Javítani akar a Dab.Docler

   

Meglehetősen egyértelmű mérkőzésen szenvedett vereséget pénteken a Dab.Docler, így vasárnap egyetlen feladat állhat a csapat előtt, a csorba kiköszörülése. Nem lesz ez könnyű feladat, mert az ellenfél az az Érsekújvár lesz, amelyik a négybe kerülésért küzd és ezért minden pontra szüksége van, ráadásul talán éppen ezért figyelemreméltó játékosokkal erősítette meg a keretét. A dunaújváros miskolci vereségének nem is annyira a ténye volt meglepő, hanem az egyértelműsége. A második harmad első fele kivételével a Mol Liga címvédője alárendelt szerepet játszott, és ezt a szakvezetők nyilván nem nézték jó szemmel.

“Egyértelműen a győzelem a célunk a vasárnapi meccsen, már csak azért is, mert a pénteken mutatott játékunk egész egyszerűen nem lehet tendencia – mondja Szilassy Zoltán másodedző a klub előzetesében. – Hazafelé a buszon volt egy megbeszélés, amin elmondtuk, hogy mit várunk a srácoktól a következő mérkőzésen. Sajnos úgy tűnik, hogy a hatalmas előny kényelmessé is tett minket, négyen viszont az életükért küzdenek, így nekik sokkal élesebb a verseny, mint nekünk, viszont azt is látni kell, hogy így nagyon könnyen elvérezhetünk a rájátszásban. A Miskolc, először a szezon során egész egyszerűen megvert minket fizikálisan, ami nem az edzés hiányából fakad, hanem mentális problémákat vetít elő. Hiszen ha fáradt vagy fejben, akkor az leszel testben is. Emellett puhák és határozatlanok voltunk a kapunknál, amit egy olyan csapat, mint a Miskolc, nem hagy büntetlenül. Ez volt a szezonunk leggyengébb meccse, de szerencsére vasárnap itt az esély a javításra. Gröschl visszatér, s ez nagyon fontos, mert ő egy igazi vezéregyéniség, aki fel tudja tüzelni a társakat. Kiss Tamás kezd a kapuban, ez már korábban így volt tervezve, tehát nem a tegnapi meccs miatt pihentetjük Sevelát. Chvatal és Erdélyi továbbra is sérült, Huba viszont edz délelőtt, akkor derül majd ki, hogy bevethető-e.”

“Elégedett voltam a csapatom játékával az UTE ellen – mondta blogunknak Robert Spisák vezetőedző. – Bár kissé megnehezítettük a helyzetünket, mert nehezen lőttük be a helyzeteinket, de a lényeg az volt, hogy a 3 pont meglegyen, és ezt a feladatot teljesítettük is. Újabb nagyon fontos és különösen nehéz mérkőzés következik nekünk. Dunaújvárosban eddig nem sikerült jól szerepelnünk, nem találtuk meg a receptet a legyőzésükre, így éppen ideje lenne ezen változtatni. Az új játékosaink egyre jobban beilleszkednek a csapatba, eddig egyedül Krizan nem kapott lehetőséget, de gondolkozom azon, hogy a Dab.Docler ellen ő kezdjen a kapuban. Szerencsére minden kulcsjátékosunk egészséges, és bár vannak kisebb problémák, minden bizonnyal teljes csapattal tudunk kiállni a mérkőzésen.”

Dab.Docler–HC Nové Zámky 2-1

   

Nagyon színvonalas, sportszerű mérkőzésen nyert a Dab.Docler az Érsekújvár ellen, és ezzel őrzi több, mint hétmeccses előnyét az üldözők előtt. Az elmúlt időszak kényelmes mérkőzései után a vendég érsekújváriak komolyan megdolgoztatták a Dab.Doclert a három pontért. Karol Krizan és Kiss Tamás is remek formában játszott, hosszú ideig nem is tudták bevenni a kapukat a csatárok. Először a meccs 37. percében sikerült ez Lubos Dobry révén, aki emberhátrányban volt eredményes. A hazaiak a 42. percben tudtak egyenlíteni, Kiss Ákos lőtte be Gröschl és Tőkési passzát. Az 51. percben Szappanos szerezte meg a vezetést a Dab-nak, és hiába hozta le Robert Spisák edző Krizant az utolsó percre, nem sikerült az egyenlítés.

Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

Stephan Lundh, Dab.Docler: Jó mérkőzést játszottunk. Voltak és vannak is sérült és beteg játékosaink, az utóbbi idők gyengébb teljesítményének azonban leginkább az volt az oka, hogy elkényelmesedtünk. Ma már elégedett voltam a meccs alatt elvégzett munkával, és az eredménnyel is.

Robert Spisák, Érsekújvár: Taktikailag fegyelmezettek voltunk, a játékosaim megtették mindazt, amit elvártam tőlük. Közel voltunk a pontszerzéshez, nagyon sajnálom, hogy a végén nem sikerült.

 

Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 650 néző. Játékvezetők: Mayer, Halassy, Ozsváth, Vas.
Kiss T.: 97,4% (Sevela)
K
Krizan: 95,2% (Zima)
Lindgren, Kiss D., Pavuk, Galanisz, Szappanos
1
Hrudík, Král, Mihajlov, Stefanka M., Mamonovs
Huba, Nagy, Vaszjunyin, Peterdi, Papp V.
2
Sucharda, Gabris, Ruzicka, Dobry, Uhnák
Tőkési, Hüffner, Somogyi, Kiss Á., Gröschl
3
Joanidis, Tjoluskins, Barcak, Stefanka O., Klobucnik
Strenk, Virág, Szabados
4
Németh, Baron, Tarnóczy, Púchovsky, Lehocky
Stephan Lundh, Szilassy Zoltán
E
Robert Spisak, Miroslav Stefanka
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 36:24 NZÁ SH Dobry
1-1 41:06 DAB Kiss Á. Tőkési Gröschl
2-1 50:57 DAB Szappanos Galanisz Lindgren
42 Kapura lövések száma 37
6 Kiállításpercek 14
Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum