Szélig győztes gólt lőtt a szétlövésben

 

A francia bajnokság szombati játéknapján a második helyezett Briancon a hatodik helyen álló Gap csapatát fogadta. Bár Széligék az első harmadban kétgólos előnyre tettek szert, a vendégek nem adták fel, a második harmadban felzárkóztak egy gólra, majd az 55. percben egy emberelőnyt kihasználva egyenlítettek is. Miután sem a rendes játékidő hátralévő részében, sem pedig a hosszabbításban újabb gól már nem esett, így jöhettek a büntetőlövések. Az első párban a Briancon belőtte, a vendégek elpuskázták a rávezetést, a második párban pedig éppen fordítva jártak szerencsével a csapatok. Jöhetett tehát a harmadik pár, amelyben brianconi oldalról Szélig próbálkozhatott és be is lőtte a büntetőt. Miután az ellenféltől a cseh csatár kihagyta a sajátját, így Szélig győztes góljával 3-2-re nyertek a hazaiak.

Vas János csapata, a Dijon szintén otthon fogadta a szezont gyengén kezdő, de masszív csapatnak számító Grenoble csapatát. Hiába szereztek már a második percben vezetést Vasék, a Grenoble még az első harmadban fordítani tudott. A második harmad 8. percében emberelőnyben szerzett góllal egyenlítettek a hazaiak, ám örömük nem tartott sokáig, mivel a vendégek 10 másodpercen belül visszavették a vezetést. A bajt tetézte egy, a harmad vége felé beköszönő másfél perces rövidzárlat, amely alatt a vendégek újabb két gólt szerezve már 5-2-re is vezettek. Sőt, az 50. percben már 6-2 is volt az állás, az újabb emberelőnyös dijoni találat az 56. percben már csak az eredmény kozmetikázására volt elegendő, 6-3-ra nyert a vendégcsapat. Bár Vas János két gólpasszt is adott, összességében így is mínusz hárommal zárt. Hiába vezetik tehát sortársával, Tim Crowderrel a Ligue Magnus kanadai táblázatát, pluszmínusz mutatójuk éppen csak a pozitív tartományban van. A tabellán lényeges változás nincs, a Briancon továbbra is második, a Dijon hetedik, de a középmezőny nagyon sűrű, a 4. és a 11. helyezettet mindössze három pont választja el egymástól.

Hentes Kristóf csapata, a GCK Lions bravúros győzelmet aratott a tabellán ötödik helyen álló La Chaux-de-Fonds otthonában. A kétezer néző előtt lejátszott mérkőzésen a hazaiak szereztek vezetést az ötödik percben. Hentesék az első harmad utolsó öt percében két gólt ütve fordítottak, majd a 31. Percben szerzett találattal már 3-1-re is vezettek. A 33. percben ugyan a La Chaux-de-Fonds feljött egy gólra, sőt, öt perccel később ki is egyenlítettek, de a 45. percben a zürichiek visszavették a vezetést, és végül a meccset is megnyerték 4-3-ra. Érdekesség, hogy a mérkőzésen az első kétperces büntetést öt másodperccel a játék lefújása előtt osztották csak ki. A magyar csatár pontot nem szerzett, győzelmével a Lions a tabellán pontszámban beérte a nála egy mérkőzéssel kevesebbet játszó HC Red Ice csapatát.

Cimkék: , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum