Svédország?Magyarország 4-0

   

Nagy küzdelemre kényszerítettük a vb-bronzérmest, de nem volt esélyünk legyőzni.

Sajnos a mérkőzés eleje nem sikerült jóra, ismét korán kerültünk kétgólos hátrányba. Nem indult magas fordulatszámon a meccs, de a 10. perctől beindultak a svéd lábak, és ezek gyorsabban pörögtek, mint a magyarok. Amikor valamelyest felvettük a ritmust, megint jött egy átlövésgól, és így 3-0-val mentünk pihenni.

A második harmadtól a biztonságos védekezésre figyelt a svéd csapat, kevesebb offenzívát indított. Ennek végig hullámzó oda-vissza játék lett az eredménye, de a magyar támadásoknak sokszor nem volt élük, kevés esélyt teremtettünk az ellenfél kapuja előtt. Mindenesetre hoztunk egy gól nélküli harmadot a világ harmadik legjobb csapata ellen.

A záró húsz percben ismét többször is közel kerültünk a gólhoz, volt olyan támadás, hogy kétszer is elütöttünk a szinte üres kaputól egy méterre csorgó korong felett. A svédek egy büntetőt is kihagytak, de a végén találtak még egy gólt, így ugyanolyan arányban vertek minket, mint az előző nap Finnország.

Fotó: IIHF.com

Küzdött, hajtott a sok sebből vérző és a meccs előtt ellenfelénél sokkal kevesebbet pihenő magyar válogatott a női ifjúsági világbajnokság negyeddöntőjében, de a svédek jobbak, gyorsabbak, frissebbek voltak, megérdemelten jutottak az elődöntőbe.

Ha menet közben meg is jött az étvágy, ne feledjük, honnan jövünk s hol a helyünk. Ez az eredmény is minden várakozást felülmúló, ennek köszönhetően pénteken 13 órakor az 5. helyért játszunk a Finnország?Csehország negyeddöntő vesztesével, ismét Vierumakiban.

Svédország 4-0 (3-0, 0-0, 1-0)

Magyarország

Női U18-as világbajnokság, Finnország.
Murase (Omberg) K Németh A. (Poltzer)
Axelsson, Fridh, Carlsson, Löwenhielm, Palm 1 Molnár, Kiss-Simon, Horváth, Huszák, Jókai-Szilágyi
Karlsson, Hedin, Hall, Tronhult, Ekstedt 2 Köles, Medgyes, Ungár, Kiss, Pintér L.
Strandberg, Lundström, Johansson, Jakobsson, Lennartsson 3 Németh B., Pál, Ungár, Pintér H., Dabasi
Höglund, Södergren, Hummelgard, Benn, Husak Asp 4 Tóth, Váradi, Nagy, Krivi, Szelényi
Henrik Cedergren E Gömöri Csaba
Gólok Idő Típus Gól Passz Passz
1-0 02:15 Ekstedt Hall
2-0 10:54 Jakobsson Löwenhielm Palm
3-0 19:21 Lundström Strandberg Löwenhielm
4-0 54:52 Hummelgard Hall
37 Kapura lövések száma 11
8 Kiállításpercek 14

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum