Az NHL új ajánlattal állt elő

 

Bill Daly, az NHL alelnöke pénteken megerősítette, hogy a tulajdonosok új ajánlatot tettek a játékosok elé a következő kollektív szerződésre vonatkozóan. A kiszivárgott információk szerint ennek lényege, hogy a szerződések időbeli hosszát ötről hat évre emelik (a játékosok nyolc évet akarnak), a bérek évenkénti különbségét 5% helyett 10%-ban maximalizálnák (a játékosok 25%-ra tettek javaslatot), az új kollektív szerződés aláírása előtt kötött szerződések közül egyetlenegy kivételt képezhet a fizetési sapka alól, de beleszámít a játékosok részesedésébe (a játékosok azt szeretnék, ha az új kollektív szerződés csak az új kontraktusokra vonatkozna), a kollektív szerződés 10 évre szólna, amit legkorábban 8 év után lehet felmondani (a játékosok javaslatában 8 éves szerződés szerepel 6 év utáni felmondási opcióval). Emellett a tulajdonosok tartják a korábban megajánlott 300 millió dolláros bérkompenzációs alapot. Az új fizetési sapka 60 millió dollár lenne.

A játékosok tanulmányozzák az új ajánlatot, szombaton a felek telefonon egyeztettek, és ha látják értelmét, akkor vasárnap személyesen is találkoznak. Az új ajánlatban határidők is szerepelnek, ezek szerint a szerződést január 11-ig kellene megkötni, másnap kezdődne az edzőtábor, január 19-én pedig végre bedobhatnák a korongot. Hogy mindennek mennyi a valószínűsége, azt egyelőre lehetetlen megmondani, a játékosokat képviselő NHLPA szakértői feltehetően ezekben a percekben is azt számolják, mit jelent mindez dollárban kifejezve, vagyis mekkora áldozat lenne ez a játékosok részéről.

Egyes hírek szerint az új ajánlat mögött a tulajdonosok egy bizonyos csoportja áll, akik meglehetősen erős nyomást gyakoroltak Bettmanre annak érdekében, hogy mentse meg a szezont. Bruce Garrioch, a liga egyik vezető tisztségviselője ugyanakkor az Ottawa Sunnak úgy nyilatkozott, hogy a játékosok jobban teszik, ha mielőbb elfogadják az új ajánlatot, mert ha csak jelképes engedményeket tesznek, akkor végleg abbamaradnak a tárgyalások és elmarad a szezon: “Nagyon remélem, hogy ez most már tényleg elég lesz ahhoz, hogy aláírjuk a szerződést.”

B. J. Crombeen, a Tampa játékosa, aki a szakszervezet tárgyalóbizottságának tagja, szerint biztató az elmozdulás, amit a tulajdonosok tettek, de ha továbbra is ultimátumokban gondolkodnak, akkor nem lehetünk túl optimisták. James Mirtle sportszakíró twitterén azt írta, hogy a játékosok általánosságban nem értékelik áttörésként a liga új ajánlatát, de ahhoz mindazonáltal elég lesz, hogy újrakezdjék a tárgyalásokat.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum