Brassóban folyamatosan a rájátszásba jutás a tét

   

Pénteken újabb hatpontos mérkőzés vár a barcasági csapatra, az Érsekújvár látogat Brassóba, a hazaiak már nemigen hibázhatnak. 

Nem jött jókor a Brassónak a HSC Csíkszereda elleni otthoni vereség, hiszen így ismét nőtt a távolság köztük és az utolsó, még rájátszást érő helyen álló csapat között.  Mindkét fél nagyon komolyan veszi a találkozót, hiszen minden hiba egyre súlyosabb következményekkel járhat, a javítási lehetőségek száma egyre csökken. Az érsekújváriak már kedden éjjel elindultak Erdélybe, hogy időben érkezzenek és pihentek legyenek. Az újabb sorsdöntőnek ígérkező mérkőzés remélhetőleg sportszerű játék mellett a tétnek megfelelő izgalmakat fog hozni, telt ház előtt.

“Nagyon fontos hétvége vár ránk két nehéz ellenféllel – mondja Greg Lindqvist, a Brassó edzője. – Két győzelem a célunk, és az első mérkőzés, amelyet az Érsekújvár ellen játszunk, mindjárt hatpontosnak számít, hiszen közvetlen vetélytársunk ellen játszunk. Rendkívül jó kapust igazoltak, akinek nagyszerű pályafutás áll a háta mögött és rengeteg tapasztalata van. Ezért fontos feladatunk, hogy folyamatosan nagy forgalmat okozzunk a kapuja előtt. 12 meccsünk van még hátra az alapszakaszban, és nagyon keményen fogunk dolgozni azért, hogy elérjük a rájátszást. Sajnos a magunk dolgát nehezítettük meg októberben a sok vesztett ponttal, de kemény munkával életben fogjuk tartani a reményeinket. Laczkó és János sérült, a többiek mind rendelkezésemre állnak, és remélem, a közönségünk ugyanúgy fog támogatni bennünket, ahogy az egész szezonban tette azt.”

“Nagyon nehéz hétvége áll előttünk – mondta Robert Spisák a klub előzetesében –, és figyelnünk kell arra, hogy megfelelően tudjunk pihenni a meccseink után. Nagyon jó és rutinos csapat a Brassó, amely szimpatikus hokit játszik. Az utóbbi meccseinken az első harmadok sikerültek gyengébben, nagyon oda kell figyelnünk tehát arra, hogy hogy kezdünk. Változóban van a csapatom, hiszen igazoltunk új játékosokat. Még mindig van a tarsolyunkban meglepetés, de azokat későbbre tartogatjuk. Nagy a tét, és a Brassó a sarkunkban van, de én bízom a csapatunkban, remélem, jó kapusteljesítménnyel behúzzuk a három pontot. Fontos lesz, hogy ne kövessünk el hibákat, és jól éljünk a lehetőségeinkkel. Remélem, jó játékkal szórakoztathatjuk a nézőket a csarnokban és a televíziók előtt is.”

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Brassó–Érsekújvár 4-0

   

Hatpontos meccset nyert meg telt ház előtt a Brassó, ezzel ismét nyíltabb lett a harc a 2.-5. helyért. Az első 20 perc hazai rohamai döntöttek. Remek első harmadot produkált Greg Lindqvist csapata, a meglepepetésre Zimával kezdő Érsekújvár ellen. A negyedik percben Bonar kezdte a gólgyártást, a 12. percben Virág Csanád folytatta, a 19. percben Fodor Csanád pedig már a harmadik hazai gólt rámolta be Zima hálójába. A szünetben Robert Spisák kapust cserélt, jött Krizan, és ezzel stabilabb lett a vendégcsapat hátsó alakzata. Előre azonban továbbra sem ment a játék, nem sikerült a szépítés. A harmadik harmad második percében aztán Antal Zsombor révén a negyedik gólt is megszerezte a Brassó, és ezzel biztos győzelmet aratott. Érdekesség, hogy az érsekújváriaktól Mihajlovnak ötször adtak kisbüntetést, ebből négyet zsinórban gyűjtött be.

Greg Lindqvist, ASC Corona Brassó: Igazi csapatmunka volt a mai győzelem. Ha vesztettünk volna, már-már le is mondhattunk volna a rájátszásról, de karakteresek voltunk, és igazi csapatot alkottunk. Örülök, hogy a harmadik sorunk is eredményes volt, és a negyedik sorunk pedig minden cserét lehozott kapott gól nélkül. Élve tartottuk a rájátszásra a reményeinket, de ehhez minden meccsen úgy kell játszanunk, mint ma.

Robert Spisák, HC Nové Zámky: Jól kezdtünk, de a Brassó az első hibánkból gólt lőtt. Az első harmad el is döntötte a mérkőzést, annál is inkább, mert a 2.harmadban nem használtuk ki a kínálkozó lehetőségeinket. Pedig megvoltak ezek, de Polc remekül védett ma.

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 1600 néző. Játékvezetők: Csomortani, Iliescu, Redai, Keresztes.
Polc: 100% (Fülöp)
K
Zima: 72,7% (Krizan: 95,0%)
Wehrs, Piszarenko, Bonar, Zsók, Petres
1
Hrudík, Král, Mihajlov, Stefanka M., Mamonovs
Nagy, Rawlyk, Péter R., Antal, Virág
2
Sucharda, Gabris, Ruzicka, Dobry, Uhnák
Hietamaki, Bálint, Imecs, Fodor
3
Joanidis, Tjoluskins, Barcak, Stefanka O., Klobucnik
Mastaleriu, Borsos, Basilidesz, Lőrincz
4
Baron, Tarnóczy
Lindqvist Greg
E
Spisak Robert, Stefanka Miroslav
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 03:40 BRA Zsók Bonar Wehrs
2-0 11:50 BRA PP Virág Zsók Bonar
3-0 18:45 BRA Fodor Piszarenko Bálint
4-0 41:22 BRA PP Antal Péter R.
31 Kapura lövések száma 25
10 Kiállításpercek 18
Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum