Fehérvár?Dornbirn 4-3

   

Négy vereség után egy nagyon fontos mérkőzést nyert aktív támadójátékkal, de nehezen a magyar EBEL-csapat. Ezzel megteremtette az esélyét, hogy 3 bónuszponttal kezdje meg a középszakaszt.Ladányi Balázs után Eric Johansson is távozott Székesfehérvárról, így soha nem látott sorok is akadtak a csapatban. Ráadásul ezúttal nem volt meg a négy teljes sor, hiszen 3 center maradt.

Az első harmadban a hazaiak domináltak, de a végén mégis a Dornbirn mehetett előnnyel pihenni. Hiába maradt támadásban a Volán, a meccs felénél ismét a vendégek örültek. A 36. percig kellett várni az első magyar találatra, Hetényi Péter szerezte, majd 44 másodperc múlva Kovács Csaba egyenlített.

Jó érzésekkel mehettek a második pihenőre a Fehérvár játékosai és szurkolói. Sikorcin Ladislav a legszebb reményeket valóra váltva újra gólt szerzett, és ezzel máris vezetett a Neliba-csapat. Nem esett jól, hogy nem túl sokáig, mindössze 2 percig. Még rosszabbul érinthette a vorarlbergieket, hogy Harlan Pratt 19 másodperc alatt visszavette az előnyt, amit mát nem is engedett ki a kezéből a Fehérvár.

Január 4. után újra nyert tehát a Fehérvár, az idei 7. meccsén 2.-szor. Mivel a Red Bull Salzburg ismét kikapott, pontszámban beértük őket, egymás elleni eredményünk pedig jobb. Ez azt jelenti, hogy ha a Fehérvár két ponttal tér haza vasárnap Klagenfurtból, akkor a 8. helyen végez az alapszakaszban, tehát 3 bónuszponttal vághat a 10 meccses középszakasznak. Ha nem szerez pontot, akkor viszont még a 10. helyre is lecsúszhat. Eldőlt az is, hogy a Graz és a Linz is csatlakozott a Vienna Capitls, Medvescak, Villach, Klagenfurt alkotta klubhoz, bejutott a felső házba, a Znojmo pedig a 7. helyen végezve 4 ponttal kezdi az alsó ház küzdelmeit.

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Sapa Fehérvár AV19 4-3 (0-1, 2-1, 2-1)

Dornbirner EC

Székesfehérvár, 2618 néző.
Bálizs (Munro) K DesRochers (Enzenhofer)
Sille, Orbán, Benk, Bailey, Magosi 1 D’Aversa, Printz, Aquino, Kozek, Keith
Hetényi P., Pratt, Banham, Sikorcin, Metcalfe 2 Magnan-Grenier, Slivnik, MacMillan, Henrich, Mitchell
Varga, Horváth, Mihály Á., Vas M., Kovács Cs. 3 Aarsson, Fussenegger, Petrik, Feichtner, Putnik
Tokaji, Pozsgai, Hajós, Sofron 4 Trummer, Wilfan, Haussle, Glanznig
Jan Neliba E Dave MacQueen
Gólok Idő Típus Gól Passz Passz
0-1 19:36 PP Keith Aquino Printz
0-2 29:24 Printz Mitchell Petrik
1-2 35:51 Hetényi P. Magosi
2-2 36:35 Kovács Cs. Sofron Vas M.
3-2 49:13 Sikorcin Banham Metcalfe
3-3 51:19 Henrich Slivnik Magnan-Grenier
4-3 51:38 Pratt Sikorcin Mihály Á.
45 Kapura lövések száma 18
4 Kiállításpercek 6

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum