Tisza Volán?Debrecen 5-4

   

Újra telt ház várta a szegedi csapatot az OB 2-ben.

A mérkőzést a szegediek kezdték aktívabban, a második percben Varga Dávid lőtt gólt, majd nem sokkal később egy emberhátrányos kiugrás után Bosnyák Márkó passzát Ambrus András váltotta gólra. A harmad hátralévő részében a Debrecen is feléledt, György József találata intő jel volt a szegedieknek. A 16. percben pedig Rózsahegyi Ádám által találta meg az utat Duschek mammutja alatt a korong a kapuba.

A második harmad már kevésbé hajtós tempóban zajlott, egy-egy gól így is esett, előbb négy a négyre felállt a Volán, Muzsik kékről megeresztett lövése irányváltoztatás után gól lett. Majd Balázs Csongor nem tudta megfogni a korongot, a kipattanót pedig Vincze Péter Tamás váltotta gólra.

A harmadik játékrész nyolcadik percében egy kijátszott akció után a debreceni György István is betalált, majd pedig a szegediek sok helyzetet kihagytak, azok pedig megbosszulták magukat, három perccel a harmad vége előtt Barabás Sándor László egyenlített emberelőnyben.

Több gól a rendes játékidőben már nem esett, a hosszabbítás 36. másodpercében egy Duschekről kipattanó korongot Pilcsik Tamás lőtt a kapuba, így a szegedi mérkőzésen 1000 néző előtt 5-4-re nyert a Tisza Volán.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum