Negyedszer is a pontért küzdünk Ryanékkel

   

Utoljára játszik a Villachhal az EBEL-alapszakaszban a Fehérvár. Eddig 2-1-re a VSV vezet, de a Volán mindháromszor pontot szerzett a szezont legjobban kezdő osztrákoktól. Rendes játékidőben eddig még csak mi nyertünk. Ha egyik sorozat sem szakad meg, minden Fehérvár-szurkoló elégedett lesz az évzárással.

“Nem túl magas színvonalú, de küzdelmes mérkőzésen nyertünk Innsbruckban ? mondta Énekes Lajos szombat este, már Villachban. ? Két defenzív játékfelfogásban jégre lépő csapat harcolt a két pontért, a meccset teljesen megérdemelten nyertük meg. Több nagy helyzetet dolgoztunk ki, de a kapusuk nagyon jó napot fogott ki, ezért lett ilyen szoros a végeredmény. Egy lőtt gól elég volt a győzelemhez, mert jól védekeztünk és Bálizs Bence is végig jól védett. Hozzá kell tenni, hogy a hivatalos statisztika közel sem a valóságot mutatja, ugyanannyit lőtt kapura a két csapat, és ők csak a sok kiállítás miatt tudták ikszre hozni ezt a mutatót.

A védekezésünk javult, a támadó oldalon továbbra is akadnak hiányosságok. De ahogy az előbbihez a csatárok is hozzájárultak, úgy az utóbbi javulásához is öt játékos jó teljesítménye szükséges. A feladatokat mindig a jégen lévő összes játékosnak együtt kell megoldania.

Adam Munro jövő hétig nem léphet jégre, így Villachban is a jó formát mutató Bálizs Bence véd. Innsbruckban nem volt rajta akkora nyomás, mint a Ljubljana ellen, de végig a helyén volt, és egy újabb shutouttal és győztes meccsel gazdagodott pályafutása. A csapat összeállítása marad, esetleg a védelemben lesz egy kis átszervezés, ezt még meglátjuk.

Szombaton reggel Innsbruckban edzettünk egyet, majd átbuszoztunk Villachba, aol beköltöztünk a jégcsarnokba. Korán feküdt a csapat, mert korai időpontra kaptunk jeget vasárnap. A mérkőzés után hazamegyünk. Szeretnénk újabb pontot szerezni ezen a túránkon, de ehhez sokat kell tennünk.Tisztában van vele mindenki, hogy többet, mint az utolsó két meccsen produkáltunk.”

A Villach sincs különösebben jó formában, bár a tabella hátsó felében lévőket magabiztosan verik, a többiektől decemberben rendre kikapnak. Tőlük ezúttal Stefan Bacher és Michael Grabner hiányzik.

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Villacher SV 17:30

Sapa Fehérvár AV19

EBEL. Villach, 2012. december 30. Játékvezetők: Dremelj, Trilar, Hribar, Johnstone.
Lamoreux (Höneckl) K Bálizs (Rajna)
Wiedergut, Cole, Nageler, Peintner, Petrik 1 Sille, Orbán, Benk, Bailey, Magosi
Unterluggauer, Hotham, Platzer, Göhringer, Hartl 2 Durco, Pratt, Banham, Johansson, Kovács Cs.
Pretnar, Altmann, Taylor, Damon, Hughes 3 Hetényi P., Horváth, Sofron, Vas M., Ladányi
Steiner, Pewal, Ryan, Pusa 4 Pozsgai, Hajós, Metcalfe, Mihály Á., Sikorcin
Hannu Jarvenpaa E Jan Neliba

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum