Megérkeztünk!

   

Nem mondom, hogy zökkenőmentesen, de itt vagyunk Vierumakiban a világbajnokságon! Igen, nem hívom többet én sem A csoportos vb-nek, hiszen mindenki, aki a hokiban járatos, tudja, hogy ez a VILÁGBAJNOKSÁG! Az, ahol a földkerekség legjobb 8 ifjúsági női válogatottja verseng 10 napig. Gömöri Csaba szövetségi edző jegyzete.

“Itt van már mindenki, találkoztunk az ellenfeleinkkel, ugyan még csak a szállodában, vagy a jégcsarnokban, de már a csapatok mustrálgatják egymást, és mindenki nézi, ki is lehet az, aki a végén megnyeri ezt a tornát, vagy kik lesznek a meglepetéscsapatok.

Ahogy leszálltunk a buszról és beléptünk a csarnokba, rögtön szembetaláltuk magunkat azzal, amire készülünk ugyan egy éve, de amire felkészülni nem igazán lehet. Most itt egyből szembesültünk azzal, hogy az öltözőajtóra az van kiírva: CAN dressing room. Aztán szembe jön egy csapat Russia feliratú melegítőben. A jégen pedig épp a cseh válogatott játszik a házigazda finn csapattal egy utolsó felkészülési mérkőzést.

Mi is megkaptuk az öltözőnket, amit Medgyes Laci profin be is rendezett, és a stáb többi tagja is elkezdte a munkát. A játékosok, akik nagyon jókedvűek és várakozással telik, így a pihenésre figyelhettek, és arra, hogy a fejekben már csak a hokira kelljen koncentrálni. A vacsora után mindenki a szobájában töltötte az első estét, és hamar el is aludtak a játékosok, hiszen már maguktól is érzik, hogy itt mindenben alázatosnak, fegyelmezettnek kell lenni, mert ez adhat alapot a jó teljesítményhez.

A stáb az éjszakába nyúlóan megtervezte a pénteki napot, amikor is lesz száraz átmozgató edzés és délután jeges is, ahol csiszolgatjuk még a dolgainkat, de főleg az ünnepek és az utazás okozta kis fásultság után szeretnénk felpörgetni a dolgokat. Túl leszünk a kötelező feladatokon is, a stáb nagy része különböző direktorát ülésekre megy, és lesz csapatfotózás illetve portréképek is készülnek a játékosokról. Ezenkívül motivációs megbeszélések, illetve kis taktikai átismétlés is napirendre kerül, így sűrű, de hasznos programokon leszünk túl estére.

Masszőrünk, Prohi is végzi majd intenzíven a munkáját, és regeneráló masszázsokat kap, aki kéri a csapatból. A játékosok egészségesek, mindenki hadra fogható. Egyedül Huszák Alexandra bajlódik kis felfázással, de róla tudjuk, hogy amikor ott kell lennie a bedobókörben Kanada ellen, akkor számíthatunk rá is. Természetesen addig is mindenféle csodaszerrel javítunk az állapotán.

Örsi Bence kollégámmal csütörtök este megtekintettem a finn?cseh meccset, és magunkban picit értékeltük is a látottakat. Az eredmény kicsit meglepő, ugyanis a cseh csapat az egész meccset végig uralva nyert simán 3-0-ra. Persze minden meccs más, és ez csak egy felkészülési állomása volt a finneknek, de nekünk jó volt, hogy láttuk őket már jégen, így valamennyire fel is térképeztük őket.

Azt gondolom, egyre inkább kirajzolódik, hogy az USA és Kanada magasan kilóg felfelé a mezőnyből, míg a többi csapat nagyon kemény és szoros meccseket fog játszani egymással, és a napi mutatott forma dönt majd.
Az biztos, hogy továbbra is kellő szerénységgel, de elszántan, motiváltan várjuk az első mérkőzést az aktuális világbajnok ellen.

Arra készülünk, hogy legjobb produkciónkat mutassuk be a legjobbak között! Azt hiszem, már nem csak álmaink vannak, de céljaink is, és ez jó, mert nem az a tragédia, ha nem érjük el céljainkat, hanem ha nincsenek céljaink!”

Ne feledjék, itt tudnak üzenni a lányoknak és a csapatnak.

A menetrendet és az online szöveges közvetítést itt találják.

A női U18-as válogatott világbajnoki játékoskerete:

Név Szül. év Csapat
Kapusok:
Németh Anikó 1996 MTK
Poltzer Renáta 1997 Vasas
Védők:
Kiss-Simon Franciska 1995 Vasas
Köles Kata 1996 Marilyn
Medgyes Dorottya 1996 MAC
Molnár Mónika 1995 SC Hockey Academy (CAN)
Németh Bernadett 1996 MTK
Pál Vanda 1997 MTK
Tóth Enikő 1996 MTK
Mezőnyjátékosok:
Dabasi Réka 1996 MTK
Horváth Tifani 1996 Vasas
Huszák Alexandra 1995 Vasas
Jókai Szilágyi Kinga 1997 Vasas
Kiss Andrea 1996 MAC
Krivi Krisztina 1996 Vasas
Nagy Orsolya 1996 Mannheim (GER)
Pintér Hanna 1998 MAC
Pintér Lili 1996 MAC
Somogyi Vivien 1995 MAC
Szelényi Lilien 1997 Vasas
Ungár Rebeka 1997 MTK
Váradi Nikolett 1998 MAC

Cimkék: , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN ÉLŐ
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum