőlem, hogy visszavárnak, és látható, vissza is térhettem. Mivel ECHL-csapatom éppen turnézik, és nem tudok utánuk menni repülővel, ezért maradhatok szombaton még itt, megnézem NHL-csapatom első mérkőzését, úgysem láttam még élőben NHL-mérkőzést. Utána autóval megyek vissza Cincinnatibe.

Az tehát biztos, hogy az ECHL-ben folytatom, de a célom nem változott, szeretnék már ebben a szezonban bemutatkozni az AHL-ben. Az továbbra sem derült ki, miért engem hívtak harmadik kapusnak az NHL-táborba, de arra tudok gondolni, hogy a rangsorban mindenképpen előttem álló két kapusra az AHL-ben volt most szükség. Az teljesen egyértelmű, hogy ebben a rendszerben egyszerre két lépcsőt nem lehet lépni. Idén fel sem merülhet, hogy akárcsak a kispadig eljussak az NHL-ben. Ha a jelenlegi két kapus, Pekka Rinne vagy Chris Mason kiesik, nem engem hívnak majd, ez teljesen egyértelmű. Van a nashville-i fiatalok között egy mondás, amely szerint a Nashville-be a Milwaukee-n keresztül vezet az út. Tehát aki az AHL-ben bizonyít, az nyerhet bebocsátást az NHL-keretbe.

Bepillanthattam az NHL-esek életébe, és az egész olyan volt, mintha én is az lennék. A csapattársak, akik között nagyon komoly világsztárok vannak, kedvesek voltak az első perctől, befogadtak, barátként kezeltek, olyan társként, mint akivel évek óta együtt játszanak. Az edzők, a játékosok, a szurkolók, a fórumozók és a külsős szakemberektől is nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam az egy hét során. Itt amúgy is nagyon jellemző ez a hozzáállás, nem a hibákat nagyítják fel, hanem a pozitívokból építkezik a rendszer, folyamatosan biztatják a játékosokat.

Nagyon komoly edzéseken vettem részt, és örömmel állapítottam meg, hogy alapvetően nem vagyok lemaradva. Tudtam követni a tempót, fogtam a kötelező lövésszámot, átértem a keresztpasszokra, jól éreztem magam a kapuban. Ez amúgy is úgy van, hogy ha egy szinttel feljebb védesz, egyre egyszerűbb a dolgod. Jobb a játék, könnyebb követni, mert logikusabb, egyszerűbb, átláthatóbb, hiszen itt sokkal képzettebb, fegyelmezettebb játékosok hokiznak.

Szerda este hatalmas élményben volt részem, a kapusszekció közösen elment vacsorázni. Pekka Rinne, Chris Mason, a kapusedzőnk és én, így négyesben. Igazi kapuseste volt, rengeteg sztorival, feledhetetlen élmény.  A végén bepróbálkoztam, hogy szeretném én fizetni a számlát, jó lett volna meghívni őket, de esélyem sem volt sajnos.”

A beszélgetés végén egy rázósabb témát is érintettünk, a válogatottságot és az áprilisi világbajnokságot.

“Olvastam az új szövetségi kapitány kinevezését, és hallottam, hogy már érdeklődött is a telefonszámom iránt. Remélem, hamarosan tudunk beszélni egymással. Nagyon szeretnék menni a hazai világbajnokságra, és újra telt ház előtt védeni Magyarország kapuját. És nagyon jó lenne az öcsémmel, Petivel egy csapatban játszani, ezt a családom is nagyon várja, nagy boldogság lenne. Folyamatosan követem a teljesítményét, örülök, hogy újra gólt lőtt az EBEL-ben, mindig biztatom, hogy lőjön minél többet kapura és játsszon bátran. De visszatérve a kérdésre, azt azért figyelembe kell venni, hogy a tengerentúlon játszók esetében mindig döntő szó jut a csapatnak. Ahogy haladunk előre az időben és a bajnokságban, előbb-utóbb fel fogom tenni a kérdést az illetékeseknek, hogy hazaengednek-e áprilisban, és bár mindent megteszek ezért, de előre nyilván nem tudom kijelenteni azt, hogy ott leszek az Arénában. Addig is végzem a dolgom tovább, mert láthattam, hogy nagyon hosszú út áll előttem, és rengeteg munkára van még szükség ahhoz, hogy álmaim és céljaim teljesüljenek.”

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum