Az edzők megszavazták december hónap játékosát

   

7 MOL Liga-csapat 12 edzője 3-3 játékost nevezett a versenybe. Mindenki egyet saját csapatából, kettőt bármely más csapatból. A győztes fölényesebben nyert, mint legutóbb Peter Sevela, a Dab.Docler kapusa, de kilétét ezúttal sem áruljuk el. Olvasóink péntekig játszhatnak, 8 jelölt közül tippelhetik meg, kit választottak az edzők.

Az első két hónap tapasztalatai alapján novemberben változtattunk a lebonyolításon, és ez a módszer bejött, ebben a szezonban már maradunk ennél. A 12 edző ? nem csak a vezetőedzőket, hanem segítőiket is megkérdeztük, már ahol van ilyen státus ? a decemberi teljesítmények alapján 8 olyan játékost talált a MOL Liga mezőnyében, akire egynél több szavazatot volt érdemes leadni. Mind a 8 játékos esetében elmondható, hogy nem csak saját edzői szavazták rá, és ismét van olyan is, akire saját edzője nem, de az ellenfelekéi érdemesnek látták jelölni.

A szavazós játékunk továbbra sem változott. A következő szavazógépen minden regisztrált felhasználónk leadhatja voksát valamely játékosra. Ezen szavazat nem a hónap játékosa kiválasztásába számít bele, hanem arról szól, hogy vajon olvasóink szerint kit láttak legjobbnak a legjobban hozzáértők, az edzők. Akik eltalálják, ugyanúgy részt vesznek tárgynyeremény-sorsolásunkon, mint eddig. Ezúttal is a hónap játékosa által használt dedikált felszerelés vár új gazdájára.

A hónap játékosát szombaton nevezzük néven, a szavazás péntek éjfélig tart.

Ki december legjobb Mol Liga-játékosa?

  • Tóth Adrián (Miskolc) (29%, 75 szavazat)
  • Patrik Polc (Brassó) (26%, 66 szavazat)
  • Vaclav Novak (HSC Csíkszereda) (17%, 44 szavazat)
  • Galanisz Nikandrosz (Dab.Docler) (14%, 36 szavazat)
  • Németh Péter (UTE) (9%, 24 szavazat)
  • Peter Sevela (Dab.Docler) (2%, 6 szavazat)
  • Dave Cowan (Miskolc) (1%, 3 szavazat)
  • Miroslav Stefanka (Érsekújvár) (2%, 1 szavazat)

Összes szavazat: 255

Az ezúttal 8 fős listára 3 magyar és 5 idegenlégiós került, ezúttal nincs romániai jelölt. 2-2 dunaújvárosi és miskolci hokis mellett az FTC-n kívül minden csapatot 1-1 játékos képvisel. Játékos kedvű, netán tárgynyereményre vágyó nyájas olvasóinknak egy dolguk van, megtippelni, vajon kit láttak a legjobbnak a MOL Liga edzői 2012 decemberében?

A 8 legjobb játékos abc-sorrendben:

Dave Cowan (Miskolc)
Galanisz Nikandrosz (Dab.Docler)
Németh Péter (UTE)
Vaclav Novak (HSC Csíkszereda)
Patrik Polc (Brassó)
Peter Sevela (Dab.Docler)
Miroslav Stefanka (Érsekújvár)
Tóth Adrián (Miskolc)

Érdekesség, hogy Lubomir Hurtaj, Josh Bonar vagy éppen Nagy Gergő ezúttal csak egy edzőnek jutott eszébe, Martin Saluga pedig egynek sem, valamint továbbra sincs olyan FTC-játékos, akire egynél több szavazat érkezett volna. Ugyanakkor a legutóbbi győztes, Peter Sevela ismét azok között található, akire több voks is érkezett, szabályaink nem zárják ki, hogy egy játékos több hónapban is nyerjen.

Az eddigi győztesek:

Szeptember: Martin Saluga (Miskolc)
Október: Szappanos Dávid (Dab.Docler)
November: Peter Sevela (Dab.Docler)

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum