Kóger emberhátrányból talált be

 

AZ ECHL pénteki játéknapján a magyar csatár csapata, a Bakersfield Condors hazai pályán szenvedett 6-3-as vereséget Stockton Thundertől. A mérkőzés a második harmadban ment el, amikor 10 perc alatt négy gólt is kapott a Condors, kettőt egy ötperces emberhátrányban. Üröm az örömben, hogy ez alatt Kóger Dániel is betalált, góljával 3-1-re szépített a kaliforniai együttes. Hetényi még a cserepadon sem kapott helyett a Cincinnati Toledo elleni mérkőzésén, a vendégek így is 5-3-ra győztek.

Hári Jánosék idegenben rávezetésekkel győzték le a Vasteras csapatát. A második harmadban történt gyors gólváltás után egyik csapat sem tudott újabb találatot szerezni sem a rendes játékidőben, sem a hosszabításban. A büntetőket 2-0-ra nyerte a Djurgarden, Hári a negyedik sorban lépett pályára, pontot nem szerzett, sem a lőtt, sem a kapott gólnál nem volt jégen.

Hentes Kristóf csapata, a GCK Lions otthon fogadta Thurgaut. A tabellán elfoglalt helyezésben egy, a megszerzett pontok tekintetében már sokkal nagyobb, 27 pont a különbség a két csapat közötti különbség Hentesék javára. Ennek megfelelően, bár szoros küzdelemben, de végül begyűjtötte a három pontot a zürichi csapat. Érdekesség, hogy az első percben két gól is esett. A mérkőzés végén a vendégek a kapust is lehozták az egyenlítés reményében, ebből azonban Hentesék szereztek gólt, így 4-2 lett a vége. A magyar csatár pontot nem szerzett.

Cimkék: , , , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum