Idén elmarad a Fehérvár-csoda

   

5 fordulóval a vége előtt 3 helyre és 4 pontra van a 6. hely a Fehérvártól. Az első hajó elment, de még bőven van miért küzdeni.

Az EBEL-ben egy elmaradt mérkőzést játszottak le kedden, amelyen a Klagenfurt Ljubljanában verte az Olimpiját 4-2-re. Így a Fehérvár 5 fordulóval az alapszakasz vége előtt már 4 pontos hátrányban van a közvetlen rájátszást biztosító 6. helytől. Legyünk bátrak kimondani, az előző szezonnal szemben ez évben az alsó házban küzd majd a rájátszásért a középszakaszban a magyar EBEL-csapat.

Nem a 4 pontos hátrány a legnagyobb akadálya a hat közé kerülésnek, hanem az, hogy még két csapat is közöttünk és a hatodik helyezett között áll, jelenleg a Znojmo a 7. és a Salzburg a 8. Az EBEL-folyamatok elmúlt néhány évi tapasztalata azt mondatja velünk, a Fehérvár akkor sem fér már oda a hatodik helyre, ha mind a 10 pontot megszerzi a hátralévő meccseken.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne sorsdöntő mérkőzések várnának Sofron Istvánékra. A három hazai és két idegenbeli meccsen minél több pontot kell szerezni, mert egyáltalán nem mindegy, hogy 4, 3, 2 vagy 1 bónuszponttal vágunk a 10 meccses középszakasznak. A két hátsó helyen álló csapat már megvan, a Dornbirn és az Innsbruck 0 ponttal kezdi majd a középszakaszt. Közvetlen riválisaink közül még többel is játszunk, így nem reménytelen, hogy előrébb kerüljünk a tabellán, de ha megtartjuk a jelenlegi 9. helyet, a 2 bónuszpont is jó kiindulás lehet. Tegyük hozzá, a nyolc közé kerülést az alsó ágról közel akkora bravúr lenne kiharcolni, mint az első hat közé jutás lett volna 44 meccs alapján. (Ha mégis csoda történik, és 6. helyen végez a Volán, örömmel fogjuk bevallani, mekkora szamarak voltunk, hogy ennek ellenkezőjét feltételeztük 5 meccsel korábban.)

Azonban ne szaladjunk előre. Öt fontos, majd tíz még fontosabb meccs még mindenképpen hátra van az EBEL-szezonból. A következő hat hétben még nyolcszor láthatjuk itthon a válogatott gerincét adó Fehérvárt. A nemzeti csapat érdekében is szurkoljunk azért, hogy ne február 21-én érjen véget a szezon Jan Neliba csapata számára.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum