Fizikailag nem haltunk meg, mindenki egészséges

   

Gömöri Csaba szövetségi edző máris értékelte a Kanadával játszott 4-1-es meccset.

“Tökéletes eredményt értünk el. Ha valaki előzetesen írásba adta volna, elfogadom ezt a 4-1-et. Egy brutál nehéz meccsen vagyunk túl, kemény, agresszív letámadással játszó Kanada volt az ellenfelünk, 22 olyan lány, aki mindent tud ebből a játékból.
Az a taktika, amit hetek óta gyakoroltunk, és az a szív, amilyen ezeknek a magyar lányoknak van oda vezetett, hogy vállalható vereséget szenvedtünk.

Ne legyünk telhetetlenek, de 1-1-nél Horváth Tifani szólóban lépett ki, hátulról megkampózták, büntető helyett csak emberelőnyt kaptunk, ahol 10 másodperc után két védőnk összekorcsolyázott, így kaptunk egy gólt. Tehát ahelyett hogy 2-1-re vezettünk volna, hátrányba kerültünk. A kanadai csapat olyan ünneplést csapott, mintha világbajnoki aranyat nyert volna. Felemelő érzés volt megélni ezt.

Majd lehiggadva biztosan még jobban látom majd, hogy min vagyunk túl. Fizikailag végig bírtuk a meccset, de a harmadik harmadra fejben egy kicsit elfáradtunk, idegileg nem bírtuk végig a nyomást. De mivel lábbal tudtunk menni velük végig, 4-1 után sem tudtak kivégezni minket.

Minden játékosunk megfogadta, amit hangsúlyozunk napok óta, hogy a védekezéssel kell foglalkozni elsősorban, mind az öt embernek ki kell vennie a részét ebből. Türelmesen kell játszanunk, de ha kínálkozik egy lehetőség, akkor meg kell próbálni kihasználni.
Az utóbbi években 60-80-akat lőtt ez a kanadai válogatott az ellenfeleknek kapura, mi ezt leszorítottuk 35-re.

A lányok nagyon boldogok, halálosan örülnek az eredménynek és a teljesítményüknek, és valóban nagyon büszkék lehetnek magukra. Ugyanakkor nem szabad túlörülnünk ezt a meccset, mégiscsak vereséget szenvedtünk, és számunkra vasárnap kezdődik a világbajnokság, ezt tudtuk előre.

Melody Davidson, az egyik legnagyobb név a nemzetközi női hokiban, aki kétszeres olimpiai bajnok, többszörös világbajnok edző, elsőként jött oda gratulálni a lefújás után, és azt mondta, ez fantasztikus meccs és hihetetlen teljesítmény volt tőlünk, amihez szívből gratulál. Hozzátette, nem gondolták volna, hogy így tudunk játszani. Az is valamit jelez, hogy a két csapat kézfogása után a teljes kanadai keret odakorcsolyázott a kispadunkhoz, és egyesével kezet fogtak az összes stábtaggal is.

Azt mondtam gyorsan az öltözőben a játékosaimnak, hogy ha sok ilyen meccset tudnánk év közben játszani, még közelebb tudnánk kerülni egy ilyen tudású ellenfélhez.

Nekünk igazából vasárnap kezdődik a világbajnokság. Nagyon fontos meccs vár ránk Németország ellen. Ha nyerünk, akkor ki merem jelenteni, bentmaradunk az A csoportban, mert a németek nem verik meg Kanadát, ez biztos. Ha így tudnak hokizni a mieink a továbbiakban is, mint ma, akkor nem lesz gond ezen a vb-n. De a németekkel egy másik meccset játszunk, egy másik napon, ki kell várni a végét.

Kint volt néhány magyar a mérkőzésen, és érezzük, hogy otthonról is nagy érdeklődéssel figyelik, mit csinálunk itt kint. Ez nagyon jó érzés. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy Kanadában 20 játékos született 1995-ben és csak 2 1996-ost hoztak, míg mi alig tudtunk 1995-össel felállni és még 1998-asaink is vannak, mert olyan kevesen vagyunk.

Fizikailag nem haltunk meg, mindenki fitten és egészségesen jött le a jégről, ez is fontos. A meccset végig bírtuk erővel. Horváth Tifani gólt lőtt Kanadának tétmeccsen, ezzel újabb történelmet írtunk, kevés magyar hokis mondhatja ezt el magáról, női játékos pedig egyedül ő. Megemelem a nem létező kalapom az összes játékosom előtt, olyan teljesítményt nyújtottak, ami örökre szóló élményt nyújtott.”

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum