Hentes Kristóf csapata belelendült

   

A svájci másodosztályban játszó magyar csatár igencsak jól kezdi az újévet. Azok után, hogy január másodikán őt nevezték a meccs legjobbjának csapatából, az NLB pénteki fordulójában is pontokat szerzett. A GCK Lions a tabellán jelenleg negyedik helyezett, tavalyi bajnok Langenthalt fogadta. A két csapat között a meccs előtt 24 pont volt a különbség, tehát finoman szólva sem a házigazdák számítottak a mérkőzés esélyesének. Ennek ellenére, a csapathonlap beszámolója szerint, elsősorban csapategységének és kiváló kapusteljesítményének köszönhetően sikerült otthon tartani a három pontot. Pedig a Langenthal szerzett vezetést a 28. percben emberelőnyből, amit még ebben a harmadban ki is egyenlítettek a zürichiek. A harmadik harmadban a hazaiak kerültek előnybe, amit a második sor be is ütött, Hentes gólpasszt adott. Mivel több gól nem született a találkozón, ez lett a mérkőzést eldöntő gól is, 2-1-re nyert a Lions. Az utóbbi időben nagyon megy a csapatnak, hiszen 8 mérkőzésből ez volt a hetedik győzelme. Ennek köszönhetően a szezon legnagyobb részét a kilencedik helyen töltő csapat feljött a hetedik helyre a tabellán, ami azért fontos, mivel a 11 csapatból csak nyolc jut be a rájátszásba. A GCK Lions előnye a kilencedik helyezett csapattal szemben 3, a nyolcadikkal szemben 1 pont.

Hetényi Zoltán csapata, a Cincinnati Cyclones a Fort Wayne Komets csapatát fogadta az ECHL-ben. A 34. percben 2-1-re vezettek a hazaiak, amikor emberelőnybe kerültek. Ahelyett azonban, hogy növelték volna előnyüket, a vendégek szereztek egyenlítő találatot, amihez a kapus adta a gólpasszt. A 45. percben aztán sikerült visszavenni a vezetést. A végeredményt 14 másodperccel a játékidő letelte előtt egy üres kapus góllal állították be a hazaiak, 4-2-re nyertek. Hetényi a cserepadon kapott helyet, kollégája közel 94%-kal védett. Kóger Dániel csapata, a Bakersfield Condors kiadós pofonba szaladt bele az Idaho otthonában. Pedig nem alakult rosszul a mérkőzés, mert bár a hazaiak a 27. percben már 3-0-ra is vezettek, a 44. percre két gólt szerezve sikerült egygólosra csökkenteni a hátrányt Kógeréknek. A felzárkózás azonban túl sok energiát emészthetett fel, mindenesetre az Idaho 12 perc alatt négyszer is betalált, amivel meggyőzővé tette a fölényt, a vége 7-2 lett.

Cimkék: , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum