Összeestem a pálya középen, és elkezdtem sírni

A női ifjúsági válogatott három játékosa emlékszik vissza Németország legyőzésére.

Huszák Alexandra:

Fú hát nagyon kemény meccs volt, nagyon fáradtak voltak a lábaink, mert a Kanadával játszott meccs nagyon sokat kivett belőlünk. Hatalmas gratula a csapatnak, ez a szív és az akarat győzelme volt. A gólom a hosszabbításban esett, kaptam egy passzt a hátvédemtől, 2 az 1-re mentem, az egyiket lekoriztam, a másikat befűztem, és előttem a lepkés felsőt, ezzel nyertünk. Megérdemeltük a sikert, mert a 2. és a 3. harmadban jobbak voltunk Németországnál.

Kiss-Simon Franciska:

Meccs közben igazából nem is vettem észre, hogy 4,5 percet voltam fent egy huzamban. Dupláztam, mert az edzők mondták, hogy maradjak bent, de közben nem éreztem fáradtságot. Nagyon izgultam, hogy mi lesz a vége, mert ha ezt sikerül megnyeri, akkor bentmaradunk valószínűleg, ez járt végig a fejemben. A gólnál ahogy átadtam Szaszának a passzt, és láttam, hogy a végén bement, összeestem a pálya középen, és elkezdtem sírni. Nem hittem el, ami történt, nagyon sokáig sírtam.

Horváth Tifani:

Az elején nehézkesen ment, mert a lábaink mintha ólomból lettek volna. Az első harmadban próbáltuk diktálni a tempót, de ez nem jött össze. A második harmadra úgy mentünk ki, ha a lábaink nem bírják, akkor majd a szívünk visz minket tovább, és ez bejött, csúsztunk-másztunk a pályán, majd meghaltunk, és így sikerült!!! Ez a lényeg, csapatmunka volt, mindenki hozzátette a részét, sőt meg többet is. Ennyi