Három éve írjuk a történelemkönyvet

   

“Németország legyőzése után az öltözőben féltérdre rogyva köszöntem meg a második családomnak azt az élményt, amelynek közösen részesei lehetünk.” Gömöri Csaba szövetségi edző a Magyarország?Németország mérkőzést lefújását követően foglalta össze érzéseit a Jégkorongblognak.

“Átfutott az agyamon, hogy január 2-án leszek 41 éves, de most rögtön a 43.-at fogom ünnepelni, mert legalább két évet öregedtem ezen a mérkőzésen. Nagyon rosszul kezdtük a meccset. Az első harmadban nem vitte a lábuk a lányokat. Pedig reggel egy jól sikerült tréningen úgy éreztük, sikerült felpörgetnünk őket, aztán az első húsz percben megijedtünk a kispadon, úgy nézett ki, komoly gondjaink lesznek ezen a meccsen. Nem is az 1-0-s német előny miatt, hanem a játék képe nem volt jó. Nem mentünk iramot, pedig az volt a tervünk, hogy mi diktálunk. Aztán próbáltunk velük menni, de igazából nem sikerült.

Ez a német csapat is nagyon jó, még ha csak nagyjából 70%-át tudja is tempóban annak, amit a kanadai. Ezt a lányok is tudták, mert sokszor hangsúlyoztuk, de valahogy nem úgy álltunk ehhez a meccshez, mint az előzőhöz. Ezért az első szünetben le kellett gorombítanunk a társaságot. Határozott hangnemben jeleztük, hogy ez az A csoportos világbajnokság, itt nincsenek könnyebb meccsek. Ha bent akarunk maradni, mindig úgy kell küzdeni, mint Kanada ellen. Minden meccsen ki kell tennünk mindent a jégre. Ezek után az első öt perc megint nem sikerült túl jól, de onnantól fordult a kocka, és kezdtük megtalálni a fonalat. Egyre inkább jobban korcsolyáztunk, és úgy éreztem, a fej indult be, a szív pedig vitte a lábakat, és már nem törődtünk semmivel, csak a győzelemre koncentráltunk. Egy hatalmas holtponton estünk át.

Huszák Alexandra a győztes gól után. Fotó: IIHF.com

A harmadik harmadban pedig már egyértelműen meg kellett volna nyernünk a meccset. Olyan nagy helyzeteket dolgoztunk ki, amiket be szoktunk lőni, de most a végén nem sikerült a kapuba juttatni a korongot. 5 az 5 ellen nem tudtak tartani minket, ekkor már nem tudtak megújulni a németek.

A 4 a 4 elleni játékot előre összeraktuk Buzás Norbival, sőt már a büntetőlövőink is megvoltak. Tudtuk előre, hogy a hosszabbításban mi leszünk a dominánsak, a németek nem is akartak mást, mint kihúzni, védekezésre rendezkedtek be. Azt is tudtuk, hogy a mi hosszú indításaink hatékonyak lesznek. Egy ilyen végén Huszák Alexandra lépett ki, és sebészi pontossággal lőtte a korongot a kapuba a kapus füle mellett.

A mai legjobbunk, Huszák Szasza élete mérkőzését játszotta. Amit védekezésben produkált ez alatt a 60 perc alatt, az emberfeletti volt. Előfordult, hogy egyedül kergetett három embert, és így szerzett korongot. Az ő játékából, hozzáállásából óriási erőt merítettek a többiek. Kicsit hollíwoodi történet, hogy a mérkőzés legjobbja címet ugye az 55. percben már le kell adni, és természetesen őt jelöltük. Néhány perc múlva pedig egy fantasztikus egyéni teljesítménnyel, az ő góljával nyertük meg a meccset.

Onnantól nem emlékszem az eseményekre. A megőrülés következett. Nem foglalkozunk most azzal, mi lesz a többi meccs eredménye. A környéken senki sem tudja elképzelni, hogy a német csapat pontot szerez Kanada ellen, de ez sport, amiben minden benne van. Mi úgy készülünk, hogy a következő meccset Finnországgal játsszuk január 1-jén, és azt követően új célokat lehet kijelölni. Mert az eddigi célunk az volt, hogy A csoportos válogatottként térünk haza.

Három éve írjuk a történelemkönyvet, sok sikert értünk el együtt, de mindig sikerül egy újabb lapot nyitnunk. Feljutottunk az A csoportba, tegnap Horváth Tifani gólt lőtt Kanadának, ma előbb pontot szereztünk, aztán nyertünk Németország ellen, és emberi számítás szerint bentmaradtunk az A csoportban. Azt gondolom, még mindig képesek vagyunk új lapot írni, meglátjuk, mi lesz a következő. Most egyelőre jó helyen vagyunk, de nem dőlünk hátra.

A vízilabda-válogatott egyik olimpiai győzelmekor a riporter azt mondta, ezt is megértük, hogy 13 izmos férfi látványától sírva fakad az ember. Ezt úgy fordítottam le nemrég a saját válogatottamnak, hogy szeretném, ha 22 marconának beöltözött hölgy miatt elsírnám magam 41 éves létemre. Ez ma megtörtént. Németország legyőzése után az öltözőben féltérdre rogyva köszöntem meg a második családomnak azt az élményt, amelynek közösen részesei lehetünk.

A vasárnap este az ünneplésé, pizzaparti vár a lányokra és megkapják a wifi-kódokat. Aztán készülünk tovább a következő feladatokra, mert sok minden vár itt még ránk.

Szabó Orsolya és Szabó Zoltán masszőr a meccs után. Fotó: Nagy Orsolya (Facebook)

Ahogy a Facebookon írtam is, mi lassan egy család lettünk, tavaly el is neveztük magunkat Szabó családnak. Egymás között van is, hogy így szólítjuk egymást, Szabó Franci, Szabó Lili, Szabó Szasza. Ezek vagyunk mi. Ezt a borzasztóan fontos meccset is a csapat nyerte meg, de nagyon kellett a sikerhez Németh Ancsa kapusteljesítménye. Bár másodszor sem ő lett a meccs legjobbja, de a vb-n eddig kétszer nagyon jól védett, stabilan tartotta a csapatot a nehéz időszakokban. Meg kell említenem Kiss-Simon Franciskát is, aki hatalmas melót végzett, amikor kellett, 4-4,5 percet duplázott, és hiba nélkül tette a dolgát, megoldotta a feladatot.

Egy ilyen siker után illik köszöneteket mondani. Elsőként is szeretném megköszönni a két sportpszichológusunk munkáját, Gyömbér Noémi és Kovács Kriszta sokat tett a csapatért és az edzőpárosért. Természetesen nagy köszönet jár a szövetségnek, aki biztosította a feltételeket, ugyancsak nagy köszönet illeti meg a klubedzőket, akik felkészítették a lányokat, sokan közülük éveken át, köszönöm a játékosok családjainak és a sajátomnak is, hogy támogattak és elviselnek, és köszönöm azoknak az otthon maradt játékosoknak is, akik szintén kellettek ehhez a sikerhez, és részesei ők is annak, ahol tartunk. Ez egy olyan történet, amihez mindenki hozzátett valamit, és szerencsére el nem vett belőle senki.

És most valóban lehet engem irigyelni, mert jó. Hatalmas öröm ezzel a csapattal edzőként dolgozni.”

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum