Morozovot látni, és…

A fehér botos Lazlee KHL-meccsen járt Pozsonyban, és élete egyik vágya teljesült. Úgy döntött, hogy a mi ajándékunkért cserében ő is küld nekünk egyet, egy beszámoló formájában. Hogy ez karácsonyi ajándék, vagy újévi tréfa, azt döntsék el nyájas olvasóink.

“…és igen, Morozov megközelíthető távolságban tőlem, nem lehet, hogy ne lássam. Decemberben jönnek, simán megszervezhető, sőt, karácsonyra remek kis ajándék magamtól ? nekem.

November: kezdjünk szervezkedni, legalábbis jegyet; necces lesz, a szlovákok furcsán adják elő. Persze, mire megtudom, hogy árulják a jegyeket, már múlt időt kell használni, remek. Szedjük elő a kapcsolatokat: az egyik nagyon segítőkész írásban megmozgatja a forrását, de semmi válasz. A másik fejben tart, szól, ha akad valami.

Első is nagyon izgul értem, mondja, írjak levelet én is, ad címet. Bár nem sok a reményem, hisz neki se válaszoltak, de megkértem egy ismerősöm, hogy egy szépen megfogalmazott levelemet ültesse át szlovákra, és azt elküldtem.

No. 2 szól: van jegye péntekre! Király! Akkor kell egy! Teljesen feldobott voltam egész héten. Kis bökkenő, hogy péntek hajnalban jöttem rá, hogy a meccs, amire akarok menni, szombaton lesz… Megköszöntem a felajánlást, biztos van olyan ismerőse, akit érdekel a Nyeftyehimik, de az nem én vagyok.

Nagy bánatomban rám ír unokatesóm: menjünk Volán-meccsre. Ez a gesztus kicsit kirángatott a rosszkedvemből, idén még úgyse voltam, a Banham-lapot meg alá kéne íratni. (Szerintem gyenge meccs volt, de végre nyert a Volán, amikor ott voltam, még ha büntetőkkel is. Különbség a MOL Ligához képest: gyorsabb lábban, és így persze muszáj gyorsabb legyen fejben is.)

Jön egy levél. Szlovákul. Google translate nem sokat segít, itt és itt lehet az akkreditációt átvenni. Bár nincs róla szó, hogy nekem, de reméljük, ez a levél azt jelenti. Mindegy, próba szerencse, legfeljebb kirándulunk egyet.

Voltam már ilyen helyzetben, hogy előző nap este döntöttem el, hogy én Brünnben meg akarom nézni a Stanleyt, akkor bejött. Sajnos így a munkatársakkal való lángosozást ki kellett hagynom. Irány a Népliget helyette. Ott a busz, mondom a Student srácnak, nincs helyfoglalásom, de azért én elmennék Pozsonyba, ha megoldható. “Hááát…várd meg míg mindenki beszáll, és ha marad hely, tudunk jegyet adni.”

Maradt. 1 (egy). Ami így még olcsóbb is volt, mintha interneten rendeltem volna meg. Fél siker, úton vagyok Pozsonyba, ülök a bőrfotelben, nézem a vígjátékot, és iszom az ingyen italt.

Alig kétórás út után megérkezünk a pozsonyi buszpályaudvarra, próbáljunk a jó irányba elindulni gyalog a GPS segítségével, időnk úgyis mint a tenger. Fél óra gyaloglás (nem egy kifejezetten szép város, de sok az új üvegépület) után jelez: ha itt befordulok már csak pár méter a csarnok. Úgyhogy térjünk be ebbe a nyitva lévő plázába, kaja, wc, nézelődés, még ajándékot is vettem. Ilyen bizonytalan helyzetben azért jobb letisztázni a dolgokat, irány a stadion.

Tényleg alig pár méter már csak, és érkezés a célhoz. Érdekes épület, a pozsonyi újhullámba simán betagolható. Irány a hátsó bejárat. A rendész már előre kérdi, hogy akkreditált vagyok? Igen. Akkor tessék. A portásnak megint mutatom a levelet. Nem beszél a szlovákon kívül nyelvet, de kerít egy embert, aki tud magyarul (látszik? a plázában is köszönömöt mondtak, mert elvettem a szóróterméket), és így megtudtam, hogy az ezért felelős hölgy úgy másfél óra múlva jön, addig foglaljak helyet az előtérben.

Telefonomat föltetettem töltőre és vártam, figyeltem. Volt, hogy edzés végeztével jöttek a szülők gyermekeikkel, majd már az esti meccs résztvevői. Biztonsági szolgálat, rendezők, kiszolgáló személyzet, hostesek, cheerleaderek. És újra hallottam magyar szót, a Sport Tv médiamunkásait. Mikor már két óra telt el ? közeledett a meccs, illetve rosszabb esetben a hazaindulás lehetősége ? újra kérdeztem, na mi van?

Még fél óra. Jó.

Majd egyszer csak szólnak: jöjjek be a sajtóközpontba. A felelős hölgy kérdi, ki vagyok, megmondom, rendben, kérdezi, egy vagy két kártya kell-e (…), tudom-e, hová kell mennem. A9.

És igen, bent vagyok! Elég jó hely, ki is jelölöm magamnak a 8. sor szélét. Szerzek csapat-összeállításokat, jó lesz jegyzetelni. Nincs túl sok néző, mikor kezdődik a bemelegítés. Meglepő dolgokat már nem látok, láttam elég bemelegítést. Illetve… az orosz csapaté elég lazának tűnik. A Slovan pedig a gyakorlatok között mindig csinálja a gyorskorizást is, fantasztikus sebességgel, az még egy ugrás az előző napi EBEL-hez képest.

Megtelik a csarnok, a kezdősorokat személyenként a jégre szólítják. Himnuszok és kezdünk.

A Slovan támadólag lép föl, az Ak Barsz mintha a repülőn maradt volna (repülőláb, ilyen nincs még az EBEL-ben sem…). Az 5. percben Jemelin óriásit kap, a második harmadra tud csak visszatérni. Slovan-emberelőny, a kapu mögött egy szép váltás, Tabacek a rövidbe lövi, szerintem kapushiba. Ez fölébreszti az Ak Barszt, sokkal támadóbban lépnek fel a mérkőzés további részében.

Ami feltűnt, hogy mintha két tábor lenne a csarnokban, néha keresztbe is szurkolnak egymásnak. A nézők többi része is könnyen bevonható, pláne a tapsolásba. Ha nagyon megy a szurkolás a játékmegszakításnál, a zenét se tolják be. Persze itt is a bíró a leghülyébb (mondjuk nem csodálom, hogy nem kedvelik őket, érdekesnek tűnt néha, hogy mi kiállítás ide vagy oda…), és persze a mi fiúnk ügyes, ha letarolja a másikat, az ellenfél viszont gyilkos egy mezei checknél is. Az árak az ilyen helyeken megszokottak, a wc kulturált. Az első szünetben egy jégtánccsoport ad műsort, a másodikban két szerencsés közt korongkörbelövő versenyt tartanak.

Ami szintén furcsa volt, hogy nem érzékeltem a harmadok kezdődését, általában kockultam, így mindig lemaradtam a korongbedobásról “hangeffektek” híján. Második harmadtól fokozódó Ak Barsz-fölény, ami végül gólt eredményez. Immonen nagy passzt kap, majd takarító védő hiányában beveri a saját kipattanóját. Harmad közben mutattak egy iskolás csoportot, akik a csapat vendégei voltak a mérkőzésen. Itt is van reklámszünetben icecrew, gondolom a serdülő csapat tagjai, fiúk, rácsos fejvédőben.

Fárad a Slovan, 4 nap alatt a 3. meccs, Sigalet utolsó erejével szabadít fel, edzőbá’ megpaskolja a cserepadra lerogyó játékosát. Itt már a harmadik harmadban járunk, és ? ekkor még azt hittem ? jön számomra a meccs eseménye: Morozov az orrom előtt piszokul kilövi a botos húszcentit! Nagyon nem mertem örülni azért… Kicsit lazít a szorításon a tatár csapat, és ráfázik: én elsőre megadtam volna a gólt, a bírónak majd 10 percébe telt.

Közben valamelyik (cseh)szlovák filmremekből bevágtak egy telefonálós részletet, röhögött az egész csarnok. Még további helyzetek itt és ott, és lepörgött a 3 harmad. A hosszabbításban már nem erőltették a dolgot annyira egyik oldalt sem, jöhettek a büntetők. Darzins egy fakanál csel után nagyon föltette. Lipiansky fonákkal eltette láb között. Morozov Janusba lőtte. Miklik szintén. Immonen a lepkésbe helyezett. Jött Vondrka. Úristen, Forsberget csinált!!! Kész voltam. (Megállapítottam, az EBEL és a KHL közötti egyébként nem olyan óriási sebességkülönbségen felül az a nívó, hogy sokkal több a jégkorongérzékkel született játékos.)

A meccs emberei: Sekera és Morozov.

Nagy az öröm, kivéve nálam, mert miközben két magyar legendával fényképezkednék, kiderül, hogy elromlott a masina. Lemegyek a press roomba, de ott csak a két edző értékeli a mérkőzést. Mondják, menjek az oroszok öltözőjéhez, hátha sikerül elkapnom Alekszejt. Igen, ott van, épp faggatja egy orosz újságírónő. Mikor végeznek, odalépek hozzá, áradozok, aláíratom a mezem, közös fotók, igen, több is, mert észleljük, hogy a gond nem egyszeri volt, valami nem klappol. Én tudom, hogy mi vagyunk a képeken, ez lett a legjobb, hát elég dühítő, de legalább van indok újra menni…

Jó, de haza kéne jutni, sőt nem is haza, hanem Zalaegerszegre, családi összejövetelre. Először is legyünk a magyar határon belül, ennek elérésére Pozsonyból a legegyszerűbb a 801-es számú helyi járatos busz, ami a nagyszámú szlovák ingatlanfelvásárló miatt már Rajkáig közlekedik. Újabb fél óra gyaloglás a GPS segítségével (még jó, hogy a sajtóhelyeken volt 220 és az egész csarnokban ingyenes wifi), jegyet is sikerült venni, és újból buszon ülök. Persze Rajkáról már az utolsó busz vagy vonat is elment, de épségben megérkeztem másnap az eseményre.

Ez számomra az év kalandja volt, ezúton szeretném megköszönni mindenkinek, akinek bármi köze is volt hozzá. Köszönöm, nekem egy nappal előbb kezdődött a karácsony.”