Csúcsrangadó a MOL Ligában

   

Vasárnap után hétfőn újabb három mérkőzést játszanak a MOL Ligában, a Dab.Docler tévés meccsen fogadja a HSC Csíkszeredát.

Teljes fordulót játszanak a csapatok, három meccsre kerül sor hétfőn. Csak az UTE pihen, tehát mind az 5 rájátszásba igyekvő együttes jégre lép.

Este hatkor az Érsekújvár a megtáltosodott Brassót fogadja. Robert Spisák csapata legutóbb a Ferencvárost verte 0-3 után 6-3-ra, a Brassó pedig Miskolcon nyert túlórában, és igen tekintélyes sorozatot mondhat magáénak, legutóbbi 15 meccséből 14-et nyert meg, ebből 11-et rendes játékidőben.

“Nagyon örülök, hogy a csapatom újra tudja hozni a formáját – értékelte Spisák mester az Érsekújvár legutóbbi meccseit –, nagyon fontos meccset nyertünk a Ferencváros ellen. Lendületben levő csapat látogat hozzánk hétfőn, hosszú győzelmi sorozatban vannak, ami biztosan jót tesz az önbizalmuknak is. Nagyon oda kell figyelnünk rájuk, mert minden hibát kíméletlenül kihasználnak. Ha a játékosaim betartják a taktikai utasításokat, és fegyelmezetten játszanak, akkor nyerhetünk, ami egy lépéssel közelebb vinne bennünket célunkhoz, a rájátszásba jutáshoz.”

Fél hétkor televíziós mérkőzésen fogadja a Dab.Docler az ugyancsak jó formába lendült HSC Csíkszeredát. A MOL Liga első helyezettje fogadja az utána következő legkevesebb pontot vesztett csapatot. Van elszámolni valója az Acélbikáknak a csíkiak ellen, hiszen ebben a szezonban már háromszor hagyták el vesztesen a pályát ellenük. Ráadásul kisebb hullámvölgyben van Stephan Lundh csapata, kikapott Brassóban és Csíkszeredában, és csak nehezen nyert a Ferencváros ellen. Hazai pályán más célja nem is lehet a csapatnak, mint a javítás, de mivel a csíkiaknak minden pontra szükségük van, nyilván nem adják olcsón a bőrüket és a pontokat.

A DAB-nak speciális a helyzete, ezt említette Szilassy Zoltán edző is a hivatalos honlapon. Tetemes az előny, ezért mostanában alapozás keménységű fizikai munkát végeznek edzéseken. Tőkési Lajos visszatérhet, de Papp Csaba és Virág Tamás sérült.

A HSC Csíkszeredából csak Adorján József hiányzik, akinek gyereke született, így ezt a túrát igazoltan hagyja ki. “Minden pont nagyon fontos most már – értékelte a helyzetet Antal Előd, a csíkiak edzője. – A közvetlen riválisokat, a Miskolcot, az Érsekújvárt és a Brassót le kell győznünk, a DAB-tól szerzett pontok bónusznak számítanak. Fontos a hétfői meccs, hiszen ha itt pontot szerzünk, közelebb kerülünk a playoffhoz. Szeretnénk a dunaújvárosiak mumusa lenni, és a szezonban negyedszer is legyőzni Stephan Lundh kiváló csapatát.”

A nap harmadik mérkőzésén a Miskolc a Ferencvárost fogadja. Érzékeny pontvesztést kellett elkönyvelnie Tim Kehler csapatának vasárnap este a Brassó ellen, így a zöld-fehérek ellen mindenképpen javítaniuk kellene. A mezőnyben nem játszott rosszul a Miskolc, de a befejezésekkel gondjaik voltak és saját kapujuk előtt sok hibát követtek el. A Ferencváros viszont igen biztató meccset játszott a Dab.Docler ellen, kétgólos hátrányból fordítani tudott, és csak az utolsó pillanatokban szenvedett vereséget a listavezetőtől. Dobos Tamás gratulált is csapatának, amely pontszerzést érdemelt volna. Mint elmondta, Miskolcon kívánják pótolni a vasárnap elszalasztott pontszerzést.

 

 

 

 

Dab.Docler–HSC 5-2

   

Rengeteg emberhátránya ellenére is megnyerte a Mol Liga hétfői rangadóját a Dab.Docler a kissé fásultnak tűnő HSC ellen. Hazai szempontból jól indult a találkozó, hiszen a 9. percben egy emberelőnyt kihasználva, Hüffner vezetést szerzett a DAB-nak. A 17. percben Gröschl duplázta meg az előnyt. Ebben a periódusban feltűnően szabálytalanul védekeztek az Acélbikák, aminek köszönhetően 7 perc alatt a harmadik kisbüntetésüket kapták. A harmadik kétpercet már nem is tudták kivédekezni, az egyre ponterősebben játszó 1994-es születésű Tranca volt eredményes. A második harmadban folytatódtak a hazai kiállítások, újabb gólt mégis ők tudtak szerezni, Somogyi a büntetőpadról visszatérve lőtt szép gólt Kozuchnak.

A harmadik harmadban sem változott sokat a játék képe, sorozatos hazai fegyelmezetlenségek után újabb Acélbika-gól, Strenk Hunor és Papp Viktor hozta össze a negyedik hazai találatot. Már éppen megnyugodtak volna a dunaújvárosi szurkolók, amikor az 53. percben Hurtaj a sokadik előnyből ismét belátható közelségbe hozta a két csapat közötti különbséget. Kezdődhetett a mérkőzés hajrája. Az 58. percben újra előnybe került a HSC, amely időt is kért és a kapusát is lehozta. Ez azonban visszafele sült el, hiszen az 59. percben Galanisz szerzett korongot, majd három játékoson átvezetve lőtte azt a szeredai kapuba, beállítva ezzel az 5-2-es végeredményt.

Stephan Lundh (Dab.Docler): “Fokozatosan igyekszünk kijönni kisebb hullámvölgyünkből, s úgy érzem, hogy ehhez ma újabb komoly lépéssel kerültünk közelebb. A csapat ma végig nagyon motiváltan játszott, s ezt már az edzéseken is láttam, ezért egy pillanatig sem éreztem azt, hogy nem nyerjük meg biztosan a mai találkozót.”

Timo Lahtinen (HSC Csíkszereda): “A MOL Liga két legjobb csapata játszott ma egymással kiélezett, jó meccset, mely alakulhatott volna másként is, ha élünk az adódó emberelőnyös lehetőségeinkkel. A DAB azonban hősiesen védekezett, s helyzeteit jobban kihasználva nyerte meg a mérkőzést, míg ma nálunk elmaradtak a várt jó egyéni teljesítmények.”

Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 1000 néző. Játékvezetők: Nagy, Varjú, Mizsák, Gangel.
Sevela: 93,1% (Kiss T.)
K
Kozuch: 88,6% (Ruczuj)
Lindgren, Kiss D., Pavuk, Galanisz, Szappanos
1
Papp Sz., Góga, Novák, Hurtaj Lubomir, Mihály
Huba, Chvatal, Vaszjunyin, Peterdi, Azari
2
Nagy I., Flinta, Tranca, Becze, Bíró O.
Hüffner, Tőkési, Somogyi, Kiss Á., Gröschl
3
Kósa, Molnár Sz., Molnár Zsolt, Moldován, Szőcs
Nagy R., Strenk, Papp V., Szabados
4
Bors, Péter, Molnár Zsombor, Bíró T.
Stephan Lundh, Szilassy Zoltán
E
Timo Lahtinen, Nagy Béla
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 08:31 DAB PP Hüffner Tőkési Kiss Á.
2-0 16:44 DAB Gröschl Kiss Á. Somogyi
2-1 18:56 SCC PP Tranca Mihály
3-1 29:29 DAB Somogyi Galanisz
4-1 48:59 DAB Strenk Papp V.
4-2 52:37 SCC PP Hurtaj Lubomir Tranca
5-2 58:56 DAB SH Galanisz
44 Kapura lövések száma 29
24 Kiállításpercek 18
Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum